A világ rendszerváltása
Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a XXI. Század Intézet igazgatója a harmincas-negyvenes éveiben járó, nemzeti elkötelezettségű magyar történészgeneráció talán legkarakteresebb, legizgalmasabb képviselője, akinek intellektuális teljesítményét, rendkívüli olvasottságát és szintetizációs képességét komolyan vehető politikai ellenfelei sem vitatják. A szerzőnek az újév első napjaiban megjelent, Világrendszerváltás című kötete ennek megfelelően határozott, vitára ingerlő és tudatosan programadó munka.
Nem egyszerűen geopolitikai helyzetképet kíván adni, hanem egy nagy ívű történeti értelmezést is felkínál arról, hogyan jutott el a világ a hidegháború utáni amerikai dominanciától egy formálódó, multipoláris korszak küszöbéig. A könyv alapállítása szerint az unipoláris rend valójában már lezárult, a jövőt pedig a civilizációs alapon szerveződő nagyterek és a pólusok közötti erőegyensúly határozza meg. Ez a tétel már az első fejezetekben nagy nyomatékkal jelenik meg, amikor a szerző a XXI. század első harmadát leleményes nyelvi újítással a világrendszerváltás korának nevezi, és a koronavírus-járványt, az orosz–ukrán háborút, valamint a globális Dél felemelkedését ugyanannak a történelmi átrendeződésnek a jeleiként olvassa. A szerző szerint ezen átrendeződés esszenciája a hatalmi erőegyensúly eltolódása az angolszász-liberális dominanciájú tengeri (thalasszokratikus) hatalmak felől az inkább konzervatív habitusú szárazföldi (tellurikus) hatalmak felé.
A kötet legnagyobb erénye éppen a szerzőre jellemző egyedi hang, az intellektuális bátorság és a szintézisteremtő ambíció. Békés nem elszigetelt eseményeket sorol fel, hanem hosszú történeti ciklusokban gondolkodik: az atlanti korszak ötszáz éves dominanciájától az eurocentrikus világrenden és a bipoláris hidegháborús berendezkedésen át jut el a jelenlegi átmeneti állapotig.
A szerző szemlélete tudatosan makrotörténeti, és ebben a léptékben valóban meggyőzően mutat rá arra, hogy a Nyugat kizárólagos normateremtő szerepe meggyengült, míg Ázsia és tágabban Eurázsia súlya látványosan nő. Különösen erős részei a könyvnek azok a fejtegetések, amelyek a geopolitikai, gazdasági és ideológiai folyamatokat nem különálló válságokként, hanem egymást erősítő polikrízisként írják le.
Békés ugyanakkor vállaltan – és üdítően – optimista könyvet írt, amely mintegy feje tetejéről a talpára állítja a világhírű amerikai politológus, Samuel P. Huntington három évtizeddel ezelőtti, borús tézisét a civilizációk összecsapásáról, amely szerint a gazdasági és ideologikus konfliktusok egyre inkább vallási-civilizációs jellegű törésvonalaknak adják át helyüket, az ezek közötti összetűzések pedig – kimondva-kimondatlanul – gyakorlatilag elkerülhetetlenek. Ehhez hozzátehetjük egy másik amerikai szerző, Benjamin Barber elméletét a vallási-ideológiai fanatizmusok által megtestesített, szimbolikus „dzsihád” és a homogenizáló amerikai tömegkultúrát jelképező „McWorld” között őrlődő világról.
Békés ezekkel szemben azt állítja, hogy a formálódó planetáris nagyterek között a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés nem csupán kívánatos, hanem kifejezetten valószínű is, a nagytereken belüli nemzeti sajátosságok és identitások megőrzése pedig igenis lehetséges.
Stilisztikailag a Világrendszerváltás esszészerű, sőt helyenként kifejezetten retorikus könyv. Az olvasó nem száraz szakkönyvet, hanem lendületesen megírt, erős képekkel és markáns fogalmakkal dolgozó szöveget kap a kezébe. A „határkorszak”, a „titánok kora” vagy a „mellérendelő világrend” mind olyan szemléletes kifejezések, amelyek jól érzékeltetik, hogy a szerző nem pusztán leírni, hanem értelmezni és nyelvileg is megragadni akarja a változó korszak természetét. A liberális világrend kritikája következetes és szenvedélyes, de a vele szemben álló világpolitikai szereplők belső ellentmondásai, illetve a multipoláris rend kockázatai kisebb hangsúlyt kapnak. A könyv nem mindenütt törekszik azonos mértékű mérlegelésre: inkább a diagnózisra, mint a lehetséges ellenérvek részletes ütköztetésére helyezi a hangsúlyt, utóbbit az értő olvasóközönségre bízva.
Külön figyelmet érdemel, hogy a könyv nem pusztán a hatalmi központok versenyéről beszél, hanem egy új politikai nyelvet is keres ehhez a világhoz. A szerző a multipolaritást nem technikai átrendeződésként, hanem szemléleti fordulatként kezeli: a globalizáció helyett planetáris gondolkodást, a hierarchia helyett mellérendelést, az univerzalizmus helyett civilizációs sokféleséget hangsúlyoz.
Ez a fogalmi építkezés koherens és olvasói szempontból kifejezetten termékeny, ugyanis a kötetet túlvezeti a napi geopolitikai kommentár műfaján. Ugyanakkor ebből is következik, hogy az új rend normatív vonzereje helyenként erősebbnek látszik, mint
annak konkrét intézményi megalapozása. Az olvasó ezért időnként azt érezheti, hogy a szerző a kívánatos jövőkép felől olvassa vissza a jelen folyamatait. Ez azonban nem gyengeségként, hanem a műfaj sajátosságaként is felfogható: a Világrendszerváltás nemcsak elemez, hanem irányt is kijelöl. Meggyőződésünk, hogy Közép-Európa számára éppen ez az irány jelenti a legelőnyösebb perspektívát.
A kötet az olvasót gondolkodásra, mérlegelésre készteti, miközben világos fogalmi keretben vitatja meg korunk átrendeződését. Azoknak szól igazán, akik nem napi híreket, hanem hosszabb történeti mintázatokat keresnek a jelen eseményei mögött.
A Világrendszerváltás ezért elsősorban értelmező állítás a jelenről: erős hangú, vitaképes és markáns szellemi pozíciót vállaló könyv. Békés Márton munkája a kortárs magyar geopolitikai gondolkodás figyelemre méltó és karakteres példája, amely friss fuvallatként hat a hiperpesszimista és determinisztikus, vagy éppen a felbomlott liberális konszenzus álomvilágától elszakadni képtelen, önismétlő közhelyek között.
A kötelező olvasmányok sorsa túlságosan gyakran a nemzeti panteonba való száműzetés, a könyvespolcokon olvasatlanul porosodás. Békés lebilincselő stílusú és befogadható terjedelmű könyve ezért inkább „csak” erősen ajánlott mindazoknak, akiket érdekelnek a geopolitika mélyebb, a napi csatazajon túlmutató összefüggései.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/12. számában.
