Az egyiptomi írás megfejtője: 235 éve született Jean-François Champollion
A mai Egyiptom területén már i. e. több ezer évvel viszonylag jól szervezett, a környező világgal állandó kapcsolatban lévő birodalmak léteztek, amelyek közül idővel kettő jelentős mértékben megerősödött és végérvényesen birtokba vette a Nílus mentén fekvő termékeny területeket. A Nílus torkolatvidékén jött létre az északi állam – Alsó Egyiptom –, a folyam felső folyása mentén (a mai Asszuántól a Kafr Ammarig elterülő sávban) alakult ki a déli állam – Felső Egyiptom.
A két birodalom gyakran keveredett konfliktusba, végül i. e. 3000 táján a déliek legyőzték az északiakat és a két ország egyesült. A későbbi események menetét nem könnyű követni, mivel a korabeli feljegyzések csak kevés támpontot nyújtanak, amin végeredményben nem is csodálkozhatunk, hiszen csak ez idő tájt alakult ki az egyiptomi írás, a későbbi híradások pedig vagy ellentmondásosak, vagy hiányosak. Az ókori Egyiptom „kronológiája” lényegében ma is az i. sz. 300 táján élt egyiptomi pap, Manethón Aigüptiaka című munkájára épül, amely azonban csak másolatok és más szerzők által idézett részletek formájában maradt fenn, ezért sok benne a pontatlanság és bár mindmáig kiindulási alapnak tekintik, megbízhatósága sok kérdést vet fel.
Természetesen, ha már az ókori görögök olvasni tudták volna az egyiptomiak írását, talán legnagyobb történetírójuk, az i. e. V. században élt Hérodotosz – aki utazásai során megfordult Egyiptomban is – sokkal részletesebb beszámolót készíthetett volna a fáraók országáról. Sajnos akkor a hajdan szebb napokat látott birodalom tulajdonképpen romjaiban hevert, és nem akadt bennszülött, aki részletesebb felvilágosítást adhatott volna a sok helyen fellelhető szövegek mibenlétéről. Hérodotosznak volt ugyan tolmácsa is, aki ezt-azt elolvasott neki, de nagy bánatunkra a derék történész igen szűkszavú, és amit közöl, azt sem szó szerint idézi. Becsületére legyen mondva, ő legalább megmaradt a tényeknél, később élt kollégái (pl. Diodórosz, Plutarkhosz és mások) – nem mindig szerencsés módon – kommentárokat és magyarázatokat is fűztek a leírásokhoz, és így akaratlanul is félrevezették a középkori európai tudósokat, akik készpénznek vették az antik szerzők megállapításait.
A XVIII. század végéig jóformán semmilyen figyelemre méltó esemény nem történt az egyiptológiában. A hieroglifák makacsul őrizték titkaikat, noha időnként akadt néhány szerző, aki büszkén állította, hogy megfejtette a rejtélyt. Róluk ugyan hosszan írhatnánk, de csak feleslegesen pocsékolnánk a helyet és az időt. Egy személyt azonban mégis ki kell emelnünk, aki ha nem is az írás megfejtésében, de az egyiptológia tudományának „elindítójaként” meghatározó szereplő lett.
Niebuhr említett könyvének francia fordítását történetesen Bonaparte Napóleon is olvasta, aki ekkor még csak frissen kinevezett tábornok volt. Később, 1798-ban, amikor hadserege élén elindult Egyiptomba ez az olvasmányélménye ösztönözte őt arra, hogy a katonákkal együtt egy sereg tudóst és különböző területekkel foglalkozó szakembereket is magával vigyen, akik szellemi téren veszik majd birtokukba a nagy múltú országot. Mint tudjuk, ez a hadjárat katonai szempontból kudarcot vallott. A francia csapatok a szárazföldön ugyan sikeresen harcoltak, de a francia hadiflottát az angolok Nelson admirális vezetésével szinte teljesen megsemmisítették, magának Napóleonnak is csak az utolsó pillanatban sikerült kihajóznia, magára hagyva hadseregét és tudósait. Ez utóbbiak addig nagyon sok értékes felfedezést tettek, hatalmas anyagot gyűjtöttek össze.
Ennek egy részét még a hadjárat során Franciaországba küldték, a többit pedig gondosan becsomagolva a francia főtiszteknél helyezték el, de számolva az előre nem látható veszélyekkel, a fontosabb leletekről nemcsak hiteles rajzokat, hanem gipszmásolatokat is készítettek. Ez okos döntésnek bizonyult, az angolok ugyanis a francia kapituláció (1801) után a tudományos anyagra is igényt tartottak, amit a franciák kénytelenek voltak átadni és így ezt az angolok sürgősen Londonba szállították és a British Museumban helyezték el.
A talált leletek között volt egy, amely Rosette-i kőlapként vonult be a tudománytörténetbe. Ezt 1799. augusztus 2-án egy francia katona ásta ki a földből 8 kilométerre Rosette (Rasid) városától. Az asztallapnyi fekete bazalt simára csiszolt oldalán három oszlopban három felirat volt látható.
A dolog azonban sokkal bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogy azt eredetileg képzelték. A középső oszlopban szereplő írást először valamilyen szíriai nyelven íródott feljegyzésnek vélték, később aztán kiderült, hogy az nem más, mint a hieroglifírás kései változata, a demotikus írás.
A tudományos világ a Courier de l’Egypte című lap 1799. augusztus 29-i számából értesült a szenzációs leletről. Csakhamar a szövegek másolatai is megérkeztek Európába és megkezdődött a nagy versenyfutás: kinek sikerül a legrövidebb idő alatt megfejtenie a titkot.
E hosszúra nyúlt bevezető után essen szó történetünk főhőséről.
Jean-François Champollion 235 éve, 1790. december 23-án született a dél-franciaországi Figeacban, amely ma mintegy 10 ezer lakosú városka. Nagyapja még analfabéta, unokája viszont az írástörténet egyik legnagyobb alakja volt. A korán érő zseni típusa volt: ötéves korában (egy imakönyv segítségével) egyedül megtanult írni és olvasni. Nyilván az is motiválta, hogy édesapja könyvkereskedő volt és őt nagyon érdekelte, hogy miről szólnak a polcokon sorakozó kiadványok. A nyelvtanulás sem jelentett számára gondot; tizenegy évesen már folyékonyan beszélt görögül és latinul, de a héber nyelvben is otthonosan mozgott.
17 éves korában belekezdett Egyiptom a fáraó alatt című könyvébe, amely ugyan inkább kompiláció, mintsem eredeti tudományos alkotás, ennek ellenére a Grenoble-i Akadémia tagjává választotta. Ekkoriban egyébként már Grenoble-ban lakott a bátyjánál, aki felkarolta tehetséges, de gyenge fizikumú, sokféle betegségben szenvedő öccsét.
Jean-François-t teljesen lefoglalták a stúdiumok. Naphosszat a könyvtárakat bújta, egész élete folyóiratok, könyvek és papirusztekercsek között zajlott. A megfeszített tempó és a rendszertelen életmód persze nem tett jót az egészségének, a tüdőbaj és a cukorbetegség már igen korán jelentkezett nála. Egy idő után már teljesen a hieroglifák kötötték le a figyelmét. Megállapította, hogy a hieratikus és a demotikus írás az egyiptomi hieroglifikus írás egyszerűsített változata, tehát nyelvtanilag egységes alapelvekre épültek.
Szerencséjére akkoriban (1815-ben) fedezték fel az ún. Philai obeliszket, amelyen szintén van görög és hieroglifírás, és a görög szövegből kiderült, hogy Kleopátra fáraónő névgyűrűjének is ott kell lennie valahol az egyiptomi nyelvű részben. Champollion azonosítani tudta ezt, így már 12 hieroglifjellel tisztában volt. Ezek segítségével el tudta olvasni jó néhány római császár hieroglifákkal írt nevét.
A sors iróniája, hogy az az ember, aki olyan járatos volt az egyiptológiában, csak élete vége felé, 1828-ban jutott el személyesen is álmai országába. Egészségnek egyáltalán nem tett jót ez az utazás, súlyos betegen tért haza és alig négy évvel később, 1832. március 4-én meghalt.
A teljes igazság kedvéért el kell mondani, hogy Champollion tulajdonképpen az alapokat rakta le, hiszen az utána jövőknek: Ippolito Rosellininek (1800–1843), Karl Richard Lepsiusnak (1810–1884) és a többieknek még jócskán akadt tennivalójuk. De az ő útmutatása kellett hozzá, hogy ne a sötétben tapogatózzanak.
