Albán beauty factory és a berati nagyanyók
Vén kontinensünk utolsó titka, egykoron Európa amolyan “Észak Koreája”. Se ki, se be. Nyilván kellett ehhez egy totális kommunista államberendezkedés, meg hozzá egy félőrült diktátor. Nagy szerencsénkre, nyilván ezt is elfújta a történelem szele. Az ország már jóval szellősebb, nyit külföld felé, de azok a sztereotípiák továbbra is mélyen el vannak ültetve az emberek többségének fejében. Szemfüles olvasónk már a címből kitalálhatta, itt bizony Albániáról lesz szó. Mivel ezt a szenzációs országot nehéz lenne lenyelni egy nagy élménybeszámoló formájában, úgy döntöttem két részben hozom el nektek, mitől döglik a légy az albán mindennapokban.
Főhadiszállásunk Tiranában, az ország fővárosában. Az összes éjszakát ott töltöttük és onnan indultak a portyáink az ország belsejébe - városnézés, bunkerrendszer, UNESCO kulturális örökségek, nemzeti és archeológiai park, tengerpart, várak, kolostorok, éjszakai élet és nagy zabálások. Fővárosukról, Tiranáról külön értekezünk. Inkább csapjunk bele a közepébe és nézzünk le vidékre!
Reggel nyolc óra. A “helyi maffia” szállásunk utcájában bőszen mutogat és irányítja az embereket. GPS-be belőttük Kruja városának adatait. Miért pont oda? Van ott egy gyönyörű vár, hangulatos bazár és nem mellesleg ott született Szkander bég, az albánok number one-ja. Légvonalban sincs olyan messze, ráadásul mi átmentünk az ország legnagyobb romatelepén is. Helyi piacuk egy hatalmas szemétdomb kupac. Az emberek nem törődtek azzal, hogy kocsik vannak az úttesten, össze-vissza kóvályogtak és bizniszeltek az adott portékájukkal. Szerencsésen odaértünk a bazárhoz közeli parkolóhoz. Míg a többiek beültek egy gyors kávéra, én addig pénzt váltottam és lőttem pár képet a bazárról.
Indultunk a fellegvárba. Nagy volt a nyüzsgés, mivel két autóbusznyi diáksereg lepte el a környéket. Mint kiderült, a hónap utolsó vasárnapján ingyenes a belépő.
Ráadásként valami modell kurzust a helyszínen vezényeltek le. Népviseletbe öltözött, csinos albán lányok dobták fel a hely hangulatát, akiket bőszen fényképeztek. Nekem sem kellett több. Kikaptam az egyik utazótársam kezéből a fényképezőgépet és beálltam a sorba. A lányok vevők voltak és aktívan pózoltak felém. Jópár sorozatot csináltam belőlük, míg a többiek már kiabálták nekem, ideje lenne velük is foglalkoznom.
El kell ismerni, az albán lányok eszméletlenül szépek - karakteres arc, sötét haj, szép barna szemek. Nehéz ellenállni bájuknak. Egyszóval keményen dübörgött az albán beauty factory a krujai fellegvárban. A vár belseje múzeumként funkcionál, amely Szkander bég életét mutatja be. Panoráma a vár tetejéről fenomenális, sőt a napos időnek köszönhetően a tengert is láttuk. Ottani vendégkönyvbe ott hagytuk nyomunkat. Időnk engedte, hogy az Etnográfiai Múzeumban is szétnézzünk. Kruja telitalálat minden tekintetben.
Napunk másik felében sem hagyott alább felfedező kedvünk. Húztuk a csíkot egészen a Rodon-fokig. Ez egy félsziget nyúlvány, melynek két fő látványossága van. Ott van Szkander bég várának romjai - amit az időszűke végett nem néztünk meg - és a Szent Antal-templom. A templom mellett pár betonbunker maradványa még fellelhető. Apropó betonbunker. A beszámoló elején említettem egy félőrült diktátort. Nos, Enver Hoxharol van szó, aki sok ezer betonbunkerrel petézte tele az országot, mondván közeleg az atomapokalipszis, meg amúgy is mindenki az ő Albániáját akarja lerohanni. A fószer annyira féltette hatalmát, hogy annó még Sztálin temetésére sem ment el, nehogy puccsot csináljanak ellene. Nade, vissza még kicsit a Rodon-fokhoz. Errefelé a tengerpart eléggé szutykos. Sok a szemét, amit a víz kihordott magából. Míg pár fiatal a mólón horgászott, addig mi bőséges képcunamival árasztottuk el mobiljainkat és fényképezőgépeinket. Elégedetten nyugtáztuk a napot. Korábban tértünk nyugovóra, hiszen másnap következett a “legkeményebb nap”, ami a kilométerek számát illeti.
Az Ardenica Monostor nem itt van a szomszédban, így reggeli kilenc előtt már a tiranai forgalomban birkóztunk a többi sofőrrel. Külön tudományt érdemel Tiranából kijutni. Rally módban átverekedni magunkat az ötsávos körforgalmon, ami hivatalosan csak kettő - eredeti balkáni káoszhalmaz.
Szerencsére karcolás nélkül gurultunk be a monostor alá. Közel fél órát voltunk ott, ahol a helyi “idegenvezető” körbevezetett minket a monostoron belül. Az egyik leglátogatottabb kulturális örökség Albániában. Monostortól nem messze terül el Apollonia ókori városa, már ami megmaradt belőle. Területén egy archeológiai park van kialakítva. Aki szereti a történelmet, annak igazi csemege, aki nem, nos annak szerintem időpocsékolás a helyszín. Kikapcsolódásnak tökéletes a célpont.
Beratba - mely a Balkán egyik legszebb városa - fél három körül érkeztünk. A várnegyed bejáratánál parkoltunk le. Aztán mondhatni mindenki szétszéledt. Én egyedül jártam be a terület legnagyobb részét. Nagyon hangulatos, visszarepültem legalább ötszáz évet, hiszen épületei mintsem változtak az évszázadok alatt. Ráadásul elég sokan laktak a várnegyedben, főleg az idősebbek maradtak ott. Az egyik idős néni behívott magukhoz, sőt egyenesen leültetett engem az ebédlőjükben és hozta a kávét. Egy kicsit megszeppentem a két nagymama társaságában. Vendégszeretetből csillagos ötös, bár éreztem, lehet valamit rám akarnak majd sózni. Kedvességükért vettem pár apróért egy kötött téli sapkát, amelyet azóta büszkén hordok a téli túraszezonban.
Várnegyedből le az óvárosba. Az “ezerablakos város” Albánia egyik szimbóluma. Kedvelt turisztikai célpont, köszönhetően világörökségi státuszának. Fehér lakóházak és azok ablakaik ikonikus darabjai az albán hagyományos építészetnek. A nap végére beültünk az Osum partján található egyik étterembe. Szépen rá lehetett látni az óváros épületeire és mecsetjeire. Vacsora után nem maradt más hátra, hogy visszamenjünk Tiranába.
Az út nem volt zökkenőmentes. Minket a GPS bevitt a földekre és olyan útra akart minket vinni, ami nem is létezett. Szinte elfogyott az aszfalt alólunk. Hát igen, egy kicsit eltévedtünk az albán rengetegben.
Közel húsz perces töketlenkedés után sikerült visszatalálni a helyes útszakaszra. Másik autónk sem járt jobban. Elmondásuk szerint ők szerpentineken keresztül jöttek. Érdekes, mert mi szerpentineket nem láttunk. Két, teljesen más útvonalon jöttünk vissza, viszont csak öt perc különbség volt a megérkezésünk időpontja között.
Albán vidéki kitekintésről most ennyi fért bele. Jövő héten a fővárosban és annak vonzáskörzetében fogunk csavarogni.
