Az atombomba és a szovjet kémek
A 80 évvel ezelőtt véget ért világháború szörnyű fináléját kétségtelenül a Japánban ledobott két atombomba jelentette. Tulajdonképpen ez bírta rá a japán vezetőket a feltétel nélküli kapitulációra, amelyet 1945. szeptember 2-án az amerikai USS Missouri hadihajó fedélzetén írtak alá.
A másfél hónappal korábban, 1945. július 17-én kezdődött potsdami konferencián Harry Truman amerikai elnök kissé hatásvadász módon jelezte Sztálin szovjet diktátornak, hogy az USA olyan nagy hatású fegyverrel rendelkezik, amely mindenképpen fordulatot hoz a hadviselésben. Sztálin higgadtan vette tudomásul a közlést, aminek egyszerű oka volt: ő már tudott azokról a kutatásokról és kísérletekről, amelyeket Amerikában a Manhattan Project keretében folytattak az atombomba létrehozása céljából, sok tízezer ember bevonásával. Sőt mondhatnánk azt is, hogy Trumant jóval később avatták be a részletekbe, hiszen alig három hónappal korábban iktatták be az elnöki pozícióba az 1945 áprilisában elhunyt Roosevelt elnök utódaként, és alelnöksége alatt ilyen bizalmas információkat nem közöltek vele.
Az egyik legjelentősebb tudós, aki tulajdonképpen ezeket az ismereteket megosztotta az oroszokkal a német Klaus Emil Julius Fuchs (1911–1988) fizikus volt. Egy szociáldemokrata beállítottságú evangélikus pap fiaként látta meg a napvilágot. Egyetemistaként lett a Német Kommunista Párt tagja, emiatt Hitler hatalomra kerülését követően hónapokig bujkálnia kellett és végül sikerült Párizsba, majd onnan Nagy-Britanniába menekülnie. Ott Nevill Francis Mott (1905–1996) fizikus vette szárnyai alá és vezetése alatt 1936-ban megvédte disszertációját, amely a fémes rézben működő kohéziós erőkkel volt kapcsolatos.
Ezt követően fokozatosan az atomfizika vált a fő kutatási területévé, főnöke az ugyancsak Németországból elmenekült Max Born (1882–1970) lett. Nagy-Britanniában (Kanadával közösen) – az amerikai Manhattan Projecthez hasonlóan – elindították a Tube Alloys elnevezésű atomprogramot, amelynek a célja ugyancsak egy nukleáris fegyver megalkotása volt. Ebbe bevonták Klaus Fuchsot is, aki ekkor már Harry Gold (1910–1972) vegyészmérnök révén kapcsolatba került a szovjet titkosszolgálattal.
1946-ban visszatért Nagy-Britanniába, ahol a nukleáris reaktorok fejlesztésén dolgozott. Tudományos eredményeit nagyra tartották és 1950-ben kis híján beválasztották a Royal Societybe is, de ekkor fény derült szovjet kapcsolataira. 1949-ben ugyanis az FBI kihallgatta Harry Goldot, aki azt is elmondta, hogy Klaus Fuchs adta át neki azokat a számításokat és műszaki adatokat, amelyek alapján a Szovjetunióban is megszerkesztették az első atombombát, amely ugyancsak plutóniumbomba volt és a nyugati meteorológiai hálózatok műszerei regisztrálták a kísérleti robbantás nyomán keletkezett radioaktív sugárzást.
A történet azonban nem lenne teljes, ha nem említenénk Igor Szergejevics Guzenko (1919–1982) kriptográfus nevét, akit a szovjet titkosszolgálat Kanadába küldött, hogy ott segítse a szovjet kémhálózat tevékenységét.
Eleinte hihetetlennek tűnt, hogy egy szövetséges ország ilyesmire szánta el magát, de végül sorra lelepleződtek az „alvó ügynökök” és a szovjet nagykövetségen dolgozó tartótisztjeik.
Ennek a felderítésnek köszönhetően bukott le Klaus Fuchs is, akinek ismeretségi körébe tartozott a kémkedés vádjával 1953-ban kivégzett Julius Rosenberg (1918–1953) és felesége, Ethel Rosenberg (1915–1953). A házaspár bűnöségét sokan kétségbe vonták, de végül beigazolódott, hogy a férfi valóban kapcsolatban állt a szovjet titkosszolgálattal, felesége pedig tudott erről. Ennek ellenére mások, akik talán fontosabb szereplői voltak ennek a kémtörténetnek börtönbüntetéssel megúszták.
Harry Goldot eredetileg 30 évre ítélték, végül 14 év után kegyelmet kapott. Ethel Rosenberg testvére, David Greenglass, aki nővére és sógora ellen vallott, vádalkut kötve megúszta 15 év börtönnel, amelyből 9 évet töltött le és 2014-ben 92 évesen halt meg.
