Aki mer bátran élni
Ha arra lennék kíváncsi, vajon a keleti régióban hányan mernének manapság belevágni egy kávézó megnyitásába, attól tartok, alig lennének néhányan. A tiszacsernyői Oláh Bernadett e kevesek egyike.
Cikkünk megjelenésekor a Királyhelmec központjában nyitott kávézód még egy hete sem üzemel. Hogyan és mikor is kristályosodott ki az alapgondolat, hogy 26 éves gimnáziumi tanári gyakorlatod folytatva, vállalkozásba kezdesz?
Szeptemberben, diákjaimmal együtt néztem meg Almási Kitti Bátran élni című motivációs videóját. Magam is meglepődtem azon, hogy az előadás egyik gondolata mennyire megmaradt bennem. Eszerint, ha majd egy nap lepereg előttem életem filmje, akkor nem arra fogok emlékezni, amit megtettem, hanem az fog aggasztani, hogy volt valami, amit ugyan szerettem volna megvalósítani, de nem mertem, Pató Pál módjára csak halogattam. Miután hazamentem, a videót még legalább tizenötször megnéztem és azt mondtam, ha ez a gondolat, ami pár éve teljesen hidegen hagyott volna, most ennyire megérintett, az valamit jelez.
Valószínűleg azt, hogy ideje lenne elkezdenem komolyabban fontolóra venni a „mindig is szerettem volna egy saját kávézó” gondolatát, és azt valós tartalommal is megtölteni, nem csak tovább álmodozni. Igen, tényleg egy régi álmom áll a történetem hátterében. Az ősz folyamán baráti beszélgetések során felvetettem a kávézó témáját. Egy nagyon jó barátom, szinte őrangyalom, volt talán az első, aki amondó volt, hogy ha ilyen erős belső motivációt érzek, akkor vágjak bele, csináljam meg, végtére is egyszer majd csak véget érnek a járványból adódó korlátozások. Aztán ősszel, a máriapócsi zarándoklaton is megkaptam a megnyugtató, megerősítő visszajelzést, hogy nem vakmerőség ez a vágyott út, lépjek rá bátran, a Jóisten kegye vezérel majd, és ha megingok, megkapom tőle a választ.
Annak ellenére, hogy magam vagyok – családomból már csak az unokatestvérem maradt –, valószínűleg az is segítség volt, hogy közgazdászként nem jelent majd gondot egy vállalkozás igazgatása.
Az igazat megvallva, még a fecskefészkes gimnazista diákvállalkozás (a szerk. megj.: erről lapunk idei 11. számában írtunk) is adott egy plusz motivációt. Valahogy úgy voltam vele, mégiscsak furcsa kontraszt, hogy hordozok magamban egy 25 éves álmot a kis franciás kávézómról, a diákjaimmal elméletben, gyakorlatban egyaránt felépítünk egy sikeres vállalkozást, hát mikor máskor, ha nem most kell megtennem magamnak is a nagy lépést.
Végtére is, gyakorlattal már rendelkeztem. A vendéglátó-ipari középiskolát elvégezve Svájcban is megszereztem egy plusz szakmai képesítést, aztán évekig Németországban dolgoztam különböző helyeken, kávézótól, éttermeken át ötcsillagos szállodáig bezárólag. Mindig is vonzott az emberekkel való közvetlen kapcsolaton alapuló munkakör. A volt olasz főnököm azóta is a példaképem, rengeteget tanulhattam tőle a profi, ügyfélközpontú bánásmódról és a fokozatos fejlődés lényegéről.
Beszéljünk a helyről, amelyet választottál, jobbról, balról körbeölel a konkurencia, azaz két meglévő kávézó között a tied a harmadik. Ez elég nagy kihívás.
A második megnézett helyiség lett ez a jelenlegi, a végleges. És igen, sokan, sokféle szempontot figyelembe vesznek, ha vállalkozásuk számára megfelelő üzlethelyiséget keresnek. Valóban sokan vélték úgy, hogy talán nem vagyok normális, ha tényleg a két közeli, hasonló szolgáltatás közé ékelem be magam. Úgy voltam ezzel, hogy ha sok más szempontot figyelembe véve megfelelőek lesznek a helyiség adottságai, ez lesz az utolsó, ami érdekelni fog.
Már csak azért sem, mert nem ismerem a konkurencia szó jelentését. Mentoraim, mestereim és említett példaképem sem ilyen hozzáállásra tanítottak, sokkal inkább az együttműködésre és arra, hogyan hozzam ki magamból képességeim szerint a legjobbat. Ezért is gondolom, attól, hogy hárman, egymástól szinte karnyújtásnyira vagyunk, még mindannyian megtalálhatjuk saját ügyfélkörünket, pláne, ha napi szinten keményen megdolgozunk azért, hogy épp hozzánk térjenek be és elégedetten is távozzanak.
Elárulod, mi az, amiben egyedi lesz a te kis kávézód? A külföldi tapasztala-taidat is figyelembe véve biztos van valami kis plusz, amit belecsempészel friss birodalmadba.
Hirtelen eszembe jut a kivitelező cég tulajdonosával váltott beszélgetésem: „remélem, hogy a felújítási munkák végeztével is találkozunk majd, szeretettel várom egy finom kávéra és egy kedves szóra”. „Ugyan már, kinek van manapság ideje kávéra járni”, vágta rá, majd azzal folytatta, hogy nem is a kávéért, de azért a kedves szóért bizony meggondolja még, mert abból manapság kevés van. Azt szeretném, ha hozzám azért is szívesen térnének majd be magányos emberek, időmilliomosok, mert nincs kivel beszélgetniük, és tudják, hogy nálunk meghallgatják őket.
Az ismerőseim közül azonban többen is azt kérdezték, miért gondolom én, hogy erre igény lenne? Belső megérzésből, csak ezt tudom válaszolni, és azért, mert hiszek benne. Természetesen szeretnék olyan szolgáltatásokat nyújtani, amit máshol nem találnak meg. Személyre szabott kisebb baráti összejövetelek megrendezésén túl szívügyem a környék kiváló borászainak finom nedűit is kínálni vendégeinknek. Ez utóbbinak a gyakorlati kivitelezése nem éppen a legkönnyebb feladat, de ahogy diákjaim is tudják, jelszavam az „oldd meg”!
Megjelent a Magyar7 hetilap 28. számában.
