Az antarktiszi jégtakaró olvadása a vártnál nagyobb globális problémákat okoz egy új kutatás szerint
A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.
A Science Advances című tudományos folyóiratban az úgynevezett vízexpulzió mechanizmus (water expulsion mechanism) nevű folyamatot vizsgáló mérések eredményeit mutatták be.
Ez akkor következik be,
amikor a szilárd kőzetalap, amelyen a nyugat-antarktiszi jégmező fekszik, felfelé emelkedik annak hatására, hogy csökken a jégtakaró súlya az olvadás miatt.
Mivel a kőzet a tengerszint alatt van,
amikor megemelkedik, a vizet a környező területekről is az óceánba nyomja, ezzel még jobban megemeli a globális tengerszintet
- olvasható az egyetem közleményében, amelyet a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál ismertetett.
Az eddigi becslések szerint ha a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlik, a globális tengerszint-emelkedés mértéke 3,2 méter is lehet.
- mondta Evelyn Powell, a vizsgálatban részt vevő kutató.
- mondta Linda Pan, a Harvard Egyetem kutató-hallgatója. A kutató szerint a korábbi tanulmányok, amelyek figyelembe vették a mechanizmust,
következmények nélkülinek értékelték azt.
Az egyméteres plusz emelkedés a kutatók szerint ezer éven belül következhet be, az első hatások azonban nem csak évszázadok múltán lesznek érezhetők.
Pan és Powell szimulációi szerint már a mostani évszázad végére 20 centiméterrel emelheti a mechanizmus a jégtakaró olvadásával már emelkedő vízszintet.