Az első bécsi döntés
A bécsi döntőbíróság 1938. november 2-i határozata alapján november 5-én megkezdődött Csehszlovákia magyarlakta területeinek visszacsatolása Magyarországhoz. A csehszlovákiai magyar közösség húsz esztendő után visszakerült az anyaországhoz.
Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében közel egymillió magyar került az akkor megalakult csehszlovák állam kötelékébe.
Ezt az állapotot az itteni magyarság nagyon nehezen fogadta el. Ennek ellenére elég gyorsan megindult ennek a nemzetrésznek is az önszerveződése, kulturális és politikai önállóságának a védelme. A politikai pártok közül az Országos Keresztényszocialista Párt (1932-től Esterházy János vezetése alatt) és a Magyar Nemzeti Párt volt a legjelentősebb.
A magyarság hatékonyabb érdekvédelme céljából a két párt 1936-ban összeolvadt és Egyesült Magyar Párt néven folytatta a tevékenységét. Az egyesült párt elnöke Jaross Andor, ügyvezető elnöke Esterházy János lett.
A magyarság öntudatának megőrzésében a két háború között fontos szerepet játszottak a különféle kulturális egyesületek, ifjúsági szervezetek, egyházi jellegű csoportosulások. A legjelentősebb a Szlovenszkói Magyar Kulturális Egyesület (SZMKE) volt. A regionális szervezetek közül a kassai Kazinczy Társaság és a pozsonyi Toldy Kör volt a legaktívabb. A főleg főiskolásokat tömörítő Sarló-mozgalom is sokat tett a magyar kultúra megőrzéséért, a szlovákiai magyarság önismeretének elmélyítéséért.
A harmincas évek második felének politikai változásai azonban a versailles-i békerendszer meggyengülését hozták egész Európában. Csehszlovákia, demokratikus államrendszere ellenére, a nemzetiségi politikában mindvégig imperialista jellegű maradt. Az ebből eredő feszültségek vezettek a ’30-as évek végén az ország tényleges fölbomlásához is.
Az első területi változásokról az 1938. szeptember 29-én Münchenben tartott konferencia hozott határozatot, amelynek értelmében a szudétanémet területeket Németországhoz csatolták. A müncheni döntés egyik függeléke kötelezte Csehszlovákiát, hogy kétoldalú tárgyalásokkal oldja meg a csehszlovákiai magyarság helyzetét. Erről október elején tárgyalások kezdődtek Komáromban.
A magyar területi követelések jogosságát a szlovák tárgyaló fél elismerte, de Pozsony, Nyitra és Kassa környékével kapcsolatban problémák merültek fel.
Ezért a két fél közösen döntőbíráskodást kért. Így került sor Bécsben 1938. november 2-án a döntőbírósági megegyezésre, amely pontosan kijelölte az új határokat.
Az első bécsi döntés értelmében Magyarország Szlovákia és Kárpátalja Trianonban elcsatolt területeiből 12 000 négyzetkilométert kapott vissza. Ezen a területen több mint 1 millió ember élt, ennek több mint 80 %-a magyar volt.
A Magyarországhoz visszakerült terület magyarsága természetesen örömmel fogadta a változást.
A második világháborút követően azonban a győztes hatalmak megsemmisítették a döntést, mivel abban a két fasiszta nagyhatalom, Németország és Olaszország is közreműködött.
„Nemegyszer megmondtuk már, hogy hazánktól való elszakításunkat mindennél jobban fájlaljuk, hogy mi igenis hisszük, bízunk benne, hogy a természetellenes, erőszakos államalkotás folytán elszakajtott magyarság vissza fog kerülni a törzséhez. Ez azonban nem mirajtunk múlik, ezt nem nekünk kell erőszakos fegyverekkel kiküzdeni, ez a fejlődés természetes folyományaként fog egyszer bekövetkezni.”
„A királyi magyar kormány és a cseh-szlovák kormány kérésére, amelyet a német és a császári és királyi olasz kormányhoz intézett, Németország és Olaszország elhatározta, hogy a Magyarország és Cseh-Szlovákia közötti függő ügyeket, melyek a határok megvonására vonatkoznak, hajlandó döntőbírósági ítélettel szabályozni.
Az átadandó cseh-szlovák területek kiürítése és a magyar csapatoktól való megszállása 1938. november 5-én kezdődik és 1938. november 10-én végződik.
A cseh-szlovák kormány gondoskodik arról, hogy az átadandó terület a kiürítésnél rendes állapotban maradjon vissza.”
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/28. számában.
