A sor végén
Még véget sem ért a nyirkos, „nemszeretem” november, s mi már arra várunk, „aki” a sor végén áll, mert sok örömet tartogat gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Természetesen a december hónapról van szó, amely a többi, előtte állóhoz hasonlóan sok mindennel kecsegtet és olyan alkalmakat, ünnepet tartogat, amely az otthonvalóság érzetével és az otthon melegével tölt (f)el bennünket.
Decembert a székely naptárban Álom havának is nevezik, de általánosan a Karácsony hava az elfogadott megnevezés. A római naptárban a tizedik hónap volt, később penderítették a sor elejére a januárt és a februárt. Mint minden hónap, ez is tartogat az emberek számára kedves évfordulókat, kinek-kinek egyénre szabottan is, de a sok közös ünnep, jeles nap bizony fontos az embereknek.
Nem is olyan sokára, (Szent Miklós napján) egyaránt kopogtat a jó és a „pajkosabb” gyerekek ajtaján is a Mikulás. Az ajándékozás szokása tájainkon csak a XIX. század közepén honosodott meg, és sokat változott, bár a lényeg, a gyermekek megajándékozása megmaradt. A két világháború között a Mikulás alakja a mennyben lakozott, segítői a manók, az angyalok, a krampuszok voltak. Az ötvenes években orosz (vagy talán inkább szovjet?) mintára a Télapó megnevezés volt „divatban”, manapság meg a gyerekek Lappföldről várják, rénszarvasaival együtt. (Meg is szokott érkezni Joulupukki,
írja a Wikipédia.
A Csallóköz falvaiba is meg szokott érkezni a „megbízottja”. Ha van hó, rénszarvas híján ló vontatta szánon, ha nincs hó, lovas kocsin. Mert valamin el kell szállítani a rengeteg csomagot a sok jó gyereknek. December 13-án, Luca napján is érdekes dolgok történtek hajdanán. Állítólag ez a nap az évben a legsötétebb, s a néphit szerint a gonosz szellemek is visszajárnak. Ekkor kellett elkezdeni faragni Luca székét, amit karácsonyig kellett befejezni, tehát minden nap csak egy keveset lehetett dolgozni rajta. Ezért mondják, hogy „lassan készül, mint a Luca széke”. Aki erre a székre a karácsonyi éjféli mise után felállt, állítólag megláthatta, ki a boszorkány a tömegben.
21-én, Tamás napján kezdődik a csillagászati tél a téli napfordulóval. Ez az időszak a tavaszi napéjegyenlőségig, azaz az északi féltekén december 21-től március 20-ig tart, és december 21. illetve 22-én van nálunk az évben a leghosszabb éjszaka és a legrövidebb nappal. Utána már haladunk kifelé a „sötétségből”, és a nappalok minden nap egy „tyúklépéssel” hosszabbodnak.
Addig azonban sok mindent tartogat nekünk a még el sem érkezett utolsó hónap. Elsősorban a kellemes (?) gondot, hogy mit is „rendeljünk” a Mikulástól, Jézuskától gyerekeink számára. Az egyik reklámújságból tudtam meg éppen most (eredetiben idézek), hogy Ježiško už listuje katalógom!, ami az én „fordításomban” azt jelenti, hogy Jézuska és persze a Mikulás is töri a fejét, kinek mit vigyen ajándékba, (ezért lapozza a katalógusokat), arról nem is beszélve, hogy még bizonyára nem tudja, tegyen-e virgácsot is a puttonyába. A lényeg, hogy ne hagyjon ki egyetlen gyereket sem, egyetlen ablakba tett cipőcske, csizmácska se maradjon üresen. Egy biztos:
Ezért nagy az ember felelőssége december elején, kivált a gyerekek vonatkozásában. A család felnőtt tagjai úgyis minden alkalommal megbeszélik, hogy nekik nem, csak a gyerekeknek hoz ajándékot a Jézuska. Mert az „öregeknek” már úgyis mindenük megvan. Aztán karácsony előtt a család felnőtt tagjait valami szokatlan izgalom keríti hatalmába, hogy talán mégis hozhatna valamit az „öregeknek” is. S jön az ajándék kifürkészésének számtalan lehetősége. A sietséggel együtt. De mindez még előttünk van.
Mindenesetre a december tele van kihívással, évenként ismétlődő meglepetésekkel és csodával. Meg időhiánnyal… Jeles napokkal, évfordulókkal is persze, mint pl. a magyar rádiózás napja, merthogy 100 évvel ezelőtt, 1925. december 1-jén a Magyar Királyi Posta elindította a rendszeres rádióadást Magyarországon. 225 évvel ezelőtt, 1800. december 1-jén, született Vörösmarty Mihály magyar költő; december 2-án, 10 éve hunyt el Juhász Ferenc költő, és e hónapban, 19-én, 125 éve született Féja Géza író. De azt se feledjük, hogy 1025 évvel ezelőtt, 1000. december 25-én koronázták királlyá I. Istvánt, Magyarország korábbi fejedelmét, a keresztény magyar állam megteremtőjét.
Persze sok más évforduló, világnap fűződik még a decemberhez, az év többi hónapjához hasonlóan, nem beszélve az év utolsó napjáról, szilveszterről, amely a vidámság, a reménykedés, a jókívánságok jegyében telik el, s amelyet aztán mindenféle „kijózanodás” szokott követni...
Az idő persze már novemberben hidegre fordult, megérkezett a hó is nagyobb mennyiségben, nem úgy mint tavaly ilyentájt, amikor rögtön elolvadt, s többé alig láttuk a tél folyamán. A régi emberek, különösen a földművesek megpihentek ilyenkor, elővették a kalendáriumot, visszalapozva összevetették az időjárást az előző éviekkel, s mindenféle dolgot kiókumláltak belőle. A decemberhez is számos népi jóslás, megfigyelés, időjárás-előrejelzés és persze babona kapcsolódik. Pl. ha a téli köd keleti széllel érkezik, olvadást hoz, a nyugati szél meg faggyal jár; ha fehér a karácsony, fekete lesz a húsvét; a meleg karácsonyt hideg tél követi stb. Persze babonás szokásból is volt bőven, december 4-én, Borbála napján tiltott dolog volt a fonás, a varrás, a söprés. Nem hozott szerencsét a házra a női vendég, mert a hagyomány szerint a boszorkányok e napon szerezték meg a rontáshoz szükséges ruhadarabokat, így tilos volt a ruhát kint hagyni vagy elajándékozni és bármit kölcsönadni, mert az elvinné a szerencsét a háztól. Ha december 21-én, Tamás napján reggel frissen esett hó borította a tájat, a hiedelem szerint békés, boldog karácsony ígérkezett.
És akkor a karácsonyi kántálás, mendikálás szokását stb. még nem is részleteztem.
Ádám és Éva napján régen (és sok helyen ma is) az ünnepi vacsorának megvolt a maga rendje. Sok családban első fogásként általában fokhagymát ettek. Egészségmegőrző hatásúnak gondolták, így mindenki, aki az asztalnál helyet foglalt, megevett egy gerezdet. Hogy aztán ezen a napon hol mit ettek még, hosszú lenne felsorolni, de babból, lencséből, mákból készült étel sok helyen került az asztalra.
Szóval december hiába az utolsó, mégis fontos hónap. S amikor majd elmúlik, arra gondolunk, milyen gyorsan eltelt ez az év is. Kinek-kinek a maga módján… Vár ránk a zimankó, a fagy, a hideg szél, de „(…) a tavaszhoz már a tél küszöbén hozzá kell fogni. A legrosszabb elé a reménység jól megtömött, összekészített batyujával kell indulni. Ilyenkor, a szürke decemberi napokban, a természet nem az év gyászos végét éli, hanem a következő év erőteljes kezdetét.” És ez így van rendjén.
