A veszélyeztetett nyelv virágzik ki igazán - nagyinterjú Balázs Gézával
„Panaszkodó nyelvhasználat jellemzi a magyarokat. Sokkal inkább, mint másokat” – mondta többek között a Magyar 7-nek adott interjújában Balázs Géza, a felvidéki ősökkel rendelkező nyelvészprofesszor, aki arról is beszélt, hogy mit tehetünk a hétköznapokban ez ellen. Kérdeztük továbbá arról, hogy értjük-e már a nyelvek működését, mit gondol kultúrák összeomlásáról, a nyelvi szétfejlődésről, a kétnyelvűségről, és a bürokratikus nyelvezet kínjairól, illetve arról, hogy nehéz-e a magyar helyesírás?
Mennyire értenénk meg egy ezer vagy egy kétszáz évvel ezelőtti magyar beszédet?
A magyar nyelv páratlanul egységes. A Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom megszólaltatható és érthető, de nem tudjuk, hogy az átlagemberek hogyan beszéltek.
Világos, hogy a XIX. század még inkább közelebb áll hozzánk, hiszen a Kazinczy-féle nyelvreform nyelvét beszéljük, és az már nagyon mai nyelv.
Hogyan fejlődik nyelvünk a jövőben?
A nyelvi változások az elmúlt ötven évben a média, az internet és az informatika hatására felgyorsultak. És ez a folyamat nem áll meg. De a végtelenségig nem gyorsíthatók a nyelvi változások, mert akkor megszakad a generációk közötti kapcsolat. Lehet, hogy ez fog történni, és az nagyon rossz világ lesz. Azt nevezik összeomlásnak. Mintha efelé haladna a világunk. De történhet más is.
Látott-e ilyen összeomlott kultúrákat?
Az elmúlt húsz évben egyik kutatási programom az összeomlott társadalmak vizsgálata. Közép-Amerikában harminc maja várost látogattam meg, Kolumbiában indián kőkultúrákat kutattam, jártam a Húsvét-szigeten, Kambodzsában háromszor is vizsgáltam a középkori Angkor és Koh-Ker romvárosait. Ma senki nem menne a Húsvét-szigetre, ha az ottlakók nem faragtak volna monumentális kőszobrokat. Ezek a titokzatos szobrok csak félig-meddig árulkodnak az egykori szigetlakók önpusztító tevékenységéről.
Összességében bizakodó vagy pesszimista?
Buda Béla gondolatai ma is aktuálisak, hogy ahol társadalmi problémák és zavarok vannak, ott a nyelvhasználatban is megjelennek ezek. De ha derűsen nézem, akkor mondhatom azt is, hogy kitisztulhatnak ezek a változások.
Ön aktív nyelvművelő munkát végzett az elmúlt évtizedekben. Miért írnak és beszélnek sokkal több hibával az újságírók, műsorvezetők, mint régen?
Két oldalról közelítem meg a kérdést. Nagyon tisztelem a 2013-ban elhunyt Buda Béla pszichológus munkásságát. 1996-ban egy konferencián együtt szerepeltünk, ott mondta: „a magyar verbális kommunikáció igénytelen, alacsony tudatossági szinten folyik, a hibák, zagyvaságok iránt túl toleráns. Az iskola minden szintjén elhanyagolja az értelmes beszéd megtanítását, gyakoroltatását… Nagyon valószínű, hogy a kommunikációs nehézségek összefüggésben állnak az emberi kapcsolatok, családok, csoportok lelki gondjaival, a magyar önazonosság problémáival, a társas magatartás dilemmáival és konfliktusaival. Talán a kommunikációs zavarokban gyökerezik a magyar kultúra sokféle mentális zavara…”
A másik ok az én szorosabb kutatási területemmel, a technológiával függ össze. Sokat tanulva Lőrincze Lajostól és Grétsy Lászlótól, a nyelvészetnek egy kicsit más vonalát képviselem, a kulturális nyelvészetet. Elmélyültem a technológiák nyelvre gyakorolt hatásának kutatásában. Meggyőződésem, hogy a kilencvenes években kezdődött, és az elmúlt két évtizedben kiteljesedő informatikai fordulat alapvetően átalakítja a kultúrát, a társadalmat és a nyelvet. Ezt a két fő problémát érzem, és ezek a magyar nyelv esetében találkoztak, mert az informatika minden nyelvre hat.
Olyan gyors tempóban jönnek az információk, hogy nem tudjuk ezeket megemészteni?
Bennünk van a vágy, hogy kövessük a felgyorsuló információkat. Azonban, ha nem tudunk megemészteni egy információt, ha a fejünkben ezek nem ülepednek le, akkor a kommunikációnk is felszínesebb, zavartabb lesz. Nem fogalmazunk rendesen, nem tudjuk jól elmondani a problémáinkat, és így a kommunikációs konfliktusokból társadalmi konfliktusok lesznek, valamint kapcsolati és közösségi problémák, és megszűnik a konstruktív beszéd lehetősége. A nyelvhasználati problémáknak tehát mélyebb okai vannak.
És ott van a negatív szemlélet, a „hungaropesszimizmus is”, amiről Ön könyvet írt.
Okai valószínűleg a magyar tragédiák. Például Mohács, Trianon, a vesztett szabadságharcok, a nagyobb birodalomból a kisebb országgá válás traumái.
Nyilván az egész magyarságra kiterjed ez a pszichózis.
Arra a következtetésre jutottam, hogy negativisztikus, panaszkodó nyelvhasználat jellemzi a magyarokat. Sokkal inkább, mint másokat.
Miben fogható ez meg?
Magyarországon minden rossz: az időjárás, az anyagi és emberi viszonyok, az egészségi állapotunk, a család, a munkahely.
Bizarr, szinte mazochista szokás ez kívülről nézve, nem?
Nekünk ez természetes, szerintem élvezzük is, de van vele egy probléma. A pszichológiában ismert az önbeteljesítő jóslat fogalma. Ezért kell rajta változtatni.
Hogyan lehetséges ez?
Sokat jártam Ázsiában, és azt láttam, hogy nálunk sokkal szegényebb emberek jóval boldogabbak.
A panaszkodás kultúráját miként tudja visszaszorítani a nyelvészet?
A magyar kultúra tele van derűvel, humorral, vidám népszokással, nyelvi játékokkal. Olvassunk Jókait, tanuljuk meg tőle a történetmesélést, a jó sztorikat! Mindannyian tudunk viccet mesélni, anekdotázni. Rögtön más lesz körülöttünk a hangulat.
Honnan származnak a felmenői?
Az érsekújvári gimnáziumban édesapám tanította édesanyámat, és érettségi után nem sokkal összeházasodtak. Négy gyerekük született, majd 1947-ben kitelepítették őket Magyarországra. A rokonaim egy része természetesen ott maradt, például édesapám húga, annak a családja, úgyhogy mi sokáig visszajártunk hozzájuk.
Ami már körülményes lehetett a háború után.
Először 1966-ban, hatévesen jártam Csehszlovákiában, édesapámat a határon rögtön lekapcsolták. Órákig várakoztattak bennünket egy csúnya, betonpadlós határőr kihallgatószobában. Mindezt csak azért, mert édesapámnál iratok voltak, ugyanis jól tudott csehül és szlovákul, és pont a csehszlovák vámosoknak készített valami szójegyzéket, mivel nyelvész volt. Gyanút keltett a határőrökben. Úgyhogy ilyen emlékeim vannak Csehszlovákiáról, de persze egy csomó más is.
Azontúl, hogy szakmájában az édesapját követte, mi fordította a nyelvészet felé?
Aztán megszerettem, mindent tanítottam nyelvészetből az ELTE-n, Szombathelyen, Egerben, Nyitrán és Nagyváradon, és előadásokat tartottam a magyar nyelvről szerte a nagyvilágban. Voltam tanársegéd, adjunktus, docens, professzor, tanszékvezető, dékánhelyettes, sőt rektorhelyettes is. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskoláját vezetem.
Melyek a kedvenc területei?
A nyelvhasználathoz kapcsolódók, úgymint antropológiai nyelvészet, szövegtan, folklórlingvisztika, nyelvstratégia, nyelvpolitika. Bár a strukturalizmus is érdekel, de a puszta grammatika kevésbé. Filozófiailag érdekel, mi is van a fejünkben, miért és hogyan gondolkodunk és beszélünk, a puszta alany, állítmány, tárgy, határozó, jelző annyira nem.
A nyelvészek között is zajlanak időnként heves viták. Egy időben azon ment a küzdelem, hogy indokolt-e a nyelvvédő mozgalmak létezése. Vannak, akik határozottan vitatják, hogy egyáltalán kell-e a nyelvet védeni, mert azt mondják, hogy a nyelv egy organikus valami, nem kell belenyúlni, mert magát korrigálja.
Ez a vita a rendszerváltozásnál erősödött föl. A deskriptív és a preskriptív nyelvészet erőszakos szétválasztása van mögötte.
Mit jelentenek ezek a fogalmak?
A deskriptív nyelvész leír, kutat, elemez, kihagyja a társadalmi szempontokat, a preskriptív, ha szigorúan vesszük, csak előír és parancsol. De ennyire tiszta képletek nincsenek, ez mesterséges háború.
Sikerült-e már megérteni a nyelv működését?
Nem értjük pontosan még most sem, de megpróbálunk az elért tudással segíteni a társadalmon. Számomra nincs ellentmondás a leírás és az előírás között, amiből egyesek háborút gerjesztettek. Azt mondták, hogy az „ostoba preskriptív nyelvművelőket” ki kell űzni őket a tudományból. Ez részben sikerült is, hiszen a magyar nyelv művelésére létrehozott Magyar Tudományos Akadémián ma már nincs nyelvművelő. Soha nem akartam nyelvművelő lenni, de részben édesapám emléke, másrészt társadalmi elkötelezettségem miatt, valamint a tudomány hitelessége, etikája szempontjából vállaltam ezt a szerepet is; és azt hiszem, hogy új megközelítéseket, stílust honosítottam meg. De mindig megmaradt a kultúra, a művészet, a gondolkodás, az emberi viselkedés iránti elméleti érdeklődésem.
Mi az ars poeticája?
Ha nem tud, ne tegye, de az nem megy, hogy kizárjuk és lenézzük azokat, akik segíteni akarnak a társadalomnak, például a nyelvhasználatban, olyan egyszerű kérdésekben, mint helyesírás, helyes beszéd, jó fogalmazás, olvasási készségek. Nyelvművelői attitűdömmel a nyelvészek egy része számára elfogadhatatlan vagyok, a másik része kedvel, és nagyon sok pozitív visszajelzést kapok az emberektől. Nem fogadok el olyan nyelvtudományt, amely elefántcsonttoronyban, akadémiai várfalak és bástyák mögött bujkál.
Magyarországon egyre vadabb a bürokratikus nyelvezet, például a közműszolgáltatók leveleinek értelmezéséhez néha már szakértő kell. Mit szól ehhez?
A nyelvművelés a kezdetektől beszél a bürokratikus nyelvhasználatról, annak a túlzásairól. Kialakult egy második magyar nyelv, a bürokratikus jogi terminológia. A jogászok azt mondják, hogy nem lehet hétköznapi nyelven leírni bonyolult jogi dolgokat. Ez valószínűleg igaz, de az nem, hogy egy teljesen értelmetlen, értelmezhetetlen nyelvet kellene használni.
Egy alkotmánybírótól hallottam, hogy a törvényszövegek, jogszabályok bonyolultsága már a demokráciát is veszélyeztetheti.
Nemcsak a kisember nem érti a hivatalos levelek egy részét…
Ha nekem, mint nyelvésznek komoly problémát jelent egy ilyen szöveg megértése, akkor alapvető a probléma. A 2008-as lakáshitelválság idején is kiderült, hogy hogy nyelvi probléma állt mögötte, mivel hihetetlen bonyolult módon foglalták bele a szerződésbe a valutaárfolyam-változás lehetőségét. Ezzel sikerült sok százezer ember életét megkeseríteni, tönkretenni. És ehhez asszisztáltak a bankok, közjegyzők, és ugyebár, van bankfelügyelet is.
Ön szerint mennyire bonyolult a magyar helyesírás? Sokan panaszkodnak, hogy túl nehezek a szabályok.
Ilyen az egybe- és a különírás, az anyagnevekkel kapcsolatos teljesen fölösleges szabály, az úgynevezett mozgószabály, a tulajdonnevek egyes típusainak, összetett földrajzi nevek, intézmény- és rendezvénynevek, településtípus nevek helyesírása. Teljesen szabályozatlan a tervek, programok nevének (címének) helyesírása. Amikor benne voltam a szabályozást felülvizsgáló akadémiai bizottságban, elkezdtem összeírni az egyszerűsítési javaslatokat, de bevallom, egy-két nap után rájöttem, hogy ha bevezetünk egy nagy egyszerűsítést, akkor az egész összeomlik. Ezt nem mertem vállalni. A magyar helyesírásról azt mondhatom, hogy közepesen nehéz. Nem nagyon javasolnám, hogy jelentős reform legyen.
Akkor ne aggódjunk annyira a hibák miatt?
Aki az általános iskolát végigjárja, és figyel egy kicsit a nyelvtan- és irodalomórán, azután sokat olvas, az szerintem tud helyesen írni, ha meg nem figyel, akkor nem, de abból más probléma is fakad. Az pedig nem tragikus, ha valaki egy egybe- vagy különírást elszúrja, vagy az összetett földrajzi neveket eltéveszti. Én ezért senkit soha nem bántanék, és ha megkérnek, még segítek is nekik a helyes forma megtalálásában.
Térjünk vissza a Felvidékre! Az anyaországtól való elszakítás óta mennyire látható a nyelvi szétfejlődés folyamata?
Trianon bő száz éve következett be. Az első ötven év nem volt nyelvi szempontból annyira tragikus. Nem indult el nyelvi szétfejlődés. Az elmúlt fél évszázadban azonban felgyorsult a folyamat.
Ennek az oka, hogy egy és oszthatatlan magyar nyelv van, nem?
A magyar nyelv nyilvánvaló elvonatkoztatás. Mindenki a családi nyelvében, anyanyelvjárásában, környezete nyelvében él. De szükség van összetartó eszményekre, jelképekre; valamint olyan kommunikációs kapcsolatra, ami a többi, azonos nyelvet beszélővel összeköt. Ez a közös magyar nyelv. Ezt kikezdeni nem okos dolog, mert tovább zilálja az amúgy is gyengülő társadalmi, közösségi kapcsolatokat.
Teher alatt nő a pálma? Teher, vagyis tiltás, nyomás és közöny is van bőven az Európai Unióban.
Ha nem veszélyeztetnek egy nyelvet, nem bántják a nyelvhasználóit, akkor elindul az asszimiláció. Ausztriában gyakorlatilag eltűnt a magyar nyelv. Szlovéniában, Horvátországban szintén kevesen beszélnek magyarul.
A Kárpát-medencei magyar közösségeket sújtó agresszív törvények még akár javára is válhatnak a magyar nyelvhasználatnak?
Minden emberi jogi és európai értéknek ellentmond, hogy korlátozzák bárkinek a szabad nyelvhasználatát. Tehát ha valaki a boltba bemegy, megszólal magyarul, és ebből probléma van, az szörnyű. Egyszerűen nem lenne szabad ilyen jogszűkítő rendelkezéseket hozni. Most Kárpátalján a legrosszabb a helyzet, de ismerjük a negatív felvidéki vagy erdélyi példákat is.
Mit gondol a kétnyelvűségről?
Gondolkodásunk és nyelvhasználatunk mélyén ott vannak az anyanyelv kategóriái akkor is, ha más nyelven beszélünk. Biztos anyanyelvi tudás és jó másod-, harmadnyelvi tudás lehet a cél. Akik kétnyelvűséggel foglalkoznak, folyamatosan azt mondják, hogy a két nyelvet együtt kell tanulni, a két nyelv együtt fontos. Én a sorrendet másképp határoznám meg. Biztos anyanyelvi tudás, jó anyanyelvi közösségek, és erre épülhet színvonalas második-harmadik nyelvi tudás.
Ön hetven könyvet írt, melyikre a legbüszkébb?
Mindig a legutolsóra. Most jött ki a Szélárnyékban (2024), művészetkritikai írásaim gyűjteménye. A koronavírus-járványnak köszönhetően egy „karanténtrilógiában” foglaltam össze munkásságom legfontosabb eredményeit: Nyelvszokások (2020), A művészet és a nyelv születése (2021), Folklór és nyelv (2022). És megfejeltem ezt Az internet népe (2023) című monográfiával is.
Sokat foglalkozott tehetséggondozással is. Kit vagy mit emelne ki?
Én igyekeztem közösségeket szervezni, kutatócsoportot, magyar nyelvi szolgáltató irodát alapítottam, anyanyelvi táborokat, piknikeket szerveztem. Az én tanítványom Nagy Levente, az első Junior Prima díjas nyelvész, büszke vagyok Pölcz Ádám egykori doktoranduszomra, aki már tanszékvezető az ELTE-n; és nem hallgathatom el, hogy a mai magyar „netnyelvészet” jelentős alakjai mind az én tanítványaim voltak: Aczél Petra, Szűts Zoltán, Veszelszki Ágnes, Bódi Zoltán – ők mind egyetemeken dolgoznak, mind vezető beosztásban. A hallgatóimat konferenciákra viszem, és szerepléseiket, publikációikat folyamatosan segítem, például a Nyelvünk és Kultúránk, az E-nyelv Magazin és a Magyar Nyelvőr című folyóiratokban.
Megjelent a Magyar7 2024/16. számában.
