Az első magyar geológusprofesszor
A 18. és a 19. században a magyarországi felsőfokú oktatási intézmények között sajátos helyet foglalt el a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia.
Az iskola nemcsak a Habsburg Birodalom számára képezett elméleti és gyakorlati szakembereket, hanem Európa számos országából érkeztek ide hallgatók, akik az itt szerzett tudást a hazájukban kamatoztatták. Természetesen a diákok között elsősorban a magyarországiak, az erdélyiek, valamint a csehországiak és az ausztriaiak voltak többségben, és 1867-ig főleg német nyelven folyt a tanítás. Annak érdekében, hogy ez megváltozzon, sokat tett egy Drétomán 1812. november 11-én született férfiú, Pettkó János.
Ő maga csak 9 éves korában, győri diákként tanult meg magyarul, majd később Pozsonyban németül. Birtokos apja papnak szánta, két évet el is végzett a teológián, majd Eperjesen jogot hallgatott és le is vizsgázott. Eperjesre menet találkozott Selmecbányán tanuló diákokkal, akik lelkesedéssel beszéltek az ottani viszonyokról. Ennek hatására később – 24 éves volt már – beiratkozott az akadémiára, ahol a bányászat mellett az erdészet mesterségét is kitanulta, miközben megtanult franciául és angolul is.
Első munkahelyéül a körmöcbányai kohót jelölték ki számára, de innen hamarosan Bécsbe rendelték, ahol elvégzett egy ásványtani és geológiai továbbképző tanfolyamot, majd 1843-ban kinevezték a selmecbányai akadémia tanársegédévé. Egészen 1871-ben történt nyugdíjba vonulásáig itt tanított, 1847-től az ásványtani és geológiai tanszék vezető professzoraként. Sokat tett nemcsak a tanításhoz és a kutatáshoz szükséges berendezések beszerzéséért, hanem az ásványok, kőzetek és kövületek gyűjteményeinek gyarapításáért is.
Kutatóként elsősorban Selmecbánya környékének a földtani viszonyaival, ásványainak és kőzeteinek a vizsgálatával foglalkozott. Emellett ott bábáskodott a Magyarhoni Földtani Társulat megszületésénél. Egyike volt annak az öt embernek, akik 1848. január 3-án Videfalván, Kubinyi Ágoston otthonában kezdeményezték ennek a szervezetnek a megalakítását. Tanítványai között megtaláljuk a magyarországi geológia számos későbbi kiválóságát, mint például Szabó Józsefet, Böckh Jánost, Hantken Miksát, Pávai-Vajna Eleket, de említhetjük a legjelesebb szlovák geológust, Dionýz Štúrt is.
Az 1848/49-es magyar szabadságharc leverését követően sok csehországi és ausztriai diák elhagyta Selmecbányát, mert attól tartottak, hogy az addigi német helyett a magyar lesz az oktatás nyelve. Erre persze még jó másfél évtizedet kellett várni, aminek nemcsak politikai, hanem szakmai okai is voltak. A magyar bányászati, erdészeti és geológiai szaknyelv azokban az években még meglehetősen kialakulatlan volt, ezért a magyar tanárok – a diákok segítségével – először német–magyar szakszótárak szerkesztésébe fogtak.
Pettkó történetesen a Selmeci Akadémiai Magyar Olvasótársaságnak az elnöke is volt, és az ő vezetésével állították össze az első német–magyar bányászati szótárt Bányászati szófüzér cím alatt. El kell mondani, hogy a Morva folyó mentén végzett geológiai kutatásai és térképészeti felmérései jóvoltából (is) tárták fel később, az 1910-es években Egbell közelében a földgáz- és kőolajlelőhelyeket. A Magyar Tudományos Akadémia 1861-ben levelező tagjává választotta. Sajnos egyre romló látása akadályozta a kutatómunkában, emiatt inkább elméleti matematikával foglalkozott, ami már fiatal kora óta szintén érdekelte. Anyagi gondok is gyötörték, ezért utolsó éveiben a gyermekeihez költözött Bazinba, majd Pozsonyba, ahol 1890. október 20-án elhunyt.
Megjelent a Magyar7 2020/46.számában.
