Ausztrália – Élet a „Halott középben” - KÉPEKKEL
„Terra Australis Incognita” – az ismeretlen déli földrész… Ausztráliát, az „ötödik kontinenst” máig némi misztikum lengi körül, leginkább távolsága okán. Pedig a tömegturizmus kibontakozásának évtizedeiben már a Dél Keresztje alatti földrész sem elérhetetlen úti cél. Útra keltünk hát mi is, elsősorban azért, hogy meglátogassuk a több hullámban diaszpórába szakadt magyarságot, de persze nem feledkeztünk meg a természeti kincsek felkereséséről sem.
Az Ausztráliára jellemző óriási távolságok az Outbackben, az úgynevezett „Halott középben” még óriásibbak. Igen lehangoló volt a gps-re nézni, amely azt jelezte, hogy a következő lehetőségnél forduljunk balra, csakhogy ez a lehetőség még 550 kilométerre volt.
A régi útikönyvekben még azt olvashattuk, hogy naponta errefelé csak pár autóval lehet találkozni. Nos, 2019-ben azért negyed óránként szembe jött valaki.
Itt mindenki sorstárs, ezért a szembe jövőnek az intés az alap. Aztán vannak a kaszton belüliek, a lakóautósok, nekik már nemcsak egy szimpla mutatóujjas intés jár, hanem már egy bíztató mosoly is. Egyébként a legtöbb jármű a 3-4 szerelvényből álló kamion, az ún. „roadtrain”. Ezek leginkább üzemanyagot, szénabálákat, bányagépeket szállítanak. Közülük jó pár „oversize”, ilyenkor érdemes lehúzódni kicsit az útról.
Körülbelül 150-200 kilométerenként találhatók Roadhouse-ok, ahol meg lehet tankolni, be lehet vásárolni. Sok minden amúgy nem történt az Adelaide és Ayers Rock közötti 1500 kilométeren. Az utolsó város Port Augusta volt, aztán ahogyan meséltük, megálltunk Coober Pedyben, majd átléptük a dingók ellen épített kerítést, vártuk a Roadhouse-okat, rádió és térerő híján agyonhallgattuk a kedvenc előadókat, akiket most pár hónapig hanyagolni fogunk. Változatosságot az jelentett, mikor a bozótot 100 kilométer után felváltotta a kissé magasabb bozót. Persze európai szemmel nézve ez így is szokatlan, ez által szép táj!
Ebben a sivatagos, félsivatagos környezetben jelen van az állattenyésztés; ahol messziről már szélkereket láttunk, ott számíthattunk az útra tévedő juhokra, tevékre, szarvasmarhákra. Mondjuk erre a közlekedési táblák is figyelmeztetnek, amelyek közül a legtöbb a pihenésre, illetve a kengurukra hívja fel a figyelmet, mert különösen naplemente és napfelkelte közt jelentenek veszélyt. Eddig csak arról meséltünk, hogy mi látható az autóból, ahol lakóautó lévén némi komfort is biztosítva volt, gondolunk itt klímára, hűtőre, zuhanyzóra, gázrezsóra.
Ausztrália közepét, az ún. Outback-et mindezek ellenére nagy élmény felfedezni. A legnagyobb sláger természetesen a kontinens ikonikus helyszíne, az Ayers Rock, őslakos nyelven az Uluru. Megnéztük, körbejártuk, lefotóztuk minden szögből, minden napszakban, tényleg nagyon jó hely! Legyek nélkül, vagy kalapra szerelhető légyvédő hálóval talán még egy fokkal jobb is lehetett volna. Ott jártunkkor, október idusán elvileg még fel lehetett volna menni a hatalmas vörös szikla tetejére, de a nagy szél miatt a kitett, láncokkal biztosított útvonal le volt zárva. 2019. október 26-án aztán – az ausztrál parlament és az őslakosok egyezménye szerint – végleg lezárták a turisták elől a szikla tetejét és a láncokat is leszerelték. Az aboriginal őslakosoknak így teljesült régi kívánságuk, ugyanis a turistaút egy hagyományos „Álomösvényt” keresztez.
Az Ulurutól 45 kilométernyi autózás után érünk az Olga-sziklákhoz, helyi nyelven a Kata Tjutához. Itt a légymennyiség a duplája volt az Ulurunál tapasztaltnak, de ez sem lehetett akadálya annak, hogy bejárjuk az Olgák között futó Szelek völgyét. Következő állomásunk a Wattarka Nemzeti Park volt. Legfőbb attrakciója a Kings-kanyon, amely olyan szabályosan hasadt szét, mintha késsel vágták volna ketté. A „sivatag fővárosa”, Alice Springs 1872-ben jött létre a sivatagot átszelő távíróvezeték jeltovábbító állomásaként.
Ezen a ponton érdemes mesélnünk a Föld egyik legrégibb civilizációjáról, és az azt létrehozó aboriginal őslakosokról. A tudomány jelenlegi állása szerint 40-50 ezer éve érkeztek ide Dél-Kelet-Ázsia felől, amikor a tenger sekélyebb volt. A britek jövetelekor körülbelül 300 ezren élhettek Ausztrália-szerte, ám soraikat rögtön meg is ritkította a behurcolt fekete himlő. Sokáig tartotta is magát a mondás, hogy az először belakott Sydney a „fehér seb a vörös kontinensen”. Lakóhelyük főleg kunyhókban és barlangokban volt, leginkább köveket tiszteltek, papjuk nincs, csak varázslójuk. Hagyományuk az Álomidő, amely egyszerre jelképezi a több tízezer éves múltat és ezzel párhuzamosan a jelent. Mindez írott kultúraként sohasem létezett, csak táncként, énekként, barlang festményként, tárgyi ábrázolásként hagyományozódott tovább. Ezeken sokszor több ezer évvel ezelőtti események is megjelennek, például egy 4700 évvel ezelőtti meteorbecsapódás!
Az angol fegyencek még csak kedvtelésből irtották őket, a szabad telepesek már kissé tudatosabban igyekeztek szabadulni a kellemetlen szomszédoktól, legyen az dingó vagy aboriginal. A törzsi társadalmi szerkezet és fegyverzet alkalmatlan volt a szabadságharcra, így maradt az alkalmazkodás; a kontinens gazdái hamar cseléddé váltak saját földjükön. A legtöbben a földek feltörésében segédkeztek, vagy beálltak juhpásztornak. Később itt is létrejöttek a rezervátumok, majd a 20. század polgárjogi küzdelmei fokról fokra hozták el a jogegyenlőséget, a kulturális jogokat, a szavazati jogot, az állampolgárságot, a parlamenti képviseletet. 2000-ben Cathy Freeman őslakos rövidtávfutónő gyújtotta meg az olimpiai lángot a sydney-i olimpia megnyitó ünnepségén és meg is nyerte a 400 méteres futást.
Az aboriginal zászló (piros-fekete, középen a Nappal, a piros az ausztrál földet, a fekete az őslakosokat jelképezi) ma már ott lobog a középületeken az ausztrál mellett.
Napjainkban a nyugati típusú civilizációba való beilleszkedés nehézségeiről mesélnek a sivatagban oly gyakran látott felgyújtott és magára hagyott autók, illetve a figyelmeztetés az italboltoknál: aki az őslakosoknak alkoholt ad, az pénzbüntetésre számíthat. Az Outback kicsit ezekről a civilizáció határán helyüket kereső emberekről is szólt számunkra, akik közül sokkal találkoztunk következő állomásunkon, Brisbane-ben is.
Megjelent a Magyar7 2025/2. számában.
Hozzászólások
Jó volt olvasni az általam 2x is bebarangolt területekről. 2023 és 2024 végén is sikerült 5-5 hetet eltölteni ezen a csodálatos, egyedi kontinensen. Kellett hozzá mindkétszer egy-egy megbízható terepjáró, hiszen a földrajzi ismeretek már a fejemben voltak jópár évtizede. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a különleges kalandot és kitartó is, meg persze hajlandó kilépni a komfort zónájából. Hálás vagyok a cikk írójának és persze a Sydneyben élő komáromi barátaimnak, Adelaide-i barátaimnak is a sok segítségért, praktikus jótanácsért! Nem is vitás, hogy Ausztrália számomra továbbra is maga a csoda és a kedvenc világrész.