Az albán nemzetfogalom története a Balkán szorításában
Ha ránézünk a Balkán földrajzi térképére, szembe jön velünk a valóság, mondván túl sok belevaló nép lakja vén kontinensünk ezen háza táját. Nyilván mindenki igyekezett kiverekedni a saját maga jussát, ami persze sokszor nettó csetepatéba ment át, megkárosítva a másik felet. Ebből a helyezkedésből a büszke albánok szintén kivették részüket. Minden népnél, így náluk is folyamatosan formálódott nemzeti karakterük, de ennek történeti íve teljesen más pályát járt be, mint a körülöttük található népeknél.
Az albán nemzetfogalom a balkáni nacionalizmusok tárházában sajátos helyet foglal el. Míg az örök ellenfél szerbeknél erős vallási és történeti hagyományokra épült az identitásuk, addig az albánoknál csak a 19. század második felében kezdett körvonalazódni nemzeti énképük. Nekik egyszerre kellett választ adniuk a vallási sokszínűségükre, a törzsi tagoltságukra és a mindenkori geopolitikai nyomásra.
Az Oszmán Birodalom hosszú fennhatósága alatt az albánok identitása alapvetően helyi és felekezeti keretek között érvényesült. A hegyvidéki régiók törzsei (fis) saját jogrenddel, az úgynevezett kanun alapján éltek, míg a síksági lakosság szorosabban kötődött az oszmán államhoz. A vallási pluralizmus - muszlim többség, katolikus és ortodox kisebbség - tovább növelte a belső megosztottságot. A közös “albánság” tudata ekkor még háttérben maradt, az emberek inkább helyi közösségeikkel vagy vallásukkal azonosultak.
A 19. század második felében, a birodalmi struktúrák gyengülésével párhuzamosan megindult a Rilindja Kombetare (Nemzeti Újjászületés) mozgalma. Ennek központi eleme a nyelv lett. Nemzeti identitásuk alapjaként fokozatosan az albán nyelvet jelölték meg, mivel ez volt az egyetlen tényező, amely képes volt áthidalni a vallási megosztottságot. Az 1908-as manastiri kongresszus, amely a latin betűs ábécét hivatalosnak ismerte el, nem csupán nyelvpolitikai döntés, hanem nemzeti szimbólum is volt: az albánság önállóságának és modernizációs törekvésének kifejeződése. Rájuk hatványozottan igaz azon megállapítás: Nyelvében él tovább a nemzet.
Az albán nemzetfogalom egyik legfontosabb újítása az volt, hogy háttérbe szorította a vallást és nyelvi-kulturális alapon szervezte magát. Az a jelszó, hogy “Feja e shqiptarit eshte shqiptaria”, azaz “Az albán vallása az albánság”, a nemzetépítés központi gondolatává vált. Ennek köszönhetően az albán identitás olyan modellként szilárdult meg, ahol minden vallási közösség helyet kaphatott. Ez a stratégia nemcsak a belső kohéziót erősítette, hanem különlegessé is tette az albán nemzetfogalmat a Balkánon, ahol általában a vallás jelentette a nemzeti összetartozás alapját.
A nemzeti identitás másik pillére a történeti kontinuitás narratívája volt. Az albán nemzeti mozgalom hangsúlyozta az illír örökséget és az albánokat az őshonos balkáni népek leszármazottaiként mutatta be. Ez az eszmerendszer nem pusztán a történeti tudat formálását szolgálta, hanem politikai legitimációt is, ideértve az önálló államiság jogát, valamint a szomszédos népek területi igényeivel szembeni védekezést.
Ezen területi igények jelentős hatással voltak a régió 19 - 20. századi geopolitikai történéseire. A szerb, görög és montenegrói terjeszkedés veszélyeztette az albán lakosságot. Ez sürgetővé tette a közös politikai fellépést, ami részben defenzív reakcióként szerveződött.
Az etnikai Albánia gondolata a függetlenésük kikiáltásánál fogalmazódott meg. Ekkor még az 1912-es évet írtuk és az új állam határai nem foglalták magukba a koszovói, macedóniai, montenegrói és görögországi albán közösségeket. Bár azóta ezen összetnikai törekvés egy államon belül soha nem valósult meg, ettől függetlenül a mai napig része a politikai és identitásbeli diskurzusnak, különösen Koszovó függetlenségének fényében.
Kép 2.
Így összegezve az albán nemzetfogalom három fő elemre épült - nyelvi egységre, történeti kontinuitásra és integratív identitásra. Ez a hármas modell kiválóan példázza, miként volt képes egy töredezett közösség modern nemzetté szerveződni a Balkán kusza politikai viszonyrendszerében. Az albán nemzetfogalom egyszerre kulturális projekt, történeti legitimációs narratíva és geopolitikai önvédelmi stratégia.
Miképpen formálja a jövőjüket ezen nemzetstratégia? Ha összetesszük az előbb felsorolt modelleket az albán etnikai elem térnyerésével, akkor a Balkánon ők állnak nyerésre. Az idő nekik dolgozik, ráadásul ők szintén tisztában vannak azzal, mint mi itt idehaza, avagy Csak a Balkán!
