Aki komolyan vette Homérosz eposzait – 200 éve született Heinrich Schliemann
A legtöbb ember gyermekkorában gyakran ábrándozik arról, mit szeretne felnőttként csinálni. A vágyak és a tervek persze ritkán válnak valóra, sőt idővel még az emlékük is kikopik a tudatból.
Történetünk hőse, Heinrich Schliemann azonban a kevés kivétel egyike. Az ő meghatározó élménye egy gyermekeknek szánt képes Világtörténet volt. Ebben fedezte fel a lángoló Trójáról készült rajzot és elmondása szerint ekkor határozta el, hogy felkutatja ennek az ókori városnak a maradványait.
19 éves korában otthagyta a szatócsboltot és elhatározta, hogy Dél-Amerikában próbál szerencsét. A hajó azonban, amely oda vitte volna még a holland partok közelében egy viharban elsüllyedt, ő néhány társával egy csónakban evickélt a partra és vagy két évre Hollandiában ragadt. Hamarosan jó fizetéssel járó munkát is talált, könyvelőként nagy hasznára volt a főnökének, aki annyira megbízott benne, hogy a cég képviselőjeként Szentpétervárra küldte. Itt saját vállalkozást is indított: indigóval kereskedett, és ennek köszönhetően hamarosan önállósíthatta magát.
Schliemann 1868 áprilisában, 46 évesen vágott bele a nagy vállalkozásba és vezérfonalként kizárólag a Homérosz Iliászában található információkat használta. Először Ithaka szigetét ejtette útba, Homérosz szerint ez volt Odüsszeusz hazája. Az Aetosz hegynél megtalálta Odüsszeusz feltételezett palotájának maradványait, ezt követően tovább folytatta útját a mai Törökországba. Bejárta az Iliászban említett helyeket és 1869-ben kiadta Ithaka, a Peloponnészosz és Trója című könyvét, amelyben – a korábbi vélekedésekkel szembe menve – Hisarlık települést nevezte meg, ahol a keresett város egykoron állt. Előtte a jóval délebbre található Bunarbashit tartották Trója „őrzőjének”.
1871-ben Franck Calvert (1828–1908) amerikai konzul segítségével megvásárolta a Hisarlık-domb egy részét a török hatóságoktól (a másik rész Calvert birtoka volt, és bár ő is ásatott itt, pénze elfogyott, emiatt felhagyott a kutatással) és nekilátott az ásatásoknak. Munkáját nagyban segítette második felesége, akivel 1869-ben házasodott össze, miután elvált első feleségétől. Szofia Engasztromenosz (1852–1932) az athéni érsek unokahúga volt, harminc évvel fiatalabb Schliemannál, ennek ellenére nagyon jó párost alkottak, köszönhetően annak is, hogy az ifjú hölgy is rajongott Homéroszért. Elkísérte férjét az ásatás helyszínére is, ahol férje a hatóságoktól nagy erőfeszítés árán megszerzett engedéllyel végre megkezdhette a feltárást.
Őszintén szólva módszere szakmai szempontból erősen kifogásolható volt, sokan emiatt mindvégig dilettánsnak tartották őt, hiszen úgy tárta fel az egyes rétegeket, hogy igazából meg sem vizsgálta az ott előkerült tárgyakat és eszközöket. Csak azt tartotta szem előtt, hogy eljusson egy olyan réteghez, amely feltehetően abból a korból őriz emlékeket, amikor Trója fénykorát élte. Mint utólag kiderült ez a hetedik réteg volt, de Schliemann egy másik rétegből előkerült arany- és ezüstkincset is összefüggésbe hozott Trója királyával, az Iliászban Priamoszként említett uralkodóval. Ifjú feleségét felékesítette a Priamosz-ékszerekkel és így örökítette meg őt egy fényképen. A felvétel nagy feltűnést keltett a nemzetközi sajtóban is, de Schliemann egyéb módon is igyekezett felcsigázni az érdeklődést a munkája iránt. Bombasztikusan ható cikkekben számolt be az eredményekről, és könyveiben is szívesen alkalmazott bulvárba hajló megállapításokat. Bár megtalálta Tróját és ezzel azt is bebizonyította, hogy az ókori szerzők szövegei sok igazságot tartalmaznak, az eposzokban megénekelt város szakszerű feltárását csak az 1930-as években fejezték be.
Schliemann Trója felfedezése után 1874-től a Peloponnészoszi-félsziget északkeleti részén elterülő Mükénében folytatott ásatásokat és sikerült 19 sírt feltárnia, ahol jelentős személyeket temettek el. Hárman közülük külön helyen pihentek, arcukat aranyból készült maszk fedte, testüket aranypáncél borította. Megvolt győződve róla, hogy ezek az emberek ugyancsak a homéroszi eposzok szereplői lehettek. Amikor az egyik maszkot leemelte, így kiáltott fel: „Agamennon király arcát láttam.” Mükéné Trójával ellentétben régóta ismert hely volt, de érdekes módon Schliemann volt az első, aki régészeti ásatásokat folytatott itt. Később más ókori helyszíneken is kutatott, és ha nem lett volna olyan türelmetlen, talán a mükénéi civilizáció további emlékeit is ő tárhatta volna fel. De ezt a dicsőséget át kellett engednie Sir Arthur Evansnek (1851–1941), aki végül azt is kiderítette, hogy a Kréta szigetén feltárt knósszoszi királyi palota még a mükénéi civilizációnál is régebbi minószi kultúra egyik fontos emléke.
Heinrich Schliemann Nápolyban hunyt el 1890. december 26-án. Az utcán összeesett és mire kórházba vitték már nem élt. A görögök Trója felfedezéséért nagyon hálásak voltak neki. Athénban nagy temetésen búcsúztatták, az athéni Régészeti Múzeum bejáratánál pedig szobrot emeltek a tiszteletére.
Az már egy újabb cikk témája lehetne, mi történt azokkal a műkincsekkel, amelyeket megtalált. A legjava Berlinbe került, de a II. világháború végén a német fővárost elfoglaló (és kirabló) szovjet hadsereg zsákmányként Moszkvába szállította és azóta is folyik a vita Németország és Oroszország között a kincsek visszaszolgáltatásáról. A dolgot tovább bonyolítja, hogy Törökország is bejelentkezett a kincsekért, jóllehet annak idején Schliemann komoly összeggel kárpótolta az Oszmán Birodalmat a területén megtalált és onnan elszállított leletekért.
