2023. április 23., 16:01

A Telecska löszös hátán – VIDEÓVAL

Ez a szép a hazajárásában: amikor kicsit eleged lesz a kárpáti hegyekből, fogod a hátizsákot, és meg sem állsz a bácskai síkig, mert annak is megvan ám a szépsége! „Bácska bár egészben sík földnek mondható, külső képe annál kellemesebb, mivel van felföldje is: a megye északi felében az a széles, hullámos földhát, melyet általában Telecskának neveznek. Szélei a Ferenc-csatorna mentén majdnem a Tiszáig húzódnak, megjelölvén a határt, ameddig egykor a Duna meg a Tisza árjai kalandoztak. E földmívelésre és baromtenyésztésre egyaránt alkalmas terület ősidőktől fogva kedvelt tanyája volt a különféle vándornépeknek.” Badics Ferenc hívogató sorait olvasva, 2016 júniusában Péter-Pál napját, vagyis az aratás kezdetét szemeltük ki egy bácskai kirándulásra.

 

A Telecska löszös hátán - Hazajáró
Galéria
+7 kép a galériában
A Ferenc-csatorna Verbásznál
Fotó: Kenyeres Oszkár
„Arany kalászok erdejében”

A hagyomány szerint Szent Iván napján történik a kalászszemle, ugyanis a gazdák szerint a búza ebben az időben kezdi hányni a kalászát, a töve megszakad, megáll a növekedésben, vagyis megérik a vágásra. A legkorábban érő kalászosok, az őszi és a tavaszi árpa betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván-nap környékén, míg a rozs és a búza Péter-Pál napja környékén válik vágáséretté, hogy aztán a zab aratásával záruljon a sor. 

A Telecska löszös hátán - Hazajáró
Telecskai aratás
Fotó:  Kenyeres Oszkár

„Arany kalászok erdejében járok, kaszák pengése kísér utamon. Titokzatos, szelíd varázshatalma folyvást előbbre, új tagútra von. Szép, napsütötte arcukon derűvel, vígan halad a kaszások sora, kövér rendekbe borul le eléjük a fél világon híres gabona. Gyűl a marok. Gyorsan terem a kéve, a tarlókon kereszt kereszthez ér, ó hála Néked, áldás és dicséret, Termékenyítő Isten! – lesz kenyér!” Badics Ferenc sorai után megállapíthatjuk, hogy messze van már az a világ, amikor kaszával ment az aratás. Szenttamáson azonban szerencsénk volt egy kis szemléltetéshez, hogy is ment régen ez a munka. Sok férfival egyébiránt nem igen lehetett találkozni dologidőben a Telecska löszös síkján, így a helyi egyesület női tagjai meséltek nekünk Szenttamás és környékének viharos történelméről.

A török idők alatt elnéptelenedett, majd szerbekkel újratelepített környéken járunk, ahol 1848-ban a Bécs által feltüzelt, a Szerb Fejedelemségből érkező martalócokkal felduzzasztott rác hadak tábort vertek.

Nem is késett a magyar falvak módszeres kiirtása, ami miatt több sikertelen támadást is indított a délvidéki magyar hadsereg Szenttamás ellen. Sok véres ütközet után végül 1849. szeptember 3-án Perczel Mórnak sikerült bevennie a várost.

Mária-napi szaladás

A szomszédos Bácsfeketehegy is az eseménynek áldozatává vált. 1849. január 23-án a szerbek közeledtének hírére a falu lakossága elmenekült, ezt hívják a mai napig Mária-napi szaladásnak. Kiskunhalas és részben Soltvadkert fogadta be a menekülő lakosságot, a visszamaradt nemzetőrök mind egy szálig elestek, a falu református lelkésze Berhidai Keresztes József mártírhalált halt.

A Telecska löszös hátán - Hazajáró
Látogatás a cservenkai magyar közösségnél
Fotó:  Kenyeres Oszkár

A szabadságharc utolsó győztes csatája – amit hegyesi csatának is hívnak – szintén Feketehegy határában zajlott. Július 14-én a honvédek Feketehegy nyugati csücskétől három kilométer hosszan álltak fel a túlerő ellen.

A harcban a fordulópontot az jelentette, amikor egy honvéd ágyúgolyó a feketehegyi Erdős-féle szálláson eltalálta a marhajárás itatókútjának lógó vedrét. A különlegesen félelmetes hangtól az osztrák tüzérek megriadtak, hátrálni kezdek, és a győzelem a miénk lett. Ma Bácsfeketehegy a délvidéki reformátusok fellegvára, és azt se feledjük el, hogy itt készül a híres meggytargi pálinka. 

Ipartechnikai bravúr

Leereszkedve a löszhátakról, a Ferenc-csatornához érünk, amelyet 1802-ben építettek, és az akkori uralkodóról neveztek el. A Dunát és a Tiszát összekötő 108 kilométeres csatorna akkoriban igazi ipartechnikai bravúr volt, hét évtizeddel a Szuezi-csatorna megépítése előtt már gabonát és sót szállítottak rajta. A gabonaátrakodás növesztette nagyra Kúlát, Cservenkát és Verbászt is, amelyek német és magyar lakosságát módszeresen tizedelték meg 1944-ben a szerb partizánok. A szerb hősi emlékművek, az omladozó református és evangélikus templomok sajnos nem igazán kölcsönöznek jó hangulatot a tájnak.

A Telecska löszös hátán - Hazajáró
Verbász főtere
Fotó:  Kenyeres Oszkár

A Telecska déli nyúlványainak magyar településeiről fiataljaink elvándorolnak, az elöregedés megállíthatatlan, így nem marad más, csak a '49-es dicsőség, az aratódalokból sugárzó derű, és a bácskai szebb jövő reménye.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/16. számában.

 

A Telecska löszös hátán - Hazajáró
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.