Az élet nehéz, furcsa játék – Szarka Tamás-interjúval megjelent a Magyar7 47. száma
Ki akar itt uralkodni? Az igénytelenség? A káosz? A mindent tagadó neoliberális, újmarxista, zöld diktatúra? Nem volt elég belőle negyven évig?

A kérdéseket lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly tette fel „Uralkodásra vonatkozó igény” című vezércikkében. Az apropója, hogy újabban a berlini Stadtschloss, a brandenburgi választófejedelmek és a porosz királyok városi palotája került célkeresztbe. Pontosabban annak a kupoláján díszelgő felirat: „Nincs másban üdvösség, csak Jézus nevében az Atyaisten dicsőségére. Jézus nevére hajoljon meg minden térd, úgy a mennyben, mint a földön és az alvilágban, mert egyedül Jézus Krisztus az Úr.” A feliratot a palotában székelő Humboldt Forum utasítja el. Hogy miért, megtudják a cikkből.
Az anyaországi és külhoni politikai vezetők tanácskozását huszadik alkalommal rendezték meg, három év után újra jelenléti formában. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) plenáris ülésén a felvidéki magyar érdekképviseletet Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke és Berényi József, a Szövetség MKP platformjának első embere képviselte. Orbán Viktor miniszterelnök beszédét és az elfogadott határozatokat Kolek Zsolt foglalta össze.
Povondra úr 2022-ben a címe Kocur László külpolitikai jegyzetének. Múlt kedden újabb szintet lépett a háború, amikor keleti szomszédunk után ezúttal északi szomszédunknál, a lengyelországi Przewodówban csapódott be egy rakéta, két ember halálát okozva. Sokan járhattak úgy, mint Čapek főhőse, Povondra úr, akinek az volt a meggyőződése, hogy a szalamadrák soha nem érnek el Csehországba…
A Magyar7 47. számának címlapján Szarka Tamás látható, s vele készült az interjúnk is. Szarka Tamás szakmai életútját hosszú lenne felsorolni. Zenész, énekes, zeneszerző, költő, író, festő, úgy is mondhatnánk, egyszemélyes intézmény, nemcsak a Felvidék, de az egész Kárpát-medence meghatározó, Kossuth-díjas előadóművésze. Aki hamarosan Galántán mutatkozik be a közönségnek Európa karácsonya című koncertjével. Az élet nehéz, furcsa játék… Egy verssor újra meg újra írva.
Lesz olcsóbb energia Szlovákiában is. A hosszú várakozás után talán végre megtudhatjuk, milyen energiaárak várnak ránk jövőre. Az elmúlt napokban ugyanis kaptunk néhány információt az ország vezetőitől, a teljes képhez azonban még ez-az hiányzik, de legalább valami elkezdődött az energiafronton Szlovákiában is a sok találgatás után. A szerző Rajkovics Péter.
Nem is olyan régen, még az egész ország az erkélyekről tapsolt a Covid alatt (is) hősiesen teljesítő orvosoknak. November 17-én azonban csak magukra számítva vonultak a pozsonyi kormányhivatal elé. Az orvosok azonban nemcsak maguknak akarnak magasabb bért, hanem az egészségügyi ellátórendszer átalakítására törekednek. A mindenre hatásos gyógyír a címe Somogyi Szilárd összefoglalójának.
Másodízben rendezték meg Visegrádon az anyaországi és külhoni magyar újságírók seregszemléjét, a Kárpát-medencei magyar médiatalálkozót. A rendezvényen újfent nyilvánvalóvá vált, bár országhatárok, és kilométerek százai választanak el minket, célunk közös: a magyar nemzet szolgálata. A találkozóról készített beszámolót Pomichal Krisztián A magyar sajtónak nemzetmegtartó ereje van címmel.
Folytatjuk a bősi vízerőmű elleni tiltakozásokról szóló cikkünket. Felnőtt egy újabb generáció, amely nem ismeri az erőmű építésének hátterét, bonyodalmait, de az idősebbek emlékezetét sem árt feleleveníteni. A múltkori lapszámunkban a kezdetekről, illetve a Duna eltereléséről és a hágai perről szólt írásunk, most a következményeket vesszük sorra. Címe: Emlékezni és emlékeztetni harminc év távlatából (II.)
A felvidéki magyar színész, Dráfi Mátyás nyolcvan éves. Ebből az alkalomból tekinti át Juhász Dósa János a gazdag életművet, aki eljátszotta a világirodalom legjobb szerepeit, vezetett és alapított társulatot, filmek, zenés darabok főszereplője.
Jóslat a börtöncella falán a címe a Leporolt históriák legújabb kiadásának. Az európai orvostudomány történetének egyik fontos alakja volt Jeszenszky János (1566–1621), akit Jan Jesseniusként, illetve a cseh és a szlovák szakirodalomban Ján Jesenskýként is emlegetnek, és nagyon csúnyán végezte…
Kodály Zoltán Galántája különleges hely volt: a legszebb hét esztendő városa. Ízlelgetjük a szépen csengő jelzőket, ha az álmos mátyusföldi várost Kodály mesterrel emlegetjük. Lelkünkben felcsendül a Galántai táncok, és egy izgalmas időutazás kezdődik a múlt század Galántájára, ahol a vasútállomás épületéből kiszűrődő kamaramuzsika zengi: történelem íródik. Kodály Zoltán lelki szülővárosa – Galánta, írja Tájaink rovatunk első cikkében Szomolai Andrea
Megszépül a komáromi református nagytemplom, most a tornyán dolgoznak, írja Nagy-Miskó Ildikó.
A művek beszélnek önmagukért. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága az Őszi Írófesztivál keretében 17. alkalommal ítélte oda irodalmi díjait. A füleki ünnepi eseményen átadták a Forbáth Imre-, a Talamon Alfonz-, és Turzcel Lajos-díjat, illetve líra és próza kategóriában gazdára talált az Arany Opus Díj is. Agócs Szvorák Emese tudósított az eseményről.
Duráš Márk atyát nemrég helyezték Kürtre plébánosnak. A hívek lelkesen fogadták a nyíltszívű, barátságos fiatal papot, aki egy bécsi plébániaközösség éléről került a községbe. Állítja, Isten a kezdeményező, ő csak követi. Bokor Klára beszélgetett vele.
Mindannyian jó iskolára vágyunk. Ebben egyetértenek a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Pozsony–Szenc Területi Választmánya. Ezúttal a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium adott otthont a rendezvénynek. A módszertani napon Dunajszky Éva is részt vett és jegyzetelt.
Hodúr Péter a pozsonypüspöki magyar tannyelvű alapiskola után egy szlovák gimnáziumba került. Az új közeget azonban nem igazán tudta megszokni, visszavágyott a magyarba, így már elsőben váltott, és a magyar gimnázium felé vette az irányt. Ezek után pedig nemes egyszerűséggel megvalósította gyerekkori álmát: pilóta lett. Lacza Gergely beszélgetett vele.
Perbenyikben, a Mailáth család több mint százéves kastélyában adtak elő napjaink legmodernebb, digitális agrártechnológiai ágazataiban dolgozó felvidéki szakemberek a leendő és már aktív gazdáknak. Az elhangzottakat és a technológiai bemutatót Molnár Gabriella foglalta össze. Írásának címe A költséghatékony, fenntartható jövő.
Az oktatási intézmények igazgatói, pedagógusai, illetve az oktatási szegmensben érintett fejlesztő, gyártó és kereskedő vállalatok számára szerveztek szakmai fórumot Rimaszombatban. Az Új trendek az oktatásban címmel megtartott konferenciát a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. rimaszombati regionális képviselete és a SZMPSZ Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja kezdeményezte. Virsinszky Tamás foglalta össze az elhangzottakat.
A 49. oldalon folytatjuk a középiskolások irodalmi vetélkedőjét, és a Kávézó rovatunkban a Zupko Mária logopédus a diszlexia veszélyeire, jeleire figyelmeztet.
Téli vizit Csíkszék fővárosában. Ez a címe a Hazajáró legfrissebb kiadásának, amelyben Csíkszeredára látogathatunk el.
Asztalos Kele Orsolya, gyermekorvos írásának a címe: Miért beteg MÁR MEGINT a gyerek? Rövid, gyors és érthető magyarázatok, amelyek nagyon jól jönnek a kisgyermekes szülőknek.
Gazdag burgonyaleves és csokis korongok szerepelnek az Íz-lelőben Vass Laura konyhájából, majd elolvashatják Vas Gyula autós tesztjének az eredményeit. Címe: Seat Ateca FR4 2.0 TSI 190: A megújult család egyik topmodellje
Rajkovics György a Szurkolóban arról ír, hogy nem volt túl sikeres kézilabda-Eb. A cél egyértelmű volt: az első nyolcban végezni az Európa-bajnokságon. Ez nem jött össze, a magyar női kézilabda-válogatott a tizenegyedik helyet szerezte meg a november 20-án befejeződött 2022-es kontinenstornán. Rajkovics Péter a különleges fociünnepről, a katari világbajnokságról írt.
Lapunk hátoldalán Szent Katalin és Szent Borbála körmöcbányai szobra látható.
A Magyar7 47. számában is megtalálja a keresztrejtvényt és a részletes műsort. Ne feledje, ha még nem rendelte meg lapunkat, meg is vásárolhatja a postán, a kioszkokban vagy a Slovnaft üzemanyagtöltő állomásokon.