Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc története: Meghiúsult áttörés Zsigárdnál
Amikor 1849. május 21-én a honvédek kitűzték a Szűz Máriás lobogót a budai vár ormára, Varsóban Ausztria elismerte gyengeségét: az ifjú I. Ferenc József orosz segítséget kért. Senki sem sietett Magyarhon támogatására, nehogy az európai status quo felboruljon. Elkezdődött a nemzet élet-halál harca, Görgei Artúr tábornok pedig arra törekedett, hogy az orosz csapatok beérkezése előtt megverje a császári-királyi fősereget.
Az Esztergomban, majd Tatán települt, Központi Hadműveleti Iroda (Bayer József táborkari ezredes) elgondolása szerint a Feldunai hadsereg három hadteste próbált áttörést végrehajtani a Vágnál, mialatt többi része a Csallóközben és a Rába mentén védekezett. A térkép mellett megálmodott terv azonban két dologgal nem számolt: a Vág környékének terepviszonyaival és azzal, hogy a támadás kezdetén a II. hadtestre túl nagy feladat hárult, míg az I. és a III. hadtestet tétlenségre kárhoztatta. Eközben a velük szemben álló báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy a Pozsonyba vasúti szállítással beérkezett orosz Panyutyin-hadosztály révén tovább erősödött, 82 ezer katonájával szemben 53 ezer honvéd készült támadásra.
A hadügyéri feladatokat ellátó Görgei távollétében indultak meg a hadműveletek, és a VII. hadtest Kmety György ezredes vezette hadosztályának június 13-i győztes csornai ütközete bizakodásra adott okot. Klapka György vezérőrnagy azonban nehezen viselte el, hogy egy táborkari ezredes dirigáljon neki, miközben a Feldunai hadsereg vezetésében is személycserék történtek, amelyek nem minden esetben bizonyultak szerencsésnek.
Június 16-án a Duna bal partján és a Csallóközben indult meg a magyar támadás. Szándékaikat leplezendő, és hogy eltereljék a Vág mentéről a császáriak figyelmét, reggel 7 órakor a Csallóközben a VIII. hadtest ott álló, kosztolányi Kosztolányi Mór ezredes parancsnoksága alatti hadosztálya Nagymegyerről megindulva báró Sigmund Reischach vezérőrnagy dandárját szorította ki Patasról, amely Bősre visszakozott. A császáriak 2 halottat és 7 sebesültet, a honvédek 20 főt vesztettek.
Asbóth pár nappal korábban hídfőt létesített Gútánál, majd a Csallóközben Puszta-Aszód és Sereg-Akol között, a Fekete-víz és a Kis-Duna torkolatánál vert talphidat és partot váltott.
Északra fordult, hogy a „posványos földön” keresztül a Vágnál lépcsőzetesen álló császári-királyi tartalékhadtest (báró Ludwigh von Wohlgemuth altábornagy) részeit oldalról sodrítsa fel. Június 16-án hajnalban nagyrákói, kelemenfalvi és nagyselmeci Rakovszky Samu őrnagy szabolcsi 48. honvédzászlóalja, egy század utász, egy szárny huszár és egy félüteg élén Gútánál átkelve a Vág jobb partján Farkasd felé indult azzal a paranccsal, hogy hidat verjen Negyednél a Vágon, amelyen a III. hadtest át tud kelni.
Királyrév felé indult el Asbóth zömével, és reggel 8 órakor a pesti 25. honvédzászlóalj kapott parancsot a település elfoglalására, míg a Fekete-víz túlpartján a Bocskai-csapat és pozsonyi vadászok biztosítottak. Innen a császári előőrsöt kivetették, és 10 órakor Zsigárdra vonultak, ahol Gustav von Pott vezérőrnagy dandárja állt harcrendbe. Pott délig állta a sarat, majd véres utcai harcok után feladta Zsigárdot és Peredre retirált. Dékány Rafael, a 25. honvédzászlóalj őrmestere így emlékezett a zsigárdi helységharcról: „(…) a mieink egy órai heves küzdelem után itt is kiszorították állásából az ellenséget, de a falut magát csak a legvérengzőbb útczai harcz után tudták kitisztítani, mert a gránátosok a sövények mögül és ablakokból is tüzeltek a derék Don-Miguelekre (…) Igaz, hogy a Don-Miguelek utóbb már a disznóólakból és kemenczékből is húzogatták elő a bennrekedt gránátosokat és irgalom nélkül leszúrták mind a kit megkaphattak, de maguk is annyira megfogytak, hogy nemes szívű őrnagyjuk, mikor zászlóalja a faluból kijött, megkönynyezte derék vitézeinek elvesztését.”
Asbóth utasítása úgy szólt, hogy Peredet a III. hadtest (Knezić Károly vezérőrnagy) támogatásával foglalhatja el, mégis egyedül tett erre kísérletet.
Arra várt, hogy Rakovszky beérkezzen, Királyrévet a 25. honvédzászlóalj, Zsigárdot a hajdúsági 39/I. Dom Miguel-sorgyalogzászlóalj és az ungvári 54. honvédzászlóalj szállta meg, míg a kettő között állt a zalai 56. és a somogyi 60. honvédzászlóalj. A balszárnyon 2 osztály Württemberg-, a jobbszárnyon 1 század Bocskai-huszár tartózkodott. Knezić félreértelmezve parancsát – és alparancsnokai kérése ellenére –, tétlenül állt és csak tüntető mozdulatokat tett Farkasd és Negyed között. Így Wohlgemuth rendezhette kötelékeit, és délután 1 óra tájt az előreküldött huszárok jelentették, hogy Diószeg felől közelednek Anton Herczinger vezérőrnagy csapatai Pott támogatására. Asbóth 15 óráig tartott ki, azután megkezdte a visszavonulást. Dékány őrmester szerint „(…) egyszer csak nyargal ám hozzánk egy huszár s jelenti, hogy Királyrévet vadászok szállták meg, menjünk kitisztítani. [Pacséri] Rezsnyi [Imre] százados, mint zászlóaljparancsnok, beküldi első és második századunkat; de ezeket a vadászok olyan öldöklő tüzeléssel fogadták, hogy kénytelenek voltak visszavonulni és az út melletti árokba menekülni. A huszár újból jön, hogy nagyobb erő kell, akkor mentünk mi 5. és 6. század; a 3. és 4. künn maradt zászlóőrizetre, figyelő csapatnak. A mint Királyrévre megérkeztünk, az első és hatodik századból csatárlánczot képezvén, ezek jobbról balról, mi pedig középen tömegben szuronyszegezve rohantunk s a templom mellett elrejtőzött vadászok három sor tüzére, nem is hederítve, úgy kinyomtuk őket, hogy lövéseinkre nem is válaszolva, kotródtak át a Dudvágon (…)”
Királyrévet tartani kellett a visszavonulás biztosítására, ekkor érte a 25. és az 56. honvédzászlóaljat tüzérségi és lovassági támadás. A Württemberg-huszárok igyekeztek feltartóztatni a 3 vértes és 1 svalizsér svadront, de azok az 56. honvédzászlóaljra vetették magukat. A zászlóaljparancsnok, breznóbányai Mikovényi Jenő százados segédtisztjével együtt megfutott, a zalaiak pedig nagy veszteségek árán érték el a Fekete-vizet, ahol Horváth József őrmester úszva mentette meg zászlajukat. Ekkor egy ütegre rontottak a vértesek.
E rövid idő elég volt arra, hogy dandárparancsnokuk, kisfaludi Kisfaludy Mór őrnagy a szétzilált 56. honvédzászlóaljat rendezze, majd négyszögbe állítsa, és csatlakozott hozzájuk a Bocskai-csapat is, végül az üteg nyolc lövegéből ötöt megmentettek. A 25. honvédzászlóalj krónikása szerint „(…) mintha csak a felhőből pottyant volna le, előttünk állott Rakovszky (…), ki három huszárnak fejenkint 100–100 forintot ígért, ha őt addig kísérik, hogy megtudhassa, mi történt velünk, Rakovszky kezet szorítván parancsnokunkkal, s megdícsérvén mind az ő vitézségét, mind a mi kitartásunkat, útnak indított bennünket a tábor felé.”
Herczinger letett Asbóth üldözéséről, aki visszavonult Sereg-Akolra. Rakovszky Negyedre hátrált, ahol fedezte a hídépítési munkálatokat.
Délután 5 órakor Nagysándor József vezérőrnagy (I. hadtest) értesült az ütközetről, és megpróbált Asbóth segítségére sietni.
Sempténél, a Vág bal partján megtámadta Wolhgemuth ott elsáncolt csapatait, aki szeredi tartaléka bevetése révén állította meg a temetőig betörő honvédeket. Végül Nagysándor kénytelen volt Sopornya és Pata felé hátrálni. E napon az I. hadtest 79 halottat, 86 sebesültet, 24 lovat és 4 tizenkét fontos löveget veszített, s császáriak pedig 9 halottat és 40 sebesültet.
Június 16-án a II. hadtest vesztesége 400 halott és sebesült, 200 fogoly, 65 ló és 6 (ebből három zsákmányolt) hatfontos löveg volt. A császáriaké jóval kevesebbet tett ki: 42 halott, 63 sebesült és 38 ló volt. A kudarc hírére Görgei a Vág menti áttörési kísérlet megismétlését adta parancsba. A támadás június 20-án újra megindult, de a fővezér csak az első csatanap végére ért oda.
