A váci egyházzene ezer éve
A Váci Egyházmegye zenei élete egy évezredre tekint vissza. Varga László kanonokkal, a váci székesegyház karnagyával, zeneszerzővel adventben találkoztam, aki szívesen beavatott a hosszú zenei múltba. Az Egyházmegye az évszázadok folyamán a Felvidékhez is ezer szállal kötődött, példa erre, hogy László atya énekkara karácsony előtt Nagytúron adott hangversenyt.
A Váci Egyházmegyében már Szent László király idejében működhetett az úgynevezett Schola Cantorum, amit káptalani iskolának neveztek, s a székeskáptalan irányítása alá tartozott.
A székeskáptalan tagjai vita communisban, szerzetesi életközösségben éltek, egy fedél alatt laktak, és mindennap énekelték a zsolozsmát. Hasonlóan a szerzetesi közösségekhez, a kanonokok testülete kánon, azaz szigorú szabályzat szerint élt, s ehhez az életformához szorosan hozzátartozott a szent zene művelése.
Létrehozták a plébániai iskolákat is, ahol szintén követték a fő célkitűzést, hogy ne csak tudományra, teológiára és hittanra oktassák a gyerekeket, hanem a művészeti nevelést is fontosnak tekintették. Az évszázadok folyamán egyre jobban tudatosult az iskola és a templom szoros egysége – mondta Varga László karnagy.
Ezt a fejlődést a török hódítás törte meg. A kiűzésük után a Váci Egyházmegye romokban hevert, a papság nagy részét megölték vagy elűzték, az írott szellemi kincseinket, a levéltárakat felégették. A muzulmán hódítók szisztematikusan törekedtek a kereszténység kulturális és vallási örökségének eltüntetésére, valamint a lakosság áthangolására az iszlám hitre. A korabeli váci székesegyházat, aminek építését még Szent László fejezte be, a törökök mecsetté alakították át, s mikor elhagyták a várost, felrobbantották.
Ebben a templomban említenek a források egy korabeli, egymanuálos, úgynevezett pozitív orgonát. Karcsú Antal Arzén váci ferences házfőnök, történetíró szerint a hangszer olyan rossz állapotban volt, hogy a zenészek évente egyszer, Szent Cecília ünnepén voltak csak hajlandók megszólaltatni.
Varga László kanonok és egyben karnagy a török idők utáni újrakezdéssel folytatta, amelynek szimbolikus eleme az új katedrális felszentelése volt 1772-ben. Az akkori földesúr-főpap, Gróf Migazzi Kristóf bíboros, egyben bécsi érsek és váci püspök szívügyének tartotta a kulturális, zenei élet felvirágoztatását. Pozsonyban, a fővárosban működött felsőfokú zenei oktatás, onnan hozattak kiválóan képzett zenészeket.
– A levéltárban megtaláltuk azt a levelet, amelyben a bíboros adatokat kért arra, hogy a rezidenciális zenekarát milyen hangszerekből építse fel. Ez az együttes Vácon nyolc-tizenkét zenészből állott. Magam is részese lehettem kutatóként ennek a kornak. A 18. században lúdtollal leírt kottaanyag egy részét, s a 19. századi kottaanyagot a székesegyház egyik toronyszobájában találtam meg. A tökéletesen feledésbe merült zenei „téka” túlélte az 1848-as forradalmat, az első és a második világháborút, s a kommunizmus időszakát is. Szeretném érzékeltetni: a két-három köbméternyi papír rendezetlenül, összekeverve hevert, s másfél évtizedet töltöttem a párosításukkal: szerzők szerint, a papír minősége alapján, a későbbi műveknél a vízjelre hagyatkozva, illetve a zenei stilisztikai jegyek alapján végeztem el az összerendezését.
Haydn és Mozart kottamásolatai mellett pozsonyi szerzők, illetve a váci székesegyház karnagyainak a műveit is megtalálta Varga László.
– Megemlíteném Stephan Ulrichot, a székesegyház első karnagyát. A mester német neve ellenére valószínűleg felvidéki magyar lehetett, mert a levéltárban magyar nyelvű levelét fedeztem fel. Nagyon szép miserészek – mint például introitusok (a mise kezdő éneke), offertoriumok (a mise felajánlási tétele), valamint kommuniók (áldozási ének) – maradtak ránk. Stephan Ulrich fiának, Karl Ulrichnak még több műve vészelte át az évszázadokat. Elődeimnek vannak misekompozícióik is: rekviemek, Te Deumok lapultak a toronyszobában. Gabrielli Tamás, Thomas Gabrielli a 18. század végén Galgamácsán volt apát-kanonok, és Pozsonyban szerzett zenei diplomát. A székesegyház zenei együttese részére – a mise állandó és változó részeinek tételei és Te Deumok mellett – írt Sacerdos et Pontifex kezdetű püspöki bevonuló éneket is. Az itteni főpásztorok mindig fontosnak tartották, hogy a zenei kultúra mind a liturgiában, mind pedig az udvartartásban is megjelenjen.
Az első világháború idején alig sikerült megakadályozni, hogy rekvirálják a Rieger orgona ón sípjait. A hangszer és a nagyharang megmentése az egyik váci kanonoknak köszönhető, aki felsőházi tag volt a Parlamentben. A zenei élet viszont virágzott, neves mesterek éltették a hagyományt. Pikéthy Tibor az első világháború előtt vette át a székesegyház karnagyi posztját és ötvenhárom évig volt itt állásban. Zeneszerzőként főleg orgonaműveiről ismert, darabjait mind a mai napig játsszák.
– A két háború között „javadalmazott” énekkart is szervezett: a húsz-huszonöt énekes a püspökség alkalmazottja volt, s művészetüket zsírral, fával, élelmiszerrel, gabonával, szolgálati lakással honorálták. A kommunista időben az énekkar feloszlott. 1955-ben dr. Huszár Dezső kapucinus karnagyot kérték fel az énekkar szervezésére. Ez ügyes diplomáciával sikerült: az akkori püspöki titkár, az Állami Egyházügyi Hivatallal elhitette, hogy a karnagy egy kicsit „balga”, és tulajdonképpen megfigyelésre rendelték a püspöki székhelyre, hogy szem előtt legyen, s „ne tudjon a népi demokráciának ártani”. Dezső atya pedig megszervezte a Szent Cecília Kórust, amit harminckét éven keresztül vezetett, majd a magyarországi kapucinus rend tartományfőnökévé nevezték ki. Ekkor adta át nekem a székesegyház karmesteri pálcáját, s a kórust azóta vezetem mind a mai napig.
Varga László kanonok közben létrehozta a Váci Székesegyházi Kórusiskolát a Karolina Katolikus Általános Iskola részeként. A 230 gyerek négy kórust alkotva rendszeres egyházzenei liturgikus szolgálatot végez a szentmiséken.
Mintegy missziós feladatot is ellátnak, mert amikor énekelnek, megtelik a székesegyház. Minden gyerek hangszeren is tanul.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is én szerveztem a Hősök terére egy kétezer tagú kórust, a legutóbbi pápalátogatásra pedig az egyházmegyék összkórusát. Ezzel nem dicsekszem, inkább azt az örömömet szeretném kifejezni, hogy megvalósítása javarészt baráti alapon történt; a karnagyokkal és a kórusokkal való több évtizedes személyes kapcsolatom eredménye.
A székesegyház kórusa a napokban a Felvidékre is ellátogatott. Mint mondta Varga László, igazi adventi lelki élményt jelentett, hogy a kórus a felvidéki Nagytúron mutatkozhatott be a tesmagi énekkar meghívására.
– Sokáig emlékezetes marad a szép modern templom és a kedves vendéglátás. Édesapámékat Tesmagról telepítették ki 1948-ban – mondta a karnagy.
