2025. november 26., 19:36

Akár hatezer munkahelyet is megszüntetne az amerikai számítógépóriás

A HP a következő három évben akár hatezer munkahelyet szüntethet meg a mesterséges intelligencia (AI) egyre szélesebb körű alkalmazása miatt - jelentette be a cég szerdán.

HP
Fotó: TASR/AP

A számítógép- és nyomtatógyártó, amely egy éve közel 58 ezer embert foglalkoztatott, korábban mintegy hétezer fős létszámleépítést jelentett be, amit később további 1000-2000-rel megtoldott és ezt a számot növelte meg most újabb mintegy hatezerrel.

A HP közlése szerint az új létszámcsökkentés egy szélesebb körű terv részét képezi, aminek a célja az innováció, a termelékenység és az ügyfél-elégedettség fellendítése a mesterséges intelligencia segítségével.

A HP-bejelentés nem egyedi, a technológiai szektorban tapasztalható trendet követi. Októberben például az Amazon közölte, hogy nagyjából 14 ezer adminisztratív posztot számol fel a mesterséges intelligencia térnyerésével. A HP a legutóbbi pénzügyi negyedévében 55,3 milliárd dolláros bevételt ért el, ami mintegy 3 százalékos növekedést jelent éves szinten, ugyanakkor az adóz

Megosztás