Ausztrália - az élet fejjel lefelé
Gondolatban beutazhatták kicsit Ausztráliát azok, akik ellátogattak Dr.Domaniczky Endre vetítéssel egybekötött élménybeszámolójára a királyhelmeci Magyar Házba.
A Királyhelmeci Művelődési Esték sorozat vendégeként jelen lévő, a kontinensen több, mint hat éven át tevékenykedő volt ausztráliai magyar konzul, jogtörténész az ottani hétköznapokról, a varázslatos természetről és állatvilágról tartott egy tartalmas, részletes képes beszámolót.
Az első képen fejjel lefelé megjelenített kengurut szimbólumként használva, bevezetőjében elmondta, hogy Európából Ausztráliába érkezve teljesen más világba csöppenünk és erre nem árt, ha tudatosan készülünk is. Nem csak a természet és az állatvilág merőben más, az öreg kontinensen megszokottaktól még az évszakok is eltérőek, csakúgy, mint a bennszülöttek által ápolt, illetve az európaiak által odavitt és felépített kultúra is. Ez utóbbi sajátos fejlődésnek indult.
Ahogy írta, száz évvel korábban brit fegyencek indultak az üres kontinensre és egy érdekes, új nép keletkezett – az ausztrál. Első ízben neki, a messziről jövő, kicsi magyar nép fiaként érkezettnek tűnt fel, hogy sokkal többről van szó, mint az odaérkezett angol ajkúak birodalomépítési törekvéseiről. Domaniczky úr előadásának hátra lévő részét igyekezett úgy szemléltetni, hogy rávilágítson azokra az eltérésekre, amikre egy szép napon az Ausztráliába turistaként érkezőnek érdemes odafigyelnie, hogy megérthesse, hogyan is változott meg az ottani, eredendően európaiak által odavitt kultúra.
A bennszülöttek valaha csónakkal érkeztek, amikor még kisebb távolságokat kellett legyőzniük. Az ausztrálok legjelentősebb nemzeti ünnepe a Gallipoli partraszállás évfordulója, dacára az első világháborús vereségüknek, nemzetformáló hatású volt, öntudatuk megalapozója.
Régen és ma is a megközelíthetőség az egyik legjelentősebb probléma, még ha napjainkban már a legnagyobb ausztráliai városokba Budapestről egy átszállással 24 óra alatt oda is lehet érni. Ajánlott közlekedési eszköz a repülő, az ausztrál a világ egyik legbiztonságosabb légitársasága. Amikor 2011-ben megérkezett konzuli megbízásának helyszínére, Domaniczky úr még 3 napon át utazott. A XIX. század végi utazók még leveleikben azt írták, hogy vitorlással és gőzhajóval 60-70 napig utaztak.
Az első nagyobb, mintegy 15 ezer főnyi magyar bevándorló-hullám a II. világháború után még hajóval érkezett, az őket követő 56-os magyar menekültek voltak az elsők, akik a földrészen már repülővel landolhattak.
Az összes információjuk az volt, hogy meleg van, nincs medve, nem veszélyes a hely. Elindultak az ismeretlenbe, majd a helyszínen szembesültek azzal, hogy Ausztrália bizonyos helyein nyáron is hideg van. Korántsem az volt a valóság, mint ami a magyarokban élt és egyikőjük sem számolt azzal, hogy egy szigetállamba érkeztek, amely szigorúan szabályozza a bevándorlást. A magyarok a többi kelet-európaival együtt a megérkező hajóról leszállva egy vasúti teherkocsiba zsúfolódva 3,5 órányi távolságra, a vörös puszta közepén lévő befogadó állomáson, katonai barakkokban találták magukat. Innen az ausztrál hatóságok döntése alapján kerülhettek ki, pár nap vagy akár évek múltán.
Erre senki nem számított közülük és a volt konzul idős ügyfelei, életük alkonyán ezen történésekre visszaemlékezve nagyon sokszor azt mesélték neki, hogy amikor a vagon ajtaja kinyílt és a vörös földet meglátták, megérezve az eukaliptuszokat, felsóhajtva azt mondták: Bárcsak maradtak volna Bécsben! De visszaút már nem volt...
Ausztrália teljesen más, mint Európa. Ez a másság egyrészt a távolságból fakad, az információik még ma sem érnek el minket teljesen. Az ausztrálok ugyan büszkén ráírják a csokijaikra, hogy helyben gyártottak és mellérajzolják a legkisebb földrészünket, térképen nézve, európai fejjel nekünk is legyőzhetőnek tűnhetnek távolságaik. Ennek ellenére a valóságban ezek más léptékben értendők, mint az mifelénk megszokott. Szemléltetésképpen a térképen meg is mutatta az előadó, hogy például a legnagyobb város, Sydney és a főváros, Camberra közötti táv autópályán 3,5 óra alatt teljesíthető. A 2 legnagyobb város, Sydney és Melbourne közötti táv 8-9 óra autóút.
Az 1901-ben megalapított Ausztrál Államszövetség, 150 évnyi európai kapcsolatiságát követően is csak a déli részén, egy bumeránghoz hasonlító alakban lévő sávban lakott. Területének a maradék 85%-a farmokkal, kicsi telepekkel teli puszta, melyen szétszórva több millió ember él.
A majdnem két Európai Uniót kitevő, 7,5 millió km² - nyi területen jelenleg élő 25 millió ember fele az említett három legnagyobb város lakója. Az elmúlt 70-80 év erőltetett betelepítési politikájának következményeként is mindez csak 3 fő/ km² népsűrűséget jelent a magyarországi 100 fő/ km²-el szemben.
Az egymástól 1000 kilométerre lévő Sydney és Melbourne Ausztrália gazdasági és történeti-kulturális oszlopa, tulajdonképpen a lényege. Már a Gubányi könyvében is angolszászként szereplő Melbourne a mai napig a leggazdagabb város – tiltott területfoglalás címén alapították csavargók és pásztorok, hatalmas aranylelőhelyekkel a környékén.
Innen robbant ki a XIX. század közepén a victoriai aranyláz. Néhány évvel a magyar forradalom és szabadságharcot követően így kerültek oda a magyar honvédek, a világ más tájairól hasonlóan szerencsét próbálni érkezők táborát gazdagítva. Sydney az ausztrál földön első, európaiak által alapított városként Ázsia dél-keleti kapuja, ebből kifolyólag a már száz évvel ezelőtt is erős ázsiai hatásokat mutató jegyei az eltelt idő alatt csak erősödtek. Hiába volt Sydney az elsőként alapított város, az aranynak köszönhetően Melbourne lett a gazdagság szimbóluma. Ebből kifolyólag nagyon szép utcaképpel rendelkezik, erősen emlékeztet Budapestre a fennmaradt villamoshálózatával, közepén egy folyóval és ezen felül egy aktív magyar közösséggel, üzletekkel, éttermekkel, klubokkal. Nem csak maga Melbourne, mint város nőtt ki szinte a semmiből, de egész Ausztráliát is ez a victoriai aranyláz hozta be az emberek köztudatába.
A két, egymással versengő nagyváros párbaját eldöntve, kompromisszumos megoldásként, az ausztrál törvényhozók bölcsességének gyümölcseként lett 1927-ben hivatalosan az ország fővárosa az újonnan felépült Camberra. A volt brit gyarmatokból egységes területté lett ország népe, elindulva a nemzetté válás útján, hatalmas álmokkal rendelkezett. Az 1913-ban lerakott alapkővel Camberrát akkorára álmodták, hogy egészen a múlt század 80-as éveinek végére sem voltak képesek befejezni a fővárost. Ezért majdnem egy évszázadig Melbourne látta el névlegesen illetve ténylegesen is a fővárosi funkciókat. Mostanra már Camberra is megerősödött, de ettől függetlenül Melbourne maradt a legjelentősebb ausztrál város.
Az egyéb jelentősebb városok mellett hallhattunk az évtizedenként vízzel megtelő sós tavakról is, az eukaliptusz cserjékkel borított vörös sziklás hegyekről, a főváros környéki és a tasmániai símezőkről. Megtudhattuk, hogy Ausztrália a változatosság széles palettájával büszkélkedhet esőerdőktől, kősivatagokon át homok- és egyéb sivatagokkal.
A híradásainkban legutóbb két éve megjelenő állításokat megcáfolva a volt konzul úr elárulta, hogy a bozóttüzek az ausztrál természet, az ottani élet jellegzetességei, esetenként bizony élet-halált is jelentve.
Ennek szemléltetésére megemlítette: volt olyan helyzetben, hogy lement a tengerpartra, de visszafelé ugyanazon az útvonalon már nem mehetett, mert égett az erdő. Mint mondta, Camberrából, ha autóval elindulunk az ország belseje felé, az országutak mentén lévő reklámfelületek nem viccként kérdezik azt az autózóktól, elkészítették-e már a túlélési tervüket? Az egyre gyakrabban felbukkanó táblák a felkészületleneket arra figyelmeztetik, hogy a bozóttűz váratlanul jön, nem lehet kiszámítani az irányát és akár az autópályán is átcsap, ami az autóban ülők életébe kerülhet. A turistának tisztában kell lennie az alapvető helyi törvényszerűségekkel, hogy tudja, mire számíthat, ha el szeretné hagyni a nagyvárosokat.
A camberrai nemzetközi repülőtér környékén természetes jelenségként legelnek birkanyájak és nincs térerő. Elindulás előtt, az időjárás-jelentések részeként előre jelzett bozóttüzek tudatában is ajánlott megtervezni legalább három útirányt, lehetővé téve ezzel magunknak a veszély elkerülését.
Európai fejjel, felkészületlenül nem tudunk reagálni a hirtelen felcsapó lángokra. Az ausztrál puszta nagy részén műholdas telefonokkal lehet csak kommunikálni, a mobiltelefon semmit nem ér, mert nincs térerő.
A nagyon változatos növényvilágból elsőként a jellegzetes eukaliptuszt említette, aminek illata, ha esős időben érkezünk, a repülőről leszállva elsőként csapja meg orrunkat. A levetített felvételeken sok fajta őshonos fenyőfajt is megcsodálhattak a jelenlévők, többek között a kövületnek hitt sárkány – vagy más néven a wolleni fenyőt. A legutóbbi erdőtüzek alkalmával majdnem leégett az egész völgynyi állománya. Amikor a 90-es években felfedezték, szétküldték a világ legnagyobb arborétumaiba. Ha valaki tájainkon szeretné látni élőben ezt a csodás fát, keresse fel érte a budapesti Füvészkertet, ahol egy példánya megtalálható. Az ország címerében is szereplő, jelképeként ismert sárga akácia virágot is megmutatta és érdekességeként megemlítette, hogy a tél közepén virágzik, jelezve a tavasz közeledtét.
Az ausztrál növényvilágnál már csak az élővilága furcsább. Sokan rácsodálkoztak a kenguruk változatosságára, melyek a patkányméretűektől akár két méteresek is lehetnek. A futókkal rendszeresen szoktak találkozni és a valóságban, szembesülve velük kiderülhet, hogy bizony vadállatok. Egy fekete-fehér varjú-szerű, intelligens madár a költési időszakuk közeledtével a postásokat rendre fejükön agresszíven támadja, ezért nem véletlenül járnak arrafelé a biciklis kézbesítők tüskés sisakokban. Krokodilokról is szót ejtve, elmesélte, hogy egyszer egy iskolában részese lehetett a felkészítő oktatásnak. Azt tanították meg már a gyerekeknek, hogy nem a tóparton lévő sósvízi krokodilok a veszélyesek. A csaliként behajított szalonnára a tó mélyéről kicsapott egy 7 méteres egyed, ami képes megenni akár egy embert is. Nem érdemes őket próbára tenni a sósvízi tengerparti üdülőközpontokban, a többnyelvű, figyelmeztető táblák sem viccből vannak kitéve, érdemes komolyan venni őket.
A nap nagy részét átalvó, eukaliptusz leveleket majszoló, lelassult anyagcseréjű koalákról is volt szó. Legvégére hagyta a kígyókat: a világ 25 legveszélyesebbikéből 20 Ausztráliában él.
Az európai turista sokszor azzal sincs tisztában, hogy a speciális ausztrál wc-rendszer mellett, egy adott szélességi körnél a toalett aljára kell néznie, míg egy másiknál pedig a toalett fölé, mert ott bújik meg a sikló veszedelem. A sivatagi toalettek papírgurigáiban sokszor megbújó kígyók élményében az előadónak is része volt. A veszélyes ausztráliai kígyók ellen gyakran fél órán belül meg kell kapnia az érintettnek a szérumot, amiből ugyan van. A kérdés csak az, vajon kijut-e egy lalkatlan tanyavilágból helyismeret nélkül az adott időn belül a civilizációba, ahol elérhető a szérum. Az ausztrál háztartásokban nem ritka jelenség egy kígyófészek. Skorpiók, pókok, érdekes madarak is szóba kerültek még, szintén saját élményekkel tarkított összefüggésekben.
Elsődleges bevételi forrása a bányászatból ered. A Cook kapitánnyal indult angol gyarmatosítás idején nem is tudták mit rejt a hatalmas, európai értelemben vett civilizáció nélküli kontinens, melyre eredeti céllal fegyenceket szerettek volna szállítani. A XIX. század derekán fény derült az aranyra, a különböző nemesfémekre, a hatalmas széntelepekre. A XX. század második felében kiderült, hogy a mobiltelefonok és autók számára szükséges ritka földfémek lelőhelye is az ország. Ma már elmondható, hogy szinte mindenhol található valamilyen ásványkincs, amik bányászatának tekintetében a környezetvédelmi előírások nem annyira szigorúak, mint Európában. A tájsebek rekultivációjával nem is foglalkoznak.
Jó nevű, nívós egyetemei népszerűek az ázsiai és az arab világ diákjainak körében. Nem kis összegekbe kerül egy neves ausztrál diploma megszerzése, de aki rászánja magát, speciális vízummal, az országnak summás bevételi forrást biztosítva hozzájuthat.
A turizmusból is jelentős bevételei vannak Ausztráliának, de ez bizonyos szinten már visszacsap. Mifelénk is valószínűleg mindannyian hallottunk már a pusztuló korallzátonyokról. Ebből kifolyólag az utóbbi időben az ország a tömegturizmus helyett a minőségi turizmusra helyezi a hangsúlyt.
