A találmánya vitte csődbe
A technikatörténet jó néhány kiemelkedő feltalálót tart számon, akik munkáságukkal gyökeresen megváltoztatták az emberiség életét. Igaz, nem mindegyiküknek sikerült a saját anyagi helyzetüket is megjavítaniuk, és ez különösen igaz következő történetünk hősére, aki feltalálta a vulkanizált gumit.
A 225 éve, 1800. december 29-én New Havenben született Charles Goodyear egy mezőgazdasági gépeket gyártó vállalkozó, Bateman Goodyear legidősebb gyermeke volt, aki nem végzett sok iskolát, és még 17 éves sem volt, amikor a Rogers Brothers kereskedőház afféle kifutófiúként alkalmazta, de négy évvel később visszatért a szülői házba és betársult apja cégébe. 24 évesen feleségül vette Clarissa Beechert (1804–1853) és Philadelphiába költöztek, ahol Goodyear egy kis vasboltot nyitott. Négy évvel később azonban az üzlet csődbe ment, sőt Goodyear megjárta az adósok börtönét is.
Amerikán akkoriban söpört végig a „gumiláz”. A kaucsuk egy Dél-Amerikában, az Amazonas medencéjében őshonos növény, a kaucsukfa (Hevea brasiliensis) tejszerű leve (latex), amelyet a növény kérgének „megcsapolásával” nyernek. Amikor kellő mennyiségű folyadékot összegyűjtenek koagulálják (kicsapatják) és eltávolítják belőle a vizet. Az így nyert anyag már rugalmas, de állaga igencsak függ a hőmérséklettől: hidegben rideg, melegben puha és ragacsos.
Felesége nem rajongott különösebben férje ezirányú szenvedélye iránt, és talán így születetett az a történet, amely szerint a férfi, hogy elkerülje a váratlanul betoppanó asszony újabb gunyoros megjegyzéseit, a kaucsukot tartalmazó edényt hirtelen a tűzhelyre helyezte. Éppen azzal bíbelődött előtte, hogy megfigyelje, miként reagál a nyersgumi és a kénpor keveréke. Később, amikor felesége eltávozott, megnézte az edényt és meglepődve tapasztalta, hogy a meleg anyag rugalmas, és ami még fontosabb: nem volt ragacsos állagú. Tulajdonképpen ez volt az első „vulkanizálási eljárás”. A kén-kaucsuk keveréket később nagynyomású gőzzel kezelve végül valóban egy homogén, rugalmas anyagot kapott.
(Egy más változat szerint néhány érdeklődőnek bemutatót tartott a műhelyében és magyarázat közben véletlenül a kályhára esett egy darab, amely nem olvadt meg, hanem egy bőrszerű és rugalmas anyag lett belőle.)
Goodyear azt tervezte, hogy a gumiból gumicsizmákat, vízhatlan sátoranyagot gyárt. Alapított egy gyárat is, és 1844-ben szabadalmaztatta az eljárást.
Ezt követően elindult egy végnélküli pereskedés, amely anyagilag teljesen ellehetetlenítette Goodyeart. Már korábban is pereskednie kellett Horace H. Day vállalkozóval, aki a salétromsavas kezelés ötletét akarta kisajátítani. Goodyear ezt a pert végül megnyerte ugyan, de anyagilag nem javított a helyzetén, miután a savval kezelt kaucsukból készült termékek nem váltak be.
Goodyear elhatározta, hogy Európában is szerencsét próbál, ezért az 1855-ös párizsi világkiállításon berendezett egy nagy feltűnést keltett pavilont, ahol a kiállított tárgyak, ruhák, lábbelik, de még a bútorok is kizárólag gumiból készültek. III. Napóleon császárra ez olyan nagy hatást tett, hogy a Becsületrenddel tüntette ki a feltalálót. Sajnos anyagi haszna nem származott ebből, még a párizsi hotelszobáját sem tudta kifizetni, így néhány napot börtönben is töltött.
Charles Goodyear 59 éves korában, 1860. július 1-jén hunyt el New Yorkban. Komoly adósságokat hagyott maga után, becslések szerint az összeg 200 ezer dollárt tett ki.
Közel negyven évvel a halála után, 1898-ban Frank A. Seiberling megalapította a Goodyear elnevezésű céget, amely napjainkban elsősorban a gumiabroncsok egyik legnagyobb gyártója. A cég neve kissé megtévesztő: Goodyear leszármazottainak nincs benne részesedésük. Ahogy a találmányából, úgy a nevéből is másoknak lett haszna.
