Aki szenvedélyből és hazaszeretetből megmászott hat nyolcezrest - KÉPEKKEL
A dunaszerdahelyi Mathias Corvinus Collegium Felvidék vendége volt tegnap a nagyváradi Varga Csaba, aki jelenleg a legtöbb nyolcezres csúcsot meghódító magyar hegymászó.
Az MCC Felvidék központja ismét csurig telt érdeklődőkkel, ami nem véletlen, hiszen Csaba teljesítménye sokakat inspirál és bevonz egy ilyen eseményre. Beszámolója és a közel félórás film levetítése után szokatlan módon nagyon sok jelenlévő kérdezett a hegymászótól, akit Pomichal Krisztiánnak, az MCC Felvidék igazgatójának be se kellett mutatni, bár az illendőség kedvéért megtette. Csaba polgári foglalkozása építész, és a szakmájából él. Mászásait saját maga is finanszírozza az egyéb támogatókon kívül, tehát ilyen értelemben „amatőr” hegymászónak tekinthető, bár emberfeletti teljesítménye arra predesztinálná, hogy ne csupán ebből éljen, hanem ebből jól megéljen. A hegymászás azonban sosem számított a legdivatosabb tevékenységnek és ma sem az.
Az előadása során saját magam is meggyőződhettem arról, amit az eddig látottak alapján sejtettem róla, hogy az amúgy szűkszavú, szimpatikus partiumi fiatalember szerény, sztárallűröktől mentes figura, és tényleg azt éreztem, mintha egy lenne közülünk, azzal a lényeges különbséggel, hogy ő közben megmászott pár „aprócska” magaslatot.
Hegymászói pályafutása nyilván nem a nyolcezresek meghódításával kezdődött, sokat gyakorolt a Fogarasi-havasokban, és – mint oly sokan a magyar hegymászók közül – ő is edzett a Magas-Tátrában. A hegymászás mindenféle válfaját, alfaját (jégmászás, sziklamászás, terepfutás) kipróbálta, és folyamatosan formában tartja magát. A hegymászáson kívül az úszást is megemlítette, de főleg a kitartó futást preferálja és ajánlja, mivel például a maratonfutás vagy az ultramaraton esetében a cselekvést végző egyén gyakran szembesülhet olyan kihívásokkal, amelyek egy nyolcezres hegycsúcs közelében érhetik hegymászót, csak míg a futásból probléma esetén nem nehéz „kiszállni”, egy 8500 méteres hegycsúcs felé tartva mondjuk 8200 méternél ez azért nem olyan egyszerű. A lényeg, hogy mindenki kellőképpen tisztában legyen saját képességeivel és megfelelő döntéseket tudjon hozni.
Csaba nem misztifikálja túl a dolgokat. Egy nézői kérdést megválaszolva elmesélte, hogy komoly mentális felkészülést nem végez, azonban természetesen átgondolja, hogy a csúcshódítás során mit hogyan szeretne megvalósítani, és ha már az ember a hegyen van, akkor erőt kell vennie magán és le kell küzdenie azt az érzést, hogy most könnyebb lenne visszafordulni. Kérdésemre az előadást követően elmondta, hogy eddig teljes tudatában volt a döntéseinek és ha azt érzi, hogy valamilyen ok miatt nem sikerülhet egy csúcstámadás, akkor visszafordul, vagy inkább el sem indul. Természetesen minden hegymászó esetében nagyon fontosak az „akklimatizációs körök”, amikor az illető egy bizonyos időt (ez általában egy-két hét) eltölt az alaptáborban, majd a következő, magasabb szinteken levő táborokban, s rendszerint ezek után visszatér az alaptáborba, ahonnan már megfelelő edzettségi állapotban és a megfelelő időben (ez leginkább időjárásfüggő) elindulhat a csúcs meghódítására.
Csabától megtudhattuk, hogy Nepálban és Pakisztánban megbízható ügynökségek működnek, amelyek egy előre meghatározott összeg kifizetése ellenében a vízumkérelemtől kezdve egészen az alaptáborba történő szállításig és a napi háromszori étkeztetésig mindent biztosítanak egy hegymászó számára. Kínában már egy kicsit nehezebb a helyzet, főleg a Covid-járvány után, és ugyan Csaba eddig minden évben betervezett egy nyolcezrest, de idén nem a rossz időjárás miatt maradt hoppon, hanem a kínai hatóságok hosszú hónapokon keresztül egyszerűen képtelenek voltak számára a hegymászáshoz nélkülözhetetlen engedélyeket kiadni, így sajnos le kellett mondania a kínai csúcshódításról, más mászás meg már nem fért bele idén.
Varga Csaba 2009-ben mászta meg az első, komolyabbnak tekinthető hegyet, a Kirgizisztán, Kazahsztán és Kína hármas határán fekvő Tien-san hegységben található 7010 méter magas Khán Tengrit. Egy évre rá, illetve 2012-ben az ugyancsak Kirgizisztánban található 7439 méter magas Pobedára azonban nem sikerült feljutnia. 2013-ban azonban meghódította élete első 8 ezer méter feletti csúcsát, a Gasherbrum II-t. A 8035 méteres csúcs után 2014-ben Suhajda Szilárddal eltervezték, hogy megmásszák a 8051 méteres Broad Peaket. Tervüket végül siker koronázta, azonban újabb célkitűzésük, a K2 meghódítása a rossz időjárás miatt meghiúsult. 2019 és 2021 között Csaba tagja volt a Kalifa Alpin csapatának. A csapat célja a magaslati hegymászás népszerűsítése olyan formában, hogy a Himalája eddig meg nem hódított összes magaslatára feljutnak.
Előadásának középpontjában tavalyi mászása, a 8126 m magas Nanga Parbat meghódítása volt, amelyről egy közel félórás látványos filmet is készített. Amikor közvetlenül a csúcstámadás előtt, nyolcezer méter felett, mínusz 30 fokban, a megszokotthoz képest egyharmadnyi oxigén mellett Csaba hullafáradtan elkezd videózni és arra is van ereje, hogy összetett mondatokban beszéljen, akkor az ember elgondolkodik, hogy ezt meg hogyan csinálja. Amikor megemlítettem neki, hogy nyilván ez még extra erőbedobással jár, csak somolygott egyet és közölte, hogy ez a mászás mellett már valójában semmiség. Neki talán igen, gondoltam magamban...
kezdte előadását Csaba, majd rátért a tavaly történt eseményekre. Megemlítette, hogy 2023-ban sajnos két hegymászó barátját is elveszítette, Győrffy Ákost és – akinek rejtélyes és tragikus halála a médiában is sokat szerepelt – Suhajda Szilárdot.
mondta.
A Nanga Parbat egyik különlegessége az, hogy az alaptábora alacsonyan található, közel négyezer méterre a csúcstól, ezért sok utat kell megtenni a csúcstámadásig. A hegycsúcs a legnyugatibb csúcsa a Himalája vonulatának, és három hegység is találkozik itt, a Karakorum, a Hindukus és természetesen a Himalája. Habár nem a világ legmagasabb hegye, viszont mászás szempontjából eléggé „technikás” és veszélyes hegynek számít, ahol csak a legmeredekebb részeken találhatók kötelek, azonban Csaba szerint ezt a tényt is óvatosan kell kezelni, ugyanis az előző expedíciók nyomán ott maradt kötelek sok esetben öregek, sérültek lehetnek. Történt már halálos baleset, amikor valaki végső megoldásként ezekbe kapaszkodott, balszerencséjére, mert a kötél elszakadt. A hegycsúcs felé közelítve egy nagyon meredek emelkedőt kell leküzdenie a hegymászónak, tehát a Nanga Parbat nem adja könnyen magát.
általában ezeken haladnak az expedíciók. Varga Csaba a közkedveltebb Diamir oldalról mászta meg a csúcsot, ami könnyebbnek számít, mert magasabban fekszik az alaptábora, azonban a videó tanúsága szerint a csúcsközeli, árnyékos mínusz 30 fok sem éppen kellemes a mászás szempontjából. A hegyet a 30-as években leginkább német és osztrák hegymászók próbálták megmászni, akik közül nagyon sokan nem tértek vissza, ezért is hívják gyilkos hegynek a Nanga Parbatot. Ez volt a legelső hegy, amelyet a Messner-testvérek 1970-ben oxigénpalack használata nélkül másztak meg, bár így is az egyik testvér, Günter életébe került a „mutatvány”. Ha azonban az ember megfelelően felkészül a hegyre és kellő gondossággal feltérképezi annak veszélyeit, akkor meg lehet mászni, mondta Csaba. Így tette Erőss Zsolt is, aki első magyarként – ugyan engedély nélkül, de – megmászta a hegyet 1999-ben.
Azt is megtudtuk Csabától, hogy
Mivel az alaptábor aránylag jól megközelíthető, füves területen, az utolsó falutól csupán pár órányira húzódik, így nemcsak hegymászók számára elérhető. Mivel a terrortámadás napján jó idő volt, sokan a hegyekbe indultak, s ez volt a szerencséjük. A hegyet csak 2016–17-ben nyitották meg újra a hegymászók előtt, és mostanában már jobban figyelnek a biztonságra is, ezt támasztja alá a fegyveres őrizet ténye az alaptáborban. A szemet azonban mindig érdemes nyitva tartani, figyelmeztet Csaba.
tudtuk meg a hegymászótól.
Az első ilyen alkalom június 25. és 27. között lehetett, csak akkor nagyon erős szelet jeleztek, így Csaba még később, július 29-én indult el az alaptáborból egyenesen a 2. táborba.
A csúcsot Csabán kívül két lengyel srác és egy német lány érte el, akik szintén ugyanakkor indultak, mint Csaba. A csúcson mindössze 10-15 percet töltöttek, mivel nagyon erős volt a szél. A csúcsvideók elkészítése után elkezdték az ereszkedést, a cél a 3. tábor elérése volt. Nagyon fáradtak voltak, és semmilyen folyadékuk nem volt már. Ahogy ereszkedtek lefelé, sötétedni kezdett és közben létrejött egy 4. négyes tábor 7400 méteren, ami igazából egy-két sátrat jelentett, mivel akadtak olyanok, akik július 3-ára időzítették a csúcstámadást. Csaba tehát ezeknek a sátrában pihent meg, de csak a fél teste fért bele, mivel négyen voltak két sátorra... Akik lent voltak, azok mondták, hogy az egyik lengyel, aki Csabával felért a csúcsra, állítólag rosszul van.
Hogy mi lesz a következő megmászandó hegy, ezen Csaba még nem gondolkodott. Azt is megtudhattuk tőle, hogy mostanában már nincsenek szeméthegyek az alaptáborokban, mint 20-30 évvel ezelőtt. Általában ez úgy is leginkább a Csomolungmára volt jellemző, mivel ott nagyon sok oxigénpalackos turista is próbálkozik. A szemetelés meg leginkább a helyiekre jellemző, bár az utóbbi években már őket is arra tanítják, hogy nem szabad mindent eldobálni és szemétszedő akciókat is tartanak.
Csaba az előadást követő vastaps után megköszönte a dunaszerdahelyi közönségnek a szíves fogadtatást. Habár először járt a városban, bízik benne, hogy nem utoljára.
