A Szepsi-barlang áldása és átka
A Gömör–Tornai-karszt keleti végében meghúzódó Szepsi-barlangot kevesen ismerik. A földalatti labirintus szövevényes járatai egykor a helyieknek menedéket nyújtottak, másoknak viszont alaposan megkeserítették az életét.
A Szepsi környéki táj különös, mert a Bódva folyó néhány millió évvel ezelőtt egy hosszú teraszt alakított itt ki, amely Jászóig nyúlik. Talán azért, hogy amikor egy óriás fel akar jutni a Jászói-fennsíkra, ne kelljen olyan nagyot lépnie. E hosszúra nyúlt lépcsőt a geológusok a Gömör–Tornai-karszthoz sorolják, hiszen mészkőből tevődik össze, ráadásul tele van barlangokkal, a földrajzosok viszont a Mecenzéfi-dombság részeként tekintenek rá, mivel a fennsíktól alacsonyabban fekszik, sőt a Bódva még egy réteg kavicsot is ráhordott.
Ez azonban nem jelentette akadályát annak, hogy itt egy három kilométert is meghaladó, szövevényes földalatti járatrendszer jöjjön létre. Amikor ugyanis a Bódva még kicsit magasabb szinten folyt, a medréből a mészkőbe átszivárgó víz kioldotta a szerkezeti törések hálózatát, majd árvizek idején rendszeresen elöntötte az alacsonyabban fekvő, egyre táguló járatokat. Ezáltal olyan labirintus alakult ki, hogy az ókori görögök nyugodt lelkiismerettel zárhatták volna ide Minotauruszt, az ember testű bika fejű szörnyet, de még az őt legyőző Thészeusznak is gondot okozott volna Ariadné fonala mentén kitalálnia az útvesztőből…
A labirintus tehát létrejött, hogy vészes időkben menedéket nyújtson az embernek. Aki azonban oda bekerült, ugyancsak elővigyázatosnak kellett lennie, nehogy életével fizessen figyelmetlenségéért. Az első ilyen vállalkozó talán az újkőkori bükki kultúra embere lehetett, aki amúgy is előszeretettel kereste föl a környék barlangjait. Hasonló szándékkal léptek a barlang járataiba a késő bronzkori kiétei kultúra művelői is mintegy háromezer évvel ezelőtt, akik után jellegzetes edénytöredékek maradtak fenn. Szépen kimunkált, festett cserépedények kerültek a felszínre a késői vaskorból, vagyis a kelták korából is.
A város peremén nyíló barlang történetének talán legmozgalmasabb napjait a tatárjárás idejében élte. A szerencsétlen muhipusztai ütközet után a mongol hordák híre eljutott Szepsi városkába is, amit akkor még Zekeresnek neveztek. A lakosság egy része a környező barlangokba menekült, többen pedig egészen a Szepességig vándoroltak. A Szepsi-barlang járatai megteltek, egy ideig élelemből és gyertyából is elegendő állt rendelkezésükre, a barlangban pedig egy függőleges aknában még tiszta víz is volt.
Nem tudhatjuk, mennyi az igazság a legendában, azt azonban igen, hogy a barlangban abban az időben valóban tartózkodtak emberek. Erről tanúskodnak a 2004 és 2006 között végzett régészeti ásatások, mert több felnőtt férfi sírjára leltek a barlangban, és előkerültek a 13. században használt edénytöredékek, nyílvesszőhegyek, kanalak, vasszögek, fülbevalók, orsógombok. Sőt egy gyereksírt is feltártak, a kis csontváz mellén egy tőrrel. A gyászolók feltehetőleg úgy gondolták, hogy ez majd megvédi őt a tatárok gonosz szellemeitől.
A barlangi élet idővel sok nehézséget okozott, a nyirkos, sötét járatok és a tartósan alacsony, 7-8 °C-os hőmérséklet természetesen emberéleteket követelt.
A túlélők azonban a tatárok elvonulása után kétségkívül nagy megkönnyebbülést éreztek, amikor szabadon visszatérhettek otthonaikba. Lassan hazatérhettek a Szepességbe elvándorolt lakosok is. Őket aztán a hazaiak szepesinek vagy szepsinek nevezték, aminek a városka is köszönheti mai nevét. Természetesen a barlangot is csak jóval ezután kezdték Szepsi-barlangként emlegetni. Egy időben Tinta-lyuknak nevezték, mivel bejárati részében a veresgyűrű som kékesfekete bogyóiból tintát főztek a cipészek.
A tatárokkal azonban a felszínen is történtek összetűzések. Erről tanúskodnak a Felső-hegy déli oldalában megbúvó Tatár-barlangban talált mongol harcos csontjai. A leletet még a 2. világháború előtt találta meg Stibrányi Guszti bácsi, a neves gyógyszerész, akit a környék legalaposabb ismerőjeként tartottak számon Szepsiben. A tatár harcos koponyáján több vágott seb árulkodott arról, hogy őseink nem adták egykönnyen a bőrüket. Két-három jól irányzott szablyavágással végeztek a betolakodóval, a testet pedig a barlangban rejtették el. Guszti bácsi számos legendát is lejegyzett az itteni völgyekről, barlangokról, többek között IV. Béla királyunk meneküléséről a muhi csata után, majd rejtőzködéséről a Király-barlangban, az Ernyében vagy az Oltárkő-lyukban.
Egyik ilyen esetet 1934-ben jegyezték fel, amikor egy Képes nevű 68 éves somodi cipészmester elment Szepsibe a pünkösdi vásárra. Hátizsákját telerakta mézeskaláccsal és édességgel az unokáknak. Mivel gyertyákat is vásárolt, elhatározta, hogy benéz a híres Szepsi-barlangba, hogy legyen miről mesélnie otthon. Be is lépett a sötétség birodalmába, egyre mélyebben, de amikor elhatározta a visszatérést, a kijárati út helyett újabb és újabb termekbe jutott. A gyertyái pedig egyre fogytak. Amikor az utolsó is elégett, lekuporodott egy sarokba és várt valami isteni megváltásra. Eltelt egy-két nap, még az időt sem tudta érzékelni, csak a csendet és a sötétséget. Már megette az unokák mézeskalácsait is, rémülete a lassú haláltól egyre nyomasztóbbá vált. Elhatározta, hogy elkerülhetetlen végzetét meggyorsítja és késével nyakon szúrja magát. Tompa kése azonban nem okozott halálos sebet rajta. Három nap és három borzalmas éjszaka elteltével egyszer csak halk kiáltást hallott valahonnan, amire nyomban válaszolt. Két munkásfiú a közeli kőbányából ugyanis bement a barlangba, hogy kipróbálják a földalatti termek visszhangját. Ez mentette meg cipészmesterünket, akinek gennyes nyaksebét a szepsi orvos látta el.
A hetvenes évek elején még három gyerek is elbolyongott a labirintusban, de azoknak már gyorsan keresésükre indultak és sikerült időben kimenteni őket.
Hogy a hasonló esetek ne gyarapodjanak tovább, a barlangkutatók a veszélyes barlang nyílását vasráccsal zárták le.
