Az idő „börtönében” – December
Ha tágabb értelemben szemléljük a világot, minden létező dolog (ember, állat, növény, de még maga a Föld is stb.) az idő „börtönében” létezik, de maradjunk csak az embernél, s ne legyünk túl szigorúak. Ez a „börtön” lehet szorító, feszes, idegesítő, de kellemes és boldog is, amikor „száll az idő egyre gyönyörűbben” sok nem várt kellemes meglepetést is hozva.
Nemrégen még az általam nem nagyon szívelt hónapról, a novemberről írtam, s már el is röppent harminc nap. Ami az időjárást illeti, a december sem a szívem közepe, de ilyenkor már ott mocorog a felnőttben is a gyerekkori emlék, hogy nemsokára itt a Mikulás, és a karácsony; csak ugrunk egy nagyot. Igaz, hogy neki is kell rugaszkodnunk alaposan, mert az év vége sokak számára igencsak hajszás, főleg ami a munkahelyi teendőket illeti. Nemcsak egy hónapot zárunk, tudunk magunk mögött, hanem egy egész évet. Meg aztán a kellemes (?) plusz feladat, hogy időben kell gondoskodni arról, a Mikulás is meghozza a várt csomagocskát a jó gyerekeknek, meg a karácsonyi ajándékot se az utolsó percben beszéljük meg a Jézuskával. A munkahelyi gondok mellett ez is a nyakunkon van… A gyerekekkel legalább érdemben meg lehet egyezni, hogy mit hozzon a Jézuska, de az öregek „nekem semmi sem kell” évente ismétlődő „kérése” komoly fejtörést okoz, hiszen szentestén, vagy karácsony estéjén mégsem állhat ott az ember üres kézzel, mert akkor nem látja az örömöt, s a meglepetést az arcokon és vége az áhítatnak.
A múltkor is bőven idéztem Karel Čapeknek, a remek cseh írónak a könyvéből, s most sem úszhatja meg a kedves olvasó, hogy szösszenetembe be ne csempésszek tőle ismét néhány, évtizedeken átívelő, de még mindig aktuális gondolatot:
írja, meg azt is, hogy
ha felnőttről van szó, tegyük hozzá gyorsan, hiszen a gyermek e tekintetben is egy más kategória. Čapek szerint is:
Ennyit a karácsonyi „előkészületről”, amely az év utolsó hónapjának a természetes, fontos velejárója.
A magyar nyelvújítók szerint december neve „fagyláros”. Hát, sok más szóval ellentétben, ez nem lett túl sikeres. A magyar népi kalendárium karácsony havának nevezi.
A decemberhez számos népszokás is kapcsolódik; a Luca-napi variációinak se szeri se száma, a legismertebb a Luca székéhez kapcsolódó, de volt olyan is, amely az asszonyoknak „kedvezett”, mert bizonyos helyeken, Luca napján tilos volt szőni, fonni, sütni, varrni, mosni. A fiatal lányok pedig e nap estéjén megjósoltatták maguknak, ki is lesz jövendőbeli férjük. Ezt az ólomöntés révén tudhatták meg. A karácsonyi ünnepkör is sok régi-régi szokást rejt, ma már csak inkább felújított, újra elevenné tett formában, mint a maga eredeti valóságában.
December 6-án, Miklós napján érkezik a Mikulás, újabban egészen Lappföldről, és ahogy megtudtuk, Joulopukki december 5-én jön ismét Magyarországra, de mindenhová ő sem tud eljutni, ezért pl. a Csallóköz falvaiban a „segédei” jelennek meg, az időjárástól függően vagy autón közlekedve, vagy lovas kocsin, esetleg ló vontatta szánon (a csallóközi rénszarvast még nem találták fel). Ettől függetlenül is a gyerekek már december 5-én kifényesíthetik és az ablakba tehetik lábbelijüket, hogy másnap megnézhessék, titokban náluk járt-e a Mikulás. Bizonyára egy gyerek sem talál a csizmácskájában virgácsot, mert minden gyerek egész évben jó volt. Čapek szerint sommázva:
Mindehhez azonban sokat kell még aludnunk, s barátkoznunk a hideg, nyirkos napokkal, a szürkeséggel, a latyakkal és a gyermekek örömével, a hóval. S a korai sötétedéssel… De látni már az alagút végét; 2024-ben december 21-én, szombaton lesz a téli napforduló, egészen pontosan 09:20-kor. Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, a legrövidebb a nappal, de aztán egy tyúklépéssel minden nap hosszabb lesz a nappal, mindannyiunk örömére (de erről majd bővebben más alkalommal).
Soraim végén hadd ne feledkezzem el a hónap utolsó, jeles napjáról, a szilveszterről sem, amelyet ki-ki a saját elképzelése, lehetőségei, pénztárcája szerint képzel el. De ez egy másik írás tárgya lehetne. A lényeg, hogy elégedetten, minden baj nélkül, békében vészeljük át a decembert is, kössünk barátságot vele és bizakodjunk, ahogy Čapek is tette 1931-ben:
