A tábornok rokonsága
Az 1848/49-es magyar szabadságharc hadtörténete összeforrt Görgei Artúr honvédtábornok nevével. A Görgey-nemzetség sorából azonban nemcsak ő, hanem két testvére és unokatestvérei is a honvédseregben küzdöttek, így érdemes kalandos életútjukat megismernünk.
Görgei Artúr bátyja, Ármin (Görgő, 1812. március 28. – Késmárk, 1877. október 20.) a 34. Vilmos-sorgyalogezred kassai fiúnevelő intézetében végzett 1830-ban. Szolgált a Magyar Nemesi Testőrség soraiban, és a 33. Gyulay-sorezred hadnagyaként lépett ki a hadsereg kötelékéből 1837-ben. Civilként Szepes vármegye pénztári ellenőreként ténykedett.
A Lőcsén megalakult 19. honvédzászlóaljhoz 1848. november 16-án nevezték ki századossá, és csapattestével a felső-tiszai hadtest kötelékében harcolt a téli hadjárat folyamán. A VII. hadtest tábori térparancsnokságához 1849. március 8-án helyezték át. Április 1-jén őrnaggyá lépett elő, és egy ezerfős hadoszloppal vonult a felső-magyarországi bányavárosok biztosítására. Sikerrel üldözte a császári Vogel-hadtestet, egészen Árva és Liptó vármegyéig tört előre, s a tavaszi hadjárat alatt a feldunai hadsereg hátát biztosította, miközben különítménye létszámát 2300 főre növelte. A cári intervenció bekövetkeztekor Komáromig hátrált, ahonnan július 12-én indult el a feldunai hadsereg kötelékében. Július 13-án kapta meg alezredesi előléptetését.
Legderekasabb helytállása a július 15–17-i váci csatához fűződik. Elővédként érkezett meg Vácra, ahonnan egy orosz lovasezredet kergetett Aszód felé, majd a Váchartyán melletti Duka hegy és a sződi szőlők között foglalt állást előőrseivel, de azokat a kozákok kivetették állásaikból, amikor zöme Hétkápolna felől megérkezett.
„Rövid idő múlva akkora erő vonult fel vele szemben, mely az ő 3–4000 emberből és tíz lövegből álló hadoszlopát többszörösen fölülmúlta, és őt eleinte visszanyomta – addig tudniillik, amíg jobbra tőle Nagysándor tábornok az
I. hadtesttel jobb felől a Dunára támaszkodva be nem vonult a csatasorba, s az ütközet megbillent egyensúlyát helyre nem állította” – írta bátyja. Az első napi magyar siker gróf Leiningen-Westerburg Károly vezérőrnagy időközben beérkező III. hadtestének volt köszönhető. Az oroszok fölénye miatt Görgei úgy döntött, kitér előlük, és azokat maga után húzva, kerülő úton igyekszik Szeged felé. Július 17-én hajnalban Nagysándor túl korán vonta be csapatait, amikor az orosz lovasság egy része betört Vácra, és megzavarta a visszavonulást. A III. hadtest mellett Görgey Ármin hadoszlopa fedezte sikerrel a város kiürítését, nagy veszteségeket szenvedve. Különítményét a hadsereg veszteségeinek pótlására használták fel, ő pedig a hadsereg táborkari irodájára került.
Augusztus 4-én kapta meg utolsó beosztását: kinevezték a feldunai hadsereg vezérkari főnökévé. Aradon a császári hadbíróság 1850. február 27-én kötél általi halálra ítélte, majd március elején 14 évi várfogságra változtatták a büntetést, de 1850 nyarán kegyelemmel szabadult. Toporcon gazdálkodott, 1861-ben tett ügyvédi vizsgát, és Késmárkon nyitott irodát. A kiegyezést követően került a Szepes vármegyei Honvédegylet tagjai közé. Anyagi problémák miatt önkezével vetett véget életének.
Görgei Artúr így hívta István öccsét (Késmárk, 1825. február 23. – Budapest, 1912. január 13.), aki Eperjesen végzett jogot. Pesten 1844-től működött mint ügyvédsegéd. 1848 augusztusában a Földváry Lajos őrnagy vezette pesti önkéntes nemzetőrzászlóaljjal vonult el a délvidéki hadszíntérre. Augusztus végén lépett elő hadnaggyá, és Artúr bátyjához került parancsőrtisztként. Október 1-jén főhadnagyi, november 1-jén századosi előléptetését kapta meg. Az 1. Zólyom vármegyei (későbbi: 51.) honvédzászlóaljhoz 1849. január 18-án osztották be, s csapattestével a feldunai hadtest valamennyi harcának részese volt. A július 2-i komáromi csatában tanúsított helytállásáért kapta meg a magyar katonai érdemjel 3. osztályát.
Világos mellett tette le a fegyvert, majd 1850. január 27-én besorozták az 57. Haynau-gyalogezredhez. Nem sokáig ette a császár kenyerét, a következő év március 31-én váltságdíj fejében leszerelhetett. Ügyvédként ténykedett, s a kiegyezéskor belépett a Pest Városi Honvédegyletbe. 1874-től Budapesten dolgozott közjegyzőként. Életét arra tette fel, hogy Artúr bátyja besarazott nevét tisztára mossa. Így jelent meg 1885 és 1889 között 1848- és 1849-ből az Élmények és benyomások.
Okiratok és ezek magyarázata. Tanulmányok és történelmi kritika I–III. kötete, amely a magyar szabadságharc történetének egyik alapvető forráskiadványa. Legalább ekkora fontossággal bírnak azon munkái is, amelyek bátyja életének egy-egy időszakát tárják fel levelek és más dokumentumok segítségével (Görgey Arthur ifjusága és fejlődése a forradalomig, Görgey Arthur a számüzetésben 1849–1867).
A Görgey-nemzetség tagjai közül szót kell még ejtenünk a tábornok két unokatestvéréről is. Gusztáv (Lőcse, 1816. március 3. – Görgő, 1882. január 27.) a tullni utásziskola növendékeként végzett és a 9. Miklós-huszárezredben szolgált. Főhadnagyként lépett ki a hadsereg kötelékéből 1839-ben, és birtokán gazdálkodott. 1848 nyarán a lőcsei nemzetőrség kötelékébe került, ahol segédtisztként működött. December végén az 1. vadászezredhez nevezték ki századosnak, de beosztását nem foglalta el, és 1849 tavaszán leköszönt rangjáról.
Öccse, Kornél (Lőcse, 1819. december 17. – Budapest, 1897. december 26.) a bölcsészeti egyetem után szintén felvette a császár kabátját, és 1836-tól bátyja ezredében szolgált, ahol 1848. augusztus 1-jén alszázadossá lépett elő.
Ezredével 1848 szeptemberétől vett részt a magyarországi harcokban. December 1-jén kapta meg őrnagyi rendfokozatát, és a feldunai hadsereg egyik dandárát vezette. A bábolnai ütközetben súlyos veszteségeket szenvedett, ezért beosztásából felmentették. Ezrede egyik osztályparancsnokaként harcolt a téli és a tavaszi hadjáratban, kiérdemelte a magyar katonai érdemjel 3. osztályát.
1849 májusában került a hadügyminisztérium pótlovazási alosztályára, amelynek vezetőjeként, alezredesi (augusztus 1.) rangban tette le a fegyvert Világosnál. Csak 1850 nyarán került hadbíróság elé, elvették régi rendfokozatát, de nem ítélték börtönbüntetésre. Toporcon gazdálkodott, majd 1869 nyarán a Magyar Királyi Honvédség állományába került alezredesként, és belépett a Szepes vármegyei honvédegyletbe. Ezredesi (1871. november 1.) után vezérőrnagyi rangját 1878. május 1-jén kapta, altábornaggyá 1883. január 1-jén lépett elő. Volt a szepesi 38. honvéd gyalogzászlóalj parancsnoka, 1874. augusztus 30-tól a pozsonyi IV., majd 1876. február 11-től a szegedi II. honvédkerület parancsnoka. 1888. január 1-jén saját kérésére helyezték nyugállományba, ekkor nevezték ki a Főrendiház tagjainak sorába. 1867 után több kitüntetést is kapott, így a Lipót-rend lovagkeresztjét, a Vaskorona-rend II. osztályát és a Tiszti Szolgálati Jel I. osztályát.
A mai napig vita tárgyát képezi, hogyan kell helyesen írni a legendás tábornok nevét. A szabadságharc időszakában valamennyi Görgey i-vel írta nevét, és az y-os végződéshez Világos után tértek vissza. A tábornok azonban következetesen Görgeinek írta nevét, így szerepelt az 1852-ben megjelent emlékiratainak címlapján, illetve az 1867-es Gazdátlan levelek esetében is. Leveleit rendre így írta alá, s a névírási zavart öccse fokozta, aki bátyja emlékiratait magyarra fordította és 1911-ben a Görgey névváltozatot használta.
Igaz, halotti anyakönyvében is Görgeyként szerepelt, de nekrológjában a Görgey család az elhunyt iránti tiszteletből a Görgei névírást használta. A történettudományban a Görgey névalak rögzült – ami 1945 után természetesen kapóra jött a kommunista hatalomnak. Amikor 1988-ban Katona Tamás fordításában újra megjelentek emlékiratai, kiváló ismerője is meghagyta a Görgey névalakot. A neves Görgei-kutató, Hermann Róbert azonban a forradalmi névváltozatot használja a tábornokról szóló munkáiban, mint ahogy jelen sorok írója is.
