A titkos Elit további bűnei
Lapunk 2025. június 4-ei számában ismertettük Gerry Docherty és Jim Macgregor skót szerzőpáros Titkos Elit, Így kezdődött nagyszerű könyvét, amelyben a szerzők azt vizsgálják, „kik, hogyan és miért sodorták az emberiséget az első világháborúba”? A magunk részéről kifejtettük ama meggyőződésünket, hogy a feltárt és nyilvánosságra hozott tényszerű igazságok alapvetően módosítják majd ismereteinket, átírják a háborúhoz vezető, gondosan kitervelt és előkészített folyamatokat, illetve megcáfolják az eddig megkérdőjelezhetetlen igazságként hirdetett hazugságokat.
A könyv sikeréről és az iránta megnyilvánuló nagy érdeklődésről tanúskodik, hogy 2025 februárjától 2025 decemberéig tizenkét utánnyomás került a magyar olvasók elé. Vajon az új, meglepő tények nyilvánosságra kerülése megcáfolja-e a tankönyvekben a háborúhoz vezető útról eddig hirdetett nyilvánvaló hazugságokat? A könyv magyar kiadója és terjesztője, a Kárpátia stúdió azonban nem elégedett meg a skót szerzőpáros ismertetett tényfeltáró könyvének megjelentetésével.
Az orosz és a francia hadsereg, valamint az angol hadiflotta mozgósítása után Németország és a Monarchia kénytelenek voltak felvenni az arcukba vágott kesztyűt. A szerzők több helyen is megismétlik megállapításukat: „A világháború eredete Angliában, nem pedig Németországban keresendő.” (I. 58. old. A „német militarizmusról” tényszerűen kimondják: „Németország, miután rájött, hogy Oroszország és Franciaország is támadásra készül ellene, utolsó országként mozgósította haderejét, majd hadat üzent európai szomszédainak,” (I. 61. old.) Egyebet amúgy sem nagyon tehetett.)
A szerzők a Titkos Elit által kitervelt és megvalósított jónéhány „mocskos ügyről” is lerántják a leplet. Ilyen volt többek között a Lusitania luxushajó elsüllyesztése, fedélzetén több mint száz befolyásos amerikai állampolgárral. Erre a Titkos Elit által kitervelt akcióra 1915 májusában került sor, abban a reményben, hogy ezzel Németország ellen ingerlik az USÁ-t. Igaz, a hajót valóban német tengeralattjárók küldték hullámsírba, de a Titkos Elit egyszerűen csak „taktikai áldozatnak” minősítette az általuk kitervelt katasztrófát. A Lusitaniát voltaképpen „feláldozták”, a tragédiából pedig németellenes propaganda-ügyet fabrikáltak. Ezt követően az USÁ-ban hatékonyan fokozódott a németellenes közhangulat.
A Titkos Elit azonban saját kormányának tagjait sem kímélte, ha bárki is „tehertétellé” vált a számukra. Vegyünk ismét szemügyre egy szinte hihetetlennek minősülő akciót, Lord Herbert Kitchener angol hadügyminiszter kiiktatását a politikából, valamint az életből.
A hadviselő felek között 1916-ban felvetődött egy esetleges kompromisszumos, megegyezéses ún. „tisztességes béke” megkötésének kérdése. A Központi Hatalmak valóban tettek is komoly kísérletet ebbe az irányba. Amerikában 1916-ban pedig elnökválasztásra készültek. Wilson választási kampányának a „béke megteremtése” volt a kulcsszava. Az angol kormányban Kitchener hadügyminiszter is támogatta a békepolitikát. A nagyon népszerű hadügyminiszter személye – úgymond „kiszámíthatatlansága” miatt – egyre több gondot okozott a Titkos Elitnek. Tehát minden áron meg kellett tőle szabadulni. (II. 180. old.)
1916 júniusának első napjaiban egy politikai missziót indítottak Oroszországba, élén a nevezett angol hadügyminiszterrel. A Kitchenert szállító cirkáló azonban mindjárt az út elején – Skócia partjainál – állítólag aknára futott, és másfél mérföldre a partoktól elsüllyedt, mintegy 700 tengerésszel a fedélzetén. A „balesetért” valamint a miniszter haláláért senkit nem vontak felelősségre – értesülünk a skót szerzőpáros könyvéből. (II. 215 old.)
A szerzők behatóan tárgyalják az ún. Balfour-nyilatkozat megszületésének körülményeit, valamint a Titkos Elit álláspontját ebben a kérdésben. A brit sajtó ugyanis 1917 novemberében hozta nyilvánosságra Balfour külügyminiszternek a zsidó törekvések támogatásáról szóló „kormánynyilatkozatát”. Amint tudjuk, ez volt az első konkrét politikai lépés a későbbi Izrael Állam megszületése ügyében. Balfour örömmel hozta Lord Rothschild tudomására az angol kormánynyilatkozatot, amelynek teljes szövege a következő:
Az egész folyamat jól illeszkedett a Titkos Elit távlati elképzeléseibe. Ez a stratégia már azt a célt tartotta szem előtt, hogy a háború után Nagy-Britannia élvezze a legnagyobb előnyöket az újraformálódó Közel-Keleten. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a térség olajban gazdag vidékei már régóta felkeltették a britek érdeklődését. Az itt kialakulóban lévő világrendben a Titkos Elit jelentős szerepet szánt a Palesztina területén létrehozandó cionista zsidó államnak, még az arabok nemzeti érdekeinek mellőzésével is. A szerzők utalnak rá, hogy a Balfour-nyilatkozatot „a cionisták világszerte a zsidó haza ’magna chartájaként’ ünnepelték.” Ehhez mindjárt azt is hozzáfűzik: „A szellem kiszabadult a palackból.” (II. 309. old.) És persze az sem véletlen, hogy a leendő zsidó állam létrehozását Palesztinában maga Lord Alfred Milner, a Titkos Elit vezetője kezdeményezte. (II. 311. old.) Megüzenték a világ zsidóságának: „ha támogatják Nagy-Britanniát, akkor Nagy-Britannia is támogatja őket.” (II. 365. old,)
Nyilvánvaló volt, hogy a Balfour-nyilatkozatnak jelentős propaganda értéke volt. Röplapokat terjesztettek a német és az osztrák–magyar területeken, amelyek jiddis nyelven arra ösztönözték a zsidó katonákat, hogy „hagyják abba a szövetségesek elleni küzdelmet… a szövetségesek győzelme ugyanis azt jelenti, hogy a zsidó nép hazatérhet Cionba”. (II. 369. old.)
A Titkos Elit az oroszországi zavaros politikai viszonyokban is eredményesen keverte a lapokat. Az 1917-es év télutóján maga Milner Lord látogatott el Szentpétervárra, és állítólag neki köszönhető, hogy a cár oly könnyedén lemondott a trónról. Valószínűleg azzal biztatták, hogy Nagy-Britanniában biztonságos menedéket talál családja és saját maga számára.
A szerzők a továbbiakban behatóan foglalkoznak Wilson amerikai elnök 1918. január 8-án nyilvánosságra hozott 14 pontjával. Az elnök ezzel azt a látszatot keltette, hogy az USA ragaszkodik a „győztesek nélküli”, igazságos és tisztességes békéhez, és egyúttal szándékában áll megalkotni a háborúk nélküli, ideális világrendet. A szerzőpáros nem hallgatja el: bár úgy tűnt, hogy az amerikai elnök „megtalálta a megoldást a világ problémáira”, valójában mindez csak „délibáb” volt. Az angolok és a franciák hallani sem akartak Wilson békeprogramjáról. A harcok végül 1918 novemberében értek véget a központi hatalmakkal megkötött fegyverszünetekkel. 1919. január 18-án Párizsban elkezdődött a győztesek tanácskozása, de nem a létrehozandó igazságos és méltányos békéről, hanem a legyőzöttek példás megbüntetéséről és kirablásáról.
A szerzőpáros megállapítása szerint a Titkos Elit nem tűnt el a történelmi idő forgatagában, sőt nagyon is jelen van a világ sorsának formálásában. „A színfalak mögött maradnak, befolyásolják a politikusokat és a politikát, megvásárolják a közvéleményt, jutalmazzák sajátjaikat, meghamisítják a médiajelentéseket és megvédik magukat a nyilvánosságtól. (…)” (II. 544. old.)
E nagyszerű könyv zárómondatai a következő tényszerű megállapítások: „Mindaz, amit itt leírtunk, építőelemek sorozata.
A Titkos Elit sokkal modernebb jelenséggé alakult át, de a célja ugyanaz maradt – az új világrend megteremtése. Létezésük bizonyítékait pedig nem nehéz megtalálni.” (II. 544. old.) Persze, nem nehéz, de az ilyesmire csakis a tiszta szándékú, kellő tudással és az elmélyült gondolkodás bölcsességével rendelkező emberek képesek.
