A Szőke Tisza lapátkerekes, avagy tutajosok a Vágon, az Elbán, a Tiszán, meg az óceánokon
Kossuth Lajos mondotta volt a titokzatos vízi elemmel kapcsolatban:
"Tengerre magyar homokod porából, s fekete sarad ragadalmiból…, melynek viharában… istennek képe tükrözi magát…!” Jó tudni, hogy vagy négy évszázaddal megjegyzése előtt, a magyar királyi hajólajstrom állt 330 hajóból, s lent délen, Nándorfehérvárnál, ha sorba felfejlődtek, a szemlélődő még hozzáadhatott 34 helyi egységet."
A kiegyezés idején (1867) a világ hatodik leghatalmasabb flottáját tudta érdekei mögött a közép-európai monarchia, melynek egyik mérlegserpenyőjét Magyarország adta – előzményként a Novara fregattja demonstrációs, tudományos földkörüli expedíciót produkált.
A legénységnek ma is élnek rétei és dunaszerdahelyi magyar leszármazottai.
De jelentős volt az itteni dunai kereskedelmi hajók tonnatartalma – úgy gyártásban, mint üzemeltetésben –, ami a magyar családok ezreinek jelentett kereseti forrást.
Ha líraira fogjuk a dolgot, az idők folyamán a magyar édesvízi és tengeri vitorlásport sem volt átlagosnak mondható.
Létezik hát a magyar társadalom vizekhez való kötödésének hagyománya, amit az elmúlt rendszerek igyekeztek homályban tartani, mert az a világháborús egyezmények furcsaságait hozhatta volna felszínközelbe.
Hab a tortán: az 1913-as, magyar cserkészek első vági tutajútja is olyan hagyományt teremtett a vízicserkészek táborában, hogy még ma, egy évszázad telte után is virágzik.
1912. december 28-án megalakult a Magyar Cserkészszövetség, melyben fontos szerepet vállalt Izsóf Alajos főtisztelendő, Radványi Kálmán, mariunámi gimnáziumi tanár, és Sík Sándor költő, piarista szerzetes, egyetemi tanár. Azon egyszerű oknál fogva említjük őket, mert már 1909-ben tizenöt, főleg magyar egyetemistát beszervezve indultak el először tutajjal a Vágon – Kraľovantól Komáromig. És hamarosan ezek a fiatalok lettek a megalakuló cserkészszövetség húzóemberei.
Így indulhattak el a magyar vízicserkészek már tapasztalatokkal 1913. júl. 4-én a Felső Vágról, ezúttal hat tutajon.
Egyenként 38 fenyőtörzsből összeállítva, keresztgerendákkal összefogva, középütt alakulattér zászlóárboccal, homokkal feltöltött keretben nyílt tüzelésű konyhával, deszkából épített, szalmazsákokkal ellátott hálótérrel. Hátrébb ebédlőtér kapott helyet nyersfa asztalokkal és padokkal. Teljesen a tutaj hátulján emelkedett a kormányosi kalyiba, a 3 méteres kormánylapátokat kezelő, helybéli két kormányosoknak. A Pozsonyból, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Szegedről és máshonnan érkező 105 cserkész az első tíz nap esői folytán 100 méterről helyenként kilométeresre, majd 3 kilométer szélességre megáradt örvényes, habzó, zúgóktól morajló vízen 360 kilométert tettek meg Komáromig. A 17 napos út a cserkészfegyelemnek, és a példás szervezésnek köszönhetően, minden baleset nélkül zajlott le! Akkora országos visszhanggal, hogy a rá következő évre már Neptunusz birodalmában, a Mare Adriaticon terveztek vízitábort megtartani. Ami elé az emberi társadalom képes volt olyan borzadályt összehozni, mint az I. világháború…
A vízicserkészet nem szórakoztató tábor, olyan elvek a tartópillérei, hogy amíg van civilizáció, lesz cserkészet is.
A 20. és 21. század történelmének viszontagságai után is képes lett a megújulásra, s harmadik évezredben – a fentebb ismertetett vági tutajút 100. évfordulója alkalmából – a jándi Tisza-parton 12 országból – Amerikától, Ausztráliától a történelmi Magyarországig – 180 vízicserkész építette meg azt a 15 tutajt, melynek mindegyikén 15 főnyi legénységgel, 100 km eveztek alá a dombrádi végállomásig. Az amerikai magyar cserkészek már a 70-es évektől szerveztek ilyen utakat a Paraná és az Iguazú folyókon (Dél-Amerika) – de végül is megálmodták a szőke Tiszát…
Érdemes megemlíteni, hogy ezeken a tájakon gyökerezik William Willis családfája, amikor is az utód, tengerész múlttal az igaz, de művészlélekkel megépítette a maga tutaját (Hét kicsi nővér) – s jegyezte fel ekképpen versében:
Nem volt ez még egy évszázada sem, s Dél-Amerikából magányos úton a Humboldt áramlás futószalagján megérkezett Polinéziába, a csendes-óceánii Szamoa szigetekre. Útját nem a véletlen szülte, mert pár évvel később, már hetven éves örökifjúként Amerikából, most át a teljes az óceánon, Ausztráliáig meg sem állt. De született egyebek mellett egy 2700 soros költeménye, Jézusra való elmélkedései során… (és ne maradjon ki: inaskorában, de még iskolásként csípték el tutaját a hamburgi vízirendőrök, az Elbán…)
A tutajok és a határtalan vizek egy zeneszerző szívét is becserkészték… Szintén Közép-Európából származott, egyik szerzeménye, Vágyakozva zúg a Niagara, mai is népszerű szülőhazájában, a prágai klubokban, de szerzője vagy 200 szimfonikus műnek is. Mint filmipari személyiség is legenda, együtt dolgozott Hemingway-jel, ő Václav Ingriš. Mindeközben, persze hogy tutajjal, de nem magányosan, megjárta az Öreg Ördög Tengerét, ahogyan nevezik egyes vidéken a Csendes-óceánt – a Cantuta nevű vitorlás tutaját viszont fogságba ejtette egy több száz mérföldnyi átmérőjű óceáni örvény, a legénységet három hónapos közdelem után végül az USA egyik hadihajója cserkészte be és emelte ki.
Annyira, hogy pár évre rá ismét az óceán lett a mindennapjaik színtere, s ezúttal Polinéziát el is érik…
Nem időzzünk most Heyerdahl norvég, és Eric von Bisschop francia világvándorok Kon Tiki, Ra, Tigris, és Tahiti Nui vitorlás tutajaiknál, melyekkel három óceánt próbáltak a múltjukról faggatni – s mindegyik vizes transzcendencia többet jelentett sima néprajzi kutatásnál.
Vissza a Szőke Tiszára – ezen a néven épült meg még a boldog monarchiai időkben a legnagyobb közép-európai lapátkerekes – 77 méterével majd egy évszázadig látványos turisztikai célpontja Szeged városának, ahol még ma is fáradoznak megmentésén.
Meg a pláne: a kanyargó Tiszán viszont ebben az esztendőben, 14 tutajjal, mindegyikén 17 cserkésszel, s egy ún. parti szekeres tutajjal (szárazföldi támaszpont, logisztikai személyzettel) vagy 270, a világ különböző pontjairól érkező magyar vízicserkész vág neki a tutajaik megépítése után tiszabecsi rajttal vízi zarándok útjának. A három világrész tucatnyi országából egybegyűlt magyar evezősöknek emlékeztetőül, íme, Sík Sándor költeményének pár sora, amelyben megidézte egy tutajos útjával látomásként a jövőt:
Az ébredő hajnal egy új világot látott megszületni,
Egy ifjú, győztes világot,
Széttört a szirtbilincs,
Győző vizek árja
Hömpölyögve rohant le
A völgy szorosain….
Így találhat egymásra annyi világból érkező fiatal magyar értelem –, s ha minden igaz, itt csatlakozik a táborhoz tíz vadevezős szellemű, magyar cserkész Felvidékről is.
