Az egykori hármas ünnep
Szent István vértanú és Szent János evangélista ünnepére emlékezik karácsony hetében egy közös műsorral a magyar közmédia és a Hagyományok Háza. A zenei összeállításban a hallgatók régi magyar falusi vonószenékből hallhatnak válogatást.
A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a jövő héten Szent István vértanú és Szent János evangélista ünnepének szokásait járja körül. A karácsonyfák árnyékában és a karácsonyi betlehemek fényében a keresztények december 26-27-én Szent István vértanú és Szent János evangélista ünnepére készülnek.
A nevek népszerűsége, gyakorisága és a karácsonyi ünnepkörben való naptári helyük miatt külön szokások alakultak ki, melyek több helyen még a legutóbbi időkig is jelen voltak. A névnapi köszöntők közül az istvánozás és jánosozás volt a legismertebb. Régi formáit legtovább az erdélyi és a bukovinai magyarság őrizte meg. A hajdani Alsófehér vármegyében, Búzásbocsárdon például a legények hajnalban mentek az Istvánokat és Jánosokat köszönteni. Törülközővel megkötötték a névnapost, majd kivitték a kapuba, ott ráfektették egy sulykoló padra, és a sulyokkal rájuk vertek. Ezután bort kaptak, hogy „meggyógyuljanak”.
Az áttelepült bukovinai székelyeknél maradt meg legtovább a köszöntés szokása: ők is hajnalban kezdték, megálltak az ablak alatt, énekeltek, majd miután bebocsájtották őket, a házban valaki belekezdett: „Örvendjünk és adjunk hálát Isten szent fölséginek, hogy megadta érnünk Krisztus születése napját és azt is eltöltötte és átléptetett úgy, mint Szent István mártír és Szent János evangélista napjára. Kívánjuk, hogy Isten ő szent felsége továbbra is tartsa meg és oltalmazza minden szomorúságtól.” Ezután megvendégelték a köszöntőket, a rokonokat, jó barátokat ebédre is meghívták.
A Jánosáldás hagyománya már régóta él a szőlőtermesztő területeken. Ezen a napon a családok boraikat a templomba vitték, amiket a pap megáldott. A szentelt bornak ugyanis mágikus erőt tulajdonítottak: beteg embert, állatot gyógyítottak vele, és minden boroshordóba öntöttek belőle, hogy így őrizzék meg a hordók tartalmának minőségét. A megszentelt borral kínálták meg a hosszú útra kelőket, hogy az út veszélyeitől és kísértéseitől is megoltalmazza őket.
A borral való köszöntés, vagyis „Szent János áldása” a borászok körében ma is élő hagyomány. Számos vidéken volt szokás, hogy amikor a gazda évközben bezárta a borospince ajtaját, annak kulcsával keresztet vetett rá és ezt mondta: „Szent János áldása maradjon a hajlékon is, meg az elmenőkön is!”
