2025. május 10., 15:15

A szívet és az agyat védő anyagokat tartalmaz a kávé – de nem mindegy melyik

Bár világszerte becsülhetően százmilliók reggelijének elengedhetetlen része és „indítóitala” a fekete, vagy éppen tejjel, tejszínnel felöntött kávé, bizonyára sokan nem is tudják, hogy az energiát adó koffein mellett klasszikus italunk a stresszfaktorok negatív hatásait sokban ellentételező antioxidánsok rendkívül bőséges forrása is. Azonban távolról sem mindegy, hogy milyen feketét fogyasztunk, mivel sokban függ a kávé származási helyétől, pörkölési módszerétől és elkészítési módjától is, hogy az milyen mennyiségben tartalmaz jótékony hatású anyagokat – számolt be összeállításában a naturalnews.com.

 

Kávé
Fotó: Pexels

A kávéban található antioxidánsok, főként a polifenolok a szabad gyökök neutralizálása által segítenek utóbbiaknak a sejtekre gyakorolt negatív hatásainak kiküszöbölésében és így a szervezet számos részének, például az agy és a szív védelmében, valamint az anyagcsere folyamatok elősegítésében.

Egyes tanulmányok szerint ezek az anyagok azáltal, hogy segítik a vércukorszint szabályozásának természetes folyamatait, a cukorbetegek állapotára is pozitív hatást gyakorolhatnak, illetve azoknak is segíthetnek, akiknek hajlamuk van ennek a betegségnek a kialakulására. Egy a Journal of Agricultural and Food Chemistry nevet viselő szaklapban közölt tanulmány megállapításai szerint a kávéfogyasztás – feltételezhetően ugyancsak annak antioxidánstartalma miatt – csökkenti a májbetegségek kialakulásának esélyét is.

A European Journal of Nutrition nevű lapban közölt elemzés szerint magának a kávé fő hatóanyagának a koffeinnek is vannak kevésbé ismert jótékony hatásai, ezek egyike, hogy annak gyulladáscsökkentő és a véráramlást javító hatása a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának veszélyének csökkentésében játszik szerepet.

Az idézett cikk szerzője ugyanakkor rámutat: az egyes kávéból készült italoknak eltérő az antioxidáns tartalmuk, több befolyásoló tényező függvényében. Ezen faktorok egyike a kávészemek pörkölési módja. Az írás szerint az enyhén vagy közepesen pörkölt kávészemeknek magasabb az antioxidáns szintje, mint a sötétebbre pörkölt változatoknak, ugyanis ez utóbbi – hosszabb ideig tartó - hőkezelésnek a során az antioxidánsok egy része lebomlik. Hozzáteszik: ugyanakkor vannak olyan egyedi antioxidánsok is – mint például a melanoidok – amelyek viszont kifejezetten a hosszabb idejű pörkölés során jönnek létre.

Darált kávé
Fotó:  Pixabay

A kávé antioxidáns tartalmára befolyással van annak elkészítésének módja is. Alapvetően kijelenthető, hogy minél hosszabb ideig van kapcsolatban a kávéőrleménnyel a víz, annál nagyobb lehet az abból az italba kioldódó antioxidáns mennyiség. Ennek alapján azt állítják, hogy például a forrázott, úgynevezett török-kávé, vagy a hosszas hideg áztatással készült ital, illetve a viszonylag magas kioldódást produkáló presszó eljárással készült kávék antioxidáns tartalma magasabb lehet, mint a más eljárással készült italoké.

Jelentős befolyásoló tényezőnek számít a felhasznált kávészemek eredete is, ezen a téren irányadó, hogy a magasabb tengerszint feletti területeken termelt kávé tartalmaz nagyobb mennyiségű antioxidánst. Az írás erre hivatkozva az etiópiai, kolumbiai és kenyai kávékat emeli ki, vonatkozó kutatások adatait említve pedig fenoltartalom tekintetében pedig azt írja, hogy ezt az anyagot a kolumbiai kávék tartalmazzák a legmagasabb arányban.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.