A szerb nemzetfogalom: történelem, ortodoxia és a területi identitás egysége
A legutóbbi Balkánról foglalkozó írásomban taglaltuk a nemzet, mint fogalom kialakulását. Kaptunk egy alap, de egyben átfogó keretet, miképpen formálódott eme koherens közösségi erő. Van még mit kivesézni ezen területen, így az elkövetkezendő írásaim részleteiben fogja széthámozni a nemzetfogalom mibenlétét, lebontva a félszigeten élő etnikumokra, mivel mindegyike más-más történelmi forrásból gyökerezik és haladt saját maga pályáján, míg végül eljutunk a most megélt jelenünkbe.
A sort kezdjük a Balkán délszláv fenegyerekével, a mindenkori rosszfiúval, akikre számtalanszor húzták rá a vizeslepedőt és vitették el vele a balhét. Ők a temperamentumos szerbek, akik megkerülhetetlen figurái a Balkán viharverte történelmének. A szerb nemzetfogalom a Balkán egyik legösszetettebb és legkonfliktusosabb nemzeti identitás-képződése, amelyet a történelmi kontinuitás, a pravoszláv vallás és a térbeli-területi kiterjedés eszméje formált. A szerb nemzeti identitás nemcsak kulturális vagy nyelvi közösségként, hanem történelmi-politikai küldetéstudatként is értelmezhető.
A történelmi alapokon és a középkori örökségen túl nemzetépítő szerepként a vallás, azaz a pravoszlávia játszott kulcsszerepet. Ez főleg az oszmán uralom idején nyújtott támaszt a szerb etnikum körében. Az egyház nemcsak spirituális, hanem nemzeti intézményként is működött: nyelvet, kultúrát és történeti tudatot őrzött meg. A szerbség fogalma máig szorosan kötődik az ortodoxiához - a “pravoszláv szerb” és “szerb nemzetiségű” sok esetben azonosként szerepel a közbeszédben.
A 19. században a szerb elit célja a Szerb Fejedelemség megerősítése és a délszláv népek felszabadítása volt az oszmán rabiga alól, de egyben érintette az Osztrák-Magyar Monarchia területi integritását is. Ekkoriban alakult ki a “Nagy-Szerbia” eszméje, amelyek a szerbek által lakott területek egyesítését tűzte ki célul - beleértve az etnikailag vegyes Bosznia-Hercegovinát, Montenegrót, Koszovót, Vajdaságot és Dalmáciát úgyszintén. E gondolat a 20. században újra és újra visszatért, különösen a délszláv háborúk idején, amikor a szerb nacionalista politika, főleg Slobodan Miloševic irányítása alatt, többször hivatkozott a történelmi és etnikai jogokra.
Jugoszlávia megalakulásakor a szerb elit központi szerepet játszott az új délszláv állam kialakításában. A “jugoszláv testvériség” eszméje látszólag elnyomta a nemzetiségi ellentéteket, szőnyeg alá söpörte az etnikai indulatokat, de a szerb nemzettudat burkoltan továbbra is dominálta az állami intézményeket, amit más népek (főleg a horvátok, bosnyákok és szlovének) sérelmeztek.
Josip Broz Tito halála után a délszláv álomként beharangozott Jugoszlávia szépen elindult az összeomlás felé. A szerb nemzeti kérdés előtérbe került - ennek egyik csúcspontja az 1986-os SANU Memorandum, amely a szerbek amolyan áldozati szerepét hangsúlyozta a jugoszláv rendszerben.
A mai szerb nemzetfogalom bizonyosan legérzékenyebb kérdése Koszovó, amelyet a szerb történelmi identitás bölcsőjének tartanak, noha napjainkra az albánok abszolút többségbe kerültek. Koszovó jelenkori függetlenségének el nem ismerése nemcsak geopolitikai, hanem identitáspolitikai kérdés a szerbek számára. A szerb diaszpóra, különösen Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban továbbra is erős nemzeti kötődéssel rendelkezik, ezáltal Belgrád sokszor transznacionális nemzetpolitikát folytat: kulturális, vallási és gazdasági eszközökkel próbálja erősíteni a szerb közösségeket a határon túl.
A történeti tudattal, a vallási hagyományokkal és területi igényekkel átszőtt szerb identitásrendszer napjainkban és szerintem a jövőben marad az eredeti felállásában, még akkor is, ha néhol kibukkan ennek kettős természete. Egyrészt a hősi múlt és a szenvedés narratívája összetartó erőt mutat, másrészt azonban konfliktusokat tud ám gerjeszteni a szomszédos népekkel szemben, gondoljunk a legutóbbi délszláv háborúra és Koszovó státuszára.
A szerb nemzettudat tehát egyszerre áldozati és területi, vallási és történelmi alapú konstrukció. Ez alapból gátolja, hogy nyugati stílusú, állampolgári nemzetté váljon, bár azt szintén látjuk már, a nyugati társadalmakban sem kolbászból van a kerítés. Hogy melyik a helyes út, azt majd a történelem eldönti, na de addig is, mint mindig, Csak a Balkán!
