2025. október 23., 10:02

Akár 600 ezer autó papírok nélkül

A belügyminisztérium beterjesztette a tárcaközi egyeztetésre azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a hosszú ideje biztosítás nélkül álló járművek törlését a nyilvántartásból, valamint automatikus bírságok kiszabását a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (PZP) hiánya miatt. Az új szabályok szerint a biztosítás nélküli autók nem mehetnek át a műszaki és emissziós vizsgán – közölte szerdán a tárca.

Belügyminisztérium
Fotó: TASR

A törvényjavaslat célja a PZP-rendszer hatékonyabbá tétele és a biztosítatlan járművek számának jelentős csökkentése a közúti forgalomban. A belügyi tárca a pénzügyminisztériummal és a közlekedési minisztériummal közösen dolgozta ki a tervezetet a Szlovák Legfelsőbb Ellenőrzési Hivatal vizsgálatának eredményei alapján. Becslések szerint jelenleg több mint 600 ezer biztosítatlan jármű van Szlovákiában, ezek közül több mint 300 ezer aktívan részt vesz a közúti forgalomban.

Az első lépés a járműnyilvántartás adatbázisának „megtisztítása” lesz. Ennek keretében egy egyszeri, tömeges törlésre kerül sor minden olyan jármű esetében, amely több mint 24 hónapja nem rendelkezik érvényes biztosítással.

A minisztérium szerint nagy valószínűséggel ezek az autók már nem is léteznek. A tulajdonosokat előzetesen értesítik arról, hogy járművük biztosítatlan, és ezért törlésre kerül. Hasonló eljárást alkalmaznak majd azokra a járművekre is, amelyek legalább 24 hónapja ideiglenesen ki vannak vonva a forgalomból, és a bejelentett időszak már lejárt.

Újdonságként bevezetésre kerül az úgynevezett objektív felelősség a jármű tulajdonosa számára a PZP meglétéért, ami lehetővé teszi az ellenőrzés és a bírságolás automatizálását. A járási hivatalok a Szlovák Biztosítók Irodájának adatai alapján szabják majd ki a bírságokat, amelyek összege 120 és 900 euró között mozog majd a jármű súlyától függően.

A bírságot akkor szabják ki, ha a jármű több mint 30 napig biztosítás nélkül van. Ha a tulajdonos 15 napon belül befizeti a bírságot, annak összege egyharmaddal csökken. Ugyanarra a járműre a biztosítás hiánya miatt ismételten is kiszabhatólesz bírság, 150 naponként, méghozzá dupla összegben.

A biztosítótársaságok kötelesek lesznek a biztosítás megkötéséről szóló adatokat haladéktalanul továbbítani a Szlovák Biztosítók Irodájának, hogy az ellenőrzések és szankciók mindig a legfrissebb adatok alapján történjenek. 

A belügyi tárca a törvény 2026. március 1-jétől való hatálybalépését javasolja, kivéve az objektív felelősségre, a biztosítatlan járművek nyilvántartási megjelölésére és a PZP vizsgálatának kiterjesztésére vonatkozó rendelkezéseket – ezek 2026. május 1-jén lépnének hatályba. A változások három jogszabályt érintenek: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényt, a közúti közlekedésről szóló törvényt, valamint a közúti járművek üzemeltetéséről szóló törvényt.

Megosztás
Címkék