A világ legnagyobb szigete
A nemzetközi sajtóban és az elektronikus médiumokban mostanában az egyik leggyakrabban taglalt téma Grönland helyzete és jövője. Donald Trump amerikai elnök már korábban jelezte, hogy szeretné a 2 166 086 km2 területű, alig 57 ezer lakosú szigetet az USA érdekszférájába vonni. Erről különböző vélemények keringenek a sajtóban és a neten, amelyekről portálunkon is rendszeresen beszámolunk, viszont szinte semmit nem olvashatunk magáról a szigetről, az ott élő emberekről, illetve a térség természeti viszonyairól, élővilágáról és múltjáról.
Grönland jelenleg a Dán Királyság autonóm területe, amelynek 1979-től saját kormánya és parlamentje van és 1973 és 1985 között az Európai Gazdasági Közösség (EGK) tagja volt. 1982-ben azonban népszavazást tartottak és ennek eredményeként kilépett az EGK-ből.
A szigetet az európaiak számára a viking Vörös Erik fedezte fel i. sz. 982-ben, amikor Izlandról gyilkosság miatt három évre száműzték. Nyugati irányban hajózva kötött ki Grönlandon, ahol letöltötte a három évet, majd visszatért Izlandra, de itt sok ellensége miatt nem érezte biztonságban magát, ezért ismét felkerekedett és Grönlandon társaival egy települést alapított. Akkoriban itt jóval enyhébb volt az éghajlat, a déli területeket összefüggő növénytakaró borította és Erik ezért adta a Grönland („zöld föld”) nevet a térségnek. Hogy egy nagy szigetről van szó, azt aligha sejtette. Idővel vagy 400–500 telepes ugyancsak ide költözött. Elsősorban vadászattal és állattenyésztéssel foglalkoztak, de valószínűleg árpát is termesztettek. Az eszkimók és a vikingek együttélése békésnek volt nevezhető, de az Európából érkezett jövevények kereskedtek a norvég óhazával, amely püspököt küldött hozzájuk és keresztény hitre térítette őket. Az ónorvég nyelvből kialakult egy helyi dialektus (grönlandi norvég nyelv) és a sziget 1261-ben a Norvég Királyság része lett.
Grönland a 18. század elején került ismét a norvégok és a dánok érdeklődésének célpontjába. 1721-ben Hans Egede norvég lelkipásztor engedélyt kapott IV. Frigyes dán uralkodótól, hogy hittérítő tevékenységet folytasson a grönlandi eszkimók körében. Két fiával több települést is alapított, de munkájukat az Európából behurcolt himlő szinte teljesen ellehetetlenítette, mivel az eszkimók nagy része a járvány áldozata lett. Ezekben az évtizedekben holland bálnavadászok is megjelentek a szigetnél, emiatt a helyiek kénytelenek voltak főleg fókákra vadászni.
Dánia és Norvégia 1536-tól perszonálunió volt, ami 1814-ig állt fenn. A napóleoni háborúkban Dánia-Norvégia vereséget szenvedett, és a kieli béke értelmében Norvégia a Svéd Királyság része lett, míg Dánia önálló királysággá vált, de megtarthatta azokat a külső területeket (pl. a Feröer-szigeteket, Izlandot és Grönlandot), amelyeket Dánia-Norvégia addig birtokolt. A 19. század első felében egyre több eszkimó telepedett le a sziget nyugati részén, az utolsó hullám 1864-ben érkezett. Eközben a keleti területek a rossz gazdasági helyzet következtében elnéptelenedtek.
Rink nemcsak a sziget geológiáját, hanem az őslakosok nyelvét és folklórját is tanulmányozta. 1866-ban jelent meg az Eszkimó mesék és legendák című könyve, de már ezt megelőzően (1852–1855 között) két kötetben megírta Grönland földrajzi és statisztikai leírása című munkáját, amely mindmáig alapműnek számít a témában. Rink egy közel 150 kéziratból álló gyűjteményt is hátrahagyott, amely elsősorban az általa és mások által rajzolt Grönland-térképeket tartalmaz. Ezt a koppenhágai Királyi Könyvtárban őrzik.
A 20. század első harmadában fokozatosan kialakult egy helyi önkormányzati rendszer, miközben a sziget gazdaságában a bányászat vette át a vezető szerepet. Közben vita támadt Dánia és Norvégia között Grönland hovatartozásáról, miután norvég halászok birtokba vették a sziget lakatlan keleti térségét, az Eirik Raudes-földet (ezt az elnevezést Vörös Erik nyomán kapta). A területfoglalást a norvég kormány támogatta, sőt Helge Marcus Ingstad (1899–2001) régész, író és kalandor személyében egy főbírót is kineveztek oda. Dánia azonban az Állandó Nemzetközi Bíróság elé vitte az ügyet, amely 1933. április 5-én a javára döntött, mire Norvégia közel két év után véget vetett a megszállásnak.
A II. világháború idején, 1940 áprilisában Németország lerohanta Dániát, ami bizonyos értelemben Grönlandra is hatással volt. Akkoriban a sziget nem is gazdasági, hanem a meteorológiai előrejelzések szempontjából volt fontos, noha az amerikai kontinenshez való közelsége miatt volt stratégiai jelentősége is. A brit hadiflotta igyekezett hathatósan akadályozni a németek katonai offenzíváját, de ők igazából nem is törekedtek erre, csupán kisebb alakulatokat igyekeztek partra rakni elsősorban meteorológiai megfigyelések céljából. Időnként német harcigépek is elrepültek a térség felett. Az USA külügyminisztere, Cordel Hull Dánia amerikai nagykövetével, Henrik Kauffmannal (aki a német megszállást követően „függetlenítette magát”) 1941. április 9-én aláírták a Hull-Kauffman szerződésként ismertté vált megállapodást, amely alapján az USA katonai bázisokat létesíthetett Grönlandon. Dániában ez megdöbbenést váltott ki, sőt árulóként tekintettek Kauffmanra, elbocsátották a külügyminisztérium állományából, megvádolták hazaárulással, vagyonát pedig elkobozták. A háború után a diplomatát hazájában rehabilitálták, nemzeti hősként ünnepelték, akinek sikerült Grönlandot megtartania Dánia számára. Élete tragikusan ért véget. Vastagbélrákkal diagnosztizálták és felesége, aki állítólag nem tudta elviselni férje fájdalmait egy éjszaka késsel elvágta a torkát, majd magával is végzett.
A sziget teljes egészében az Észak-amerikai lemezen fekszik, valamikor pedig az amerikai szárazföld része volt. A nyugati és a keleti partvidéken olykor 3000 m magasságot meghaladó hegyláncok húzódnak, legmagasabb pontja a Gunnbjörn-hegy (Gunnbjørns Fjeld, 3694 m). A sziget területének jelenleg kb. 10 %-a jégmentes, belsejét viszont 1,5–3 km vastag jégtakaró borítja, amelynek akkora a nyomása, hogy a felszín 300 méterrel a tengerszint alatt fekszik.
Az eljegesedés kb. 2,7 millió évvel ezelőtt kezdődött, de voltak enyhébb időszakok is. A 2000 m vastag jég alatt fenyők, tiszafák, égerfák pollenjeit, továbbá lepkék és más ízeltlábúak DNS-nyomait mutatták ki, amiből a kutatók arra következtetnek, hogy Dél-Grönland erdős vidék volt és éghajlata a mainál lényesen melegebb volt.
A szigeten jelenleg elsősorban hidegtűrő növényfajok találhatók, mint a sarki fűz, a négysoros mohahanga, a molyhos nyír. A kutatók 1600 gombafaj, 1000 zuzmófaj és 600 mohafaj jelenlétét mutatták ki, de magasabb rendű növények is előfordulnak. Grönland állatvilága sem túlságosan gazdag. Az emlősök közül megemlíthetjük a sarki nyulat, a rénszarvast, a sarki rókát, a grönlandi örvöslemminget, a jegesmedvét, valamint a sziget környékén élő tengeri emlősöket: bálnákat, delfineket, fókákat, rozmárokat. A madarak osztályának képviselői közül elsősorban a déli partvidéken a havasi hófajd, a hósármány, a lumma, a sarki csér fordul elő. A gazdasági szempontból is fontos sarkvidéki szemlinget, valamint a lazacot halásszák. Az ízeltlábúak közül megemlíthetjük a Gynaephora groenlandica lepkét, a holyvafélék képviselőit, az ember által behurcolt hártyásszárnyúakat, viszont a szinte mindenütt előforduló hangyák hiányoznak.
A sziget lakói egy 2019-ben megjelent tanulmány szerint 92 %-ban grönlandinak (kalaallitnak) vallják magukat. A fennmaradó 8%-ot nem grönlandi identitású dán állampolgárok és más országokból érkezett személyek alkotják. Mindez azonban becslés. A 2500 „külföldi” közül 44 % filippínó, 16 % thai, 5 % sri lankai, 4 % izlandi. A legalább 50 főt elérő közösségek között lengyelek, németek, svédek, kínaiak és norvégok találhatók. A sziget egyetlen hivatalos nyelve a grönlandi (kalaallisut), de a dán nyelv afféle közvetítő nyelv (lingua franca).
