Albert Schweitzer 150 éve született
Százötven éve, 1875. január 14-én született Albert Schweitzer Nobel-békedíjas német humanista, orgonaművész, orvos-misszionárius, teológus és filozófus, az utolsó polihisztorok egyike.

Teológiai munkásságának fő törekvése a keresztény hit és a modern tudományos gondolkodás közti feszültség áthidalása volt. Terjedelmes értekezést írt Kant filozófiájáról, kutatásokat folytatott Jézus életéről, később Pál apostol miszticizmusáról. Alapműnek számító, francia nyelvű könyvében elemezte Johann Sebastian Bach zenei nyelvének jelképrendszerét, 1905-ben Párizsban részt vett a Bach Társaság megalapításában. Virtuóz módon tolmácsolta Bach orgonaműveit, terjedelmes tanulmányt írt Német és francia orgonaépítészet és orgonaművészet címmel, több ízben felemelte szavát a régi német orgonák védelmében.
Amikor 29 éves korában tudomást szerzett arról, hogy a nyugat- és közép-afrikai gyarmaton, a Francia Egyenlítői Afrikában orvoshiány van, fogadalma arra indította, hogy beiratkozzék az orvosi karra. 1912-ben avatták doktorrá, s a következő évben, három diplomával a tarsolyában, feleségével, Helene Bresslauval az oldalán elhajózott Gabonba (amely akkor a Francia Egyenlítői Afrika része volt), legfontosabb poggyásza egy orgonapedálos kis zongora volt. Döntéséről ezt írta: "Feladtam az orgonaművészetet, felhagytam a tudományos munkássággal, elvesztettem anyagi függetlenségemet, hogy barátaim segítségére szoruljak."
A gaboni Lambarénébe 1924-ben tért vissza, az őserdőben tamtamdobok adták hírül: ismét itt van a fehér doktor. Munkáját világszerte egyre többen támogatták kórházában sok kitűnő orvos - köztük magyar is - dolgozott. A betegeket a hozzátartozók ápolták, ők takarítottak és látták el az egyéb teendőket. Schweitzer gyakran visszatért Európába, előadásokat tartott, orgonakoncerteket adott, de 1939 és 1948 között az újabb világháború miatt Lambarénében kellett maradnia. A béke és a fegyverkezés, a nukleáris háború kérdéseiben is szót emelt.
Egykori gaboni háza és a régi kórházépület emlékhely, ahol múzeumot alakítottak ki. Hagyatékát - 12 folyóméter iratot, jegyzeteket, beszédeket, kéziratokat - Zürichben, kiterjedt levelezésének nagy részét Gunsbachban, az Albert Schweitzer Központban őrzik, hatalmas könyvtárának nagy részét a strasbourgi egyetemre hagyta.
Élete során számos könyvet írt, 1951-ben megkapta a Német Könyvkereskedők Békedíját. A tömeggyilkosságokkal teli 20. századot az emberiség szellemi hanyatlása korszakának tartotta, ő maga az emberekért és az egész emberiségért dolgozott. "Humanista feladatunkat nem felekezeti vagy nemzeti hovatartozásunk alapján kell megítélnünk és végrehajtanunk" - írta.
Kultúrfilozófusként úgy vélte, hogy a technika fejlődése a 19. század közepétől párhuzamosan haladt az erkölcsök hanyatlásával. Véleménye szerint a technikai fejlődés árnyoldalait, embertelen hatásait csak a magas etikai kultúra egyenlítheti ki, csak ez akadályozhatja meg, hogy technikai hatalmunkat önmagunk és embertársaink ellen fordítsuk; az emberiséget csak egy etikai reneszánsz mentheti meg.