Ablaknyitás a nagy medve birodalmában
Csettintsünk most egy jót, és repüljünk vissza innen, úgy kerek három évet. Jól számolod, az a bizonyos 2020-as kiadás, ahol feje tetejére állt a világ. Nyilván ez az élményeposz nem kovidológiai tanulmány lesz, hanem egy olyan olvasmány, miképpen lehet kivitelezni jópár napot odafenn “észak Velencéjében” és annak vonzáskörzetében.
Ízlelgessük a következőt: Szentpétervár. Maga a tömény történelem, fényűző pompájával és depresszív szocreál, brutalista szürkeségével együtt.
Miközben még a medve aludta álmát, addig mi szorgalmasan terveztük a ruszki mindennapjainkat. Fontos volt tervezésben a vízum ügye. Szerencsére nem kellett sokat vacakolni vele, mert elektronikus úton ingyenesen kiváltható. Egyedül arra szükséges figyelni, hogy az adatokat jól vigyük fel a rendszerbe. Négy felvidéki srác rugaszkodott neki, és indult meg a messzi keleti szláv birodalomba. Kádek Peti, ógyallai fotós barátom oldotta a logisztikát és az egyéb technikai előkészületeket, én írtam szokásosan a forgatókönyvet, állítottam össze hadmozdulatainkat.
Megérkezéssel, az útlevél és vízumok érvényességével nem akadtak gondok. Az ellenőrzés flottul ment, egy panaszunk sem lehet az oroszokra. Ennél még profibban történt a bérelt autónk átvétele. Lehetőségünk adódott számtalan országban bérelni kocsit, és intézni helyszínen adminisztrációját, így van összehasonlítási alapunk. Egyértelműen az orosz ügyintézés eddig a legprofibb. A csávó tökéletes és érthető angolsággal elmondott minden részletet (mikor, mit, hogyan, hova, miért). Főhadiszállásunk a Zvenigorodskaya utcájában volt berendezve, szinte tökéletes logisztikai megtervezéssel, hiszen szállásunk közelében metró, ATM, számtalan kocsma és bár, sőt még a parkolást is megtudtuk oldani. Bár egy kicsit verekedni kellett a helyekért, de Peti profin oldotta ilyenkor a helyzetet. Becsekkolásunk után a recepción rögtön rákérdeztünk, hol lehet az utcánkban valami jót enni. Az orosz csóka a Paprika és a Port Arthur néven futó éttermeket ajánlotta. Első napi ebédünket a Paprikában indítottuk. Kezdésként vodkával startoltuk el a szentpétervári missziónkat. Helyiek a vodka mellé savanyú uborkát tolnak le. Mit mondjak erre, mi is így cselekedtünk, az ízkombó pedig mennyei.
Város az első napján hozta formáját. Eléggé borús és depis volt a hangulat, de a mi kedvünket ezt nem befolyásolta. Jól behatoltunk a belváros sűrűjébe, sajnos ugyanilyen intenzitással az eső adta ránk az áldást. Szerencsére az utcák tele menő és dizájnos kávézókkal, bárokkal és éttermekkel, így gond nélkül be tudtunk ülni az egyikbe.
Végig kártyával fizettünk, még rubelt sem kellett beváltanunk. Kora estére keményen lehűlt a levegő, és az eső még nagyobb intenzitással esett. Úgy döntöttünk, a Szent Izsák székesegyház és környékét áttoljuk a szombati napra. Bevásároltunk vodkával, ala ruszki standard és visszavonulót fújtunk a szállásunkra. Otthoni híreket olvasva tudatosult bennünk, hazaérkezésünk után tizennégy napos “ajándék” karantén jár nekünk. Mivel a káosz lehet egy létra valakinek, így mi úgy mentünk aludni, csak majd lesz valami. Addig élvezzük amíg lehet, aztán otthon a zavarosban elhalászunk.
Másnap egy kissé másnaposan. Az idő továbbra is eretvágósan szürke és az északi hideg szél is nagyobb erővel fújt. Reméltük Peterhofban, az orosz Versailles-ként emlegetett kastély területén, az égiek kegyesek lesznek hozzánk. Maradjunk annyiban, legalább az eső nem zúdult ránk, de mivel közel voltunk a tengerhez, így a seggünk befagyott, olyan hideg szél fújt. Ha az usankám nem lett volna rajtam, akkor a füleimet letörve, darabokban viszem haza. A kastély parkja gyönyörű, de nyáron és ősszel még ütősebb lehet, mikor minden zöld és színes. Épület belseje maga a pompa és fényűzés. Az ott dolgozókkal nyelvi szinten meggyűlt a bajunk, szinte mutogatni kellett, mit akarunk és nekik, hogy ők mit akarnak tőlünk. Hála istennek tömegnyomor elkerült minket, mert az a halálom. Kényelmesen végig tudtuk sétálni azon helyeket, amiért fizettünk.
Ebéd után Kronstadtba autóztunk. Főleg katonák, tisztek és azok családjaik lakják a várost. Eléggé lehangoló és depressziós hangulatot áraszt ki magából, de cserébe láttunk élőben hadihajókat és tengeralattjárót. Nagy élmény volt ez számunkra.
Késő délutánra visszaértünk a szentpétervári forgatagba. Befelé a városba brutalista szocreál szürke lakótelepek és kormányzati épületek magasodtak és böhöm méretű gyári épületek rondítottak bele a tájba.
Itt hirtelen belém hasított egy olyan érzés, mikor az ember tényleg kicsinek és senkinek érezheti magát. Hát nem valami jó érzés az biztos. Kora estére az ottani kapcsolatunkkal Zsófival találkoztunk. Ő akkor még a magyar konzulátuson dolgozott, ma már orosz férjével éppen Srí Lankán találod meg. Egy helyi grúz éttermet ajánlott és ültünk be egy finom és omlós grúz steakre.
Harmadik napon úgy döntöttünk, itt az idő környezetváltozásra. Felszáguldozunk Vyborg kicsiny, de annál hangulatos városába. Vízumunk nemcsak Szentpétervárra, hanem az egész Leningrádi területre érvényes, Vyborg pedig még pont beletartozott ebbe a területbe.
A város szépen megőrizte régi épületeit. Éltek itt svédek, finnek, németek és oroszok. Középkori várában nagyon jó idegenvezetést kaptunk, Kár, szinte nem értettünk belőle semmit. Vár tornyában pazar kilátás nyílt a városra, majd a toronyból lefelé bepillantást nyerhettünk a régió történelmébe. Nagyon hangulatos múzeum van berendezve a vár belsejében. Várból kifelé bevonultunk a városba. Sajnos sok épület itt eléggé lepusztult állapotban van, de valamiért ennek megvolt a maga bukéja, szépsége. Mivel már nagyon kajásak voltunk, étteremre kezdtünk vadászni. Találtunk egy nagyon príma középkori feelinggel berendezett vendéglőt. Pincérlányok autentikusan, helyi népviseletben beöltözve szolgáltak ki minket. Mézsörük pedig egyenesen mennyei! Mindenkinek ajánlatos kipróbálni. Vyborgi programunkban a legszuperebb egy eredeti viking hajó megcsodálása volt, készen arra, hogy harcosaival újra meghágják Európát. Estére már a szentpétervári éjszakában találtuk magunkat. Indítottunk először a Port Arthurban, amit első napunkon is ajánlott a recepciós. Hát, nagyon menő hely, nekem bejött, bár kicsit sznobos. Élő funk zenét játszottak, tormás vodkát és barnasört ittunk. Onnan egy teljesen más világba csöppentünk. Bementünk egy sportkocsmába, ahol igazi helyi orosz alkeszok – fiataltól egészen az idősekig – szlapálták a piát. Azon az éjszakán kipróbáltuk a metrót, flangáltunk egy kicsit az éjszakában.
Negyedik napon Szentpétervárott a nap kisütött, bár a szél még így is fújt, de nekünk már ez is áldás. A Vérző Megváltó templomot metróval közelítettük meg. Egyébként nagyon stíl a szentpéterváriak metrója. Vonaljegyet pár centért tudsz venni. Jó mélyre fúrtak annó az oroszok. Kis idő, míg mozgólépcsővel le vagy felérsz az adott helyre. A Vérző Megváltó templomot éppen renoválták, így telepakolták konténerekkel, hogy még csúnyább legyen a templom körül. Be sem mentünk, inkább egy hosszabb sétával nekiindultunk az Auróra cirkáló felé.
A Néva partján áll lehorgonyozva. Igényes múzeum van berendezve a belsejében. Aki szereti a hadi dolgokat, annak öröm lesz minden perc, amit a hajón tölthet. Hajón az időt fullosan kimaxoltuk, majd ránk támadt az éhség. Nyílegyenesen célba vettük a Péter-Pál erődöt, mert úgy gondoltuk, ott biztosan lesz valamiféle étkezde. Nem tévedtünk, találtunk egy kifőzde szerűséget, ahol igazi orosz nagymamák szolgáltak ki minket. Egyiknek a szájában vasfogsor végig. Bájos mosolya és a kaja amolyan menzás fílingje megadta a hangulatot. Teli pocakkal sétáltunk egy jót az erődön belül. Mivel a felhők közeledtek, a levegő hőmérséklete pedig bőven fagypont alá csúszott így nem kellett sok hozzá, újra egy épületben találtuk magunkat. Az erőd lábánál bemenekültünk a hideg elől egy puccos helyre. Legurítottunk egy kávét, én hozzá klasszikban egy csokis sütikét, miközben figyeltük az emberek nyüzsgését. A hely tele jól szituált emberekkel. Urak elegánsan öltözve, míg a nők topmodelleket megszégyenítő alakjukkal dobták fel a hely hangulatát.
A Szent Izsák székesegyház felé sétálva csináltunk jópár fotót. Izsáknál bő egy órát elidőztünk. Két külön jegy szól a kupolájába és a belsejébe. Ha már ott voltunk, megvettük mindkettőt. Kétszáz lépcsőfok felfelé és csodálatos panorámában lesz részed. Szeretnélek megnyugtatni, a belseje fenomenálisabb. Hatalmas, erőtől duzzadó belső tér, pompás szakrális festmények - ez vár téged Izsák házában. Tőle búcsúzván a Palota-tér felé vettük az irányt. Még az első nap sikerült megcsodálni a tér szépségét, függetlenül attól, hogy javában esett akkor az eső, de így, hogy az utolsó napunkon szinte végig sütött a nap, még jobban kárpótolt minket pompájában. Egyet bánok én. Sajnos nem jutott idő az Ermitrázsra, de azzal nyugtattam ott akkor magamat, fogok én még Nagy Péter városában csavarogni. Persze, ha a nagypolitika úgy kívánja.
Gyors bepakolás és kicsekkolás után, nem volt más hátra, utunk a reptérre vezetett. Több kilométeren keresztül nyílegyenes négysávos úton száguldottunk végig. Belvárosi fényűzést kifelé menet felváltotta a ismét a szocreál szürkeség. Visszautazásunk a lehető legkirályabb módon alakult. Kellett hozzá egy kis kapcsolati tőke. Maradjunk annyiban, a légiutaskísérő hölgyek, nekünk négyünknek, a lehető legjobb helyeket bulizták ki, grátiszban pedig járt kávé vagy tea. Innen is jár nekik a puszi! Budapesti visszaérkezésünk napján beültünk egy kávézóba és nekiláttunk telefonálni, akkor most mi a helyzet otthon. De ez egy másik történet. Szentpétervár első ránézésre nagyon adta magát. Hamarosan lesz ennek második felvonása. Rajtunk nem fog múlni. Csak döntsék el már keleten, ki a nagyobb faszagyerek.
