Attila
Az Attila című időszaki kiállítás a hunok uralkodójának személyét és örökségét mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor termeiben. A kiállítás 13 ország 64 múzeumának mintegy 400 műtárgyán keresztül idézi meg Attila alakját és korát, mégpedig nyugati, keleti és magyar értelmezésben egyaránt. Láthatjuk, milyen szokások szerint éltek a hunok, mit hagytak ránk és milyen hatást gyakoroltak a világ későbbi kultúráira. Csak kevés történelmi személy számára adatik meg az, hogy 1600 év távlatából is élénken éljen az utókor emlékezetében.
A tárlat hat tematikai egységben állítja elénk a hunok uralkodóját, az első címe: Attila világa. Az európai Hun Birodalom a IV. század közepén alakult ki, amikor a hunok feltűntek a perzsa és a római diplomácia látóterében. Húsz évvel később már Európa kapujában álltak, kiterjesztve hatalmukat az Al-Dunáig és a Kárpát-medencéig. Történetüket Priszkosz rétor jegyezte le, ám ez is csak töredékesen maradt fenn.
Sajnos, nem maradt fenn olyan lelet, amely közvetlenül köthető lenne Attilához, írásos forrás is csupán öt van. A kiállítás első terme a Hun Birodalomban élő népcsoportok kultúrájába nyújt betekintést. Az orlati csontlemezekbe karcolt jelenetek figuráinak ruhái és fegyverei mutatják meg leginkább, milyennek látták az európaiak a hunokat.
Attila kardjának története a hun kori népek kardokhoz kapcsolódó képzeteinek összefüggésében válik érthetővé. A hunok hosszú, egyenes pengéjú kardokat használtak rövid keresztvassal. Ezek szúrásra és vágásra egyaránt alkalmasak voltak. A bécsi császári kincstárban fennmaradt honfoglalás kori szablyát nevezi az újkori magyar hagyomány tévesen Attila kardjának. A kard Attila világuralmi küldetésének lett a jelképe, és megtalálásának története az újkorban már mesés történetté alakult: a kardot a mezőn találta meg Attila pogány papja, aki azzal nyújtotta át urának, hogy „a megszerzett kard hamarosan a hadak és minden nemzetek urává tesz”.
A számos etnikumot egyesítő birodalomban ez a jel isteni kinyilatkozásként volt értelmezhető, a király alattvalói a hadisten kiválasztottját ismerhették fel urukban.
Priszkosz elbeszélése alapján szinte bizonyos, hogy a kard valóban létezett.
A nomád uralkodó legfontosabb feladata a kincsek felhalmozása volt, amelyekkel szövetségesei hűségéért fizetett, s amelyek segítségével növelte a hatalmát. Ebben a teremben esik szó a torzított koponyákról is. A koponyatorzítás Ázsiában már Attila uralkodás előtt ismert volt, de Európában csak a hun hódítás során terjedt el. Csecsemőkorban a fejre tekert bandázsokkal torzították a koponyát, és a csoporthoz tartozás kifejezője volt. Ez a szokás a birodalom felbomlása után eltűnt Európában.
Az elmúlt évszázadban a hun uralkodó alakja számtalan műfajban megjelent, például 1955-ben egy képregényben, amelynek angol címe The sword of Attila. A Kurultáj rendezvényeken is megjelenik egy Attila-kép, amely a hun koponyákról készített grafikák felhasználásával készült. A kép alkotója Kertai Zalán. Attila arcvonásai europo-mongoloid jegyeket tükröznek. 1993-ban jelent meg az Attila – Isten kardja című rockopera, amely arra keresi a választ, mit jelent a 20. sz. végén magyarnak lenni.
Nyugaton zömmel barbár agresszorként tekintettek Attilára, aki a kereszténységet fenyegeti. A középkori lovagregények félig emberként, félig állatként ábrázolták, aki egy hercegnő és egy agár nászából született.
Bár az európai hunok birodalma 100 évig sem tartott, mégis mérföldkövet jelentett a régi uralmi struktúrák felbomlásában, és a középkor kezdetére is ösztönzőleg hatott. Attilát először a Sevillai Szent Izidor nevezte Isten ostorának, a keresztények vétkei miatt az isteni büntetés eszközeként, az isteni harag megtestesítőjeként ábrázolva. Attila katonai erejének emléke a nyers erő metafórája is lett Európában. Dante, Isteni színjátékában a pokolban a zsarnokok, gyilkosok és rablók között jeleníti meg.
A lakomák nem puszta étkezések, hanem a birodalom hiererchiáját kifejező, az elit közötti kapcsolatot megerősítő ceremóniák voltak. Amíg a magyar közegben Attila lakomája a nagyságot és fenségességet fejezi ki, addig Nyugat-Európában a barbár tombolást, a mértéktelen dőzsölést jeleníti meg.
A lakomák edényei korsók, tálak, tányérok domborműves vagy vésett ornamentikával, valamint karikás fülü, fémből és fából készült nomád csészék, kerámiaedények voltak. Attila pompás lakomájáról egy kortárs forrás úgy számolt be, hogy a vezér fakupából ivott, az ételeket pedig arany tálakban szolgáltak fel neki.
Attila 453-ban bekövetkezett haláláról és temetéséről a legismertebb forrás Iordenes történelmi műve. A hagyomány szerint Attila gyilkosság áldozata lett, amit konstantinápolyi udvari körök terjesztettek. Iordanes szerint miután elsiratták a hunok vezérét, tort ültek felette, majd titokban eltemették. A hármas koporsó is megfelel a sztyeppei halotti rítusnak. A folyó medrébe temetés motívuma viszont tévedésen alapul. Azt, hogy hol halt meg és hová temették, nem tudjuk, bár sokan keresték már.
A középkori magyar krónikás hagyomány Attilát az első magyar királyként tartja számon. A Képes Krónikában trónon ülve, palásttal és koronával ábrázolják. A 11. században Attilára a magyarság és az európai környezet egyaránt úgy tekintett, mint Árpád ősére, a magyarokra pedig úgy, mint a hunok leszármazottaira. Mindez pedig befolyásolta Árpád utódainak önképét. Ugyanakkor a modern történettudomány, a régészet, a nyelvtörténet megállapításai ezt kétségbe vonták.
