A Smaragd Buddha nyomában (I.)
Történetünk úgy ötszáz évvel az után kezdődött, hogy Buddha elérte a nirvánát. Nagaszena szerzetes, aki nagy művész hírében állott, valami igazán nagyot szeretett volna alkotni a jeles évfordulóra. Az indiai származású szerzetes az istenek segítségét kérte a nagy feladathoz. Visnu és Indra siettek a segítségére. Így született meg a mi időszámításunk kezdete előtt mintegy ötven évvel a világ egyik csodája, a Smaragd Buddha szobra. Háromszáz évig Pátaliputrában maradt a szobor.
Már akkoriban is sejtették, hogy akinek a birtokában van az ereklye, azé a hatalom és a győzelem. Hasonlóan Pallasz Athéné trójai szobrához, palládiumnak (isteni eredetű tárgynak – a szerk. megj.) tekintették a szobrot. Így került Nagaszena alkotása Srí Lankára, hogy megakadályozzon egy polgárháborút, ami csodák csodájára sikerült is. 457-ben Anuruth burmai király a buddhizmus megerősödését szerette volna országában, ezért a szoborért küldte katonáit.
A szobrot szállító hajó azonban óriási viharba került, s messze a célállomástól, Kambodzsában ért partot. Hosszú ideig Angkorban volt, ám amikor 1432-ben a thaiok elfoglalják Angkor Watot, magukkal viszik Ajutthajába. Később az északi Csiang Raiba, a Bambuszerdő kolostorba viszik, a háború idején gipsszel vonták be, nehogy a burmaiak megtalálják. Ám a palládium nem akart maradni. Szerette volna magát megmutatni, hogy látva lássák. Ezért az isten egy óriási viharral sújtotta a térséget. Haragos villámai a kolostorba csaptak, mire az összeroskadt, mesélik a thajok.
1434-ben ugyanis a romok alatt egy szerzetes megtalálta az ereklyét, amelynek megsérült gipsztakarója alatt felfedezte a smaragd színű jáde szobrot. Művészettörténészek szerint azonban a szobor a XV. századi Csiang Szaen stílusban készült, vagyis valószínű, hogy ebből az időből származik. Történetünknek ettől az időtől fogva írásos nyoma van, vagyis a szobor útját pontosan jegyzik. Lanna királya rögtön elrendelte, hogy a fővárosba Csiang Maiba vigyék a szobrot.
Egy elefánton szállították, ám az háromszori próbálkozásra is Lampang városába vitte, így 1434 és 1468 között itt a Wat Pra Kaeo Don Tao templomában volt a szobor. Ezután került át Csiang Maiba a félig kész Wat Csedi Luangba, amelyet hamarosan be is fejeztek. Az eredetileg 84 méter magas csedinek ma csak a torzóját láthatjuk, mert a nyughatatlan Buddha 1545-ben erősen megrázta magát. Ez a földrengés súlyosan megrongálta a tornyot, így a Smaragd Buddha 1551-ben újra útnak indult. Ezúttal a mai Laosz területén lévő Luang Prabangba. Erről bővebben majd laoszi beszámolómban írok.
Csiang Mai legjelentősebb drágakövét, a Wat Luang csedit Szaen Muang Ma király 1391-ben kezdte építeni édesapja örök nyughelyének. De bizony oly nagyszabású volt az építmény, hogy nem sikerült befejeznie, így Muang Ma halála után özvegye fejezte be az építkezést. Mivel ez volt Lanna legmagasabb építménye, a Smaragd Buddhát is ide, a csedi keletre néző fülkéjébe helyezték. A csodaszobrot katasztrófák és járványok idején a legutóbbi időkig körbehordozták az országban, míg nem IV. Ráma betiltotta, mert úgy vélte, a betegségeket a kórokozók okozzák, nem pedig Buddha nemtetszése.
Wat Luang csedijének robosztus talapzatát ma is megcsodálhatjuk. Óriási, kőből készült elefántok cipelik hátukon a tornyot, már ami megmaradt belőle, mert bizony az idő vasfoga és a természet ereje Isten akaratából itt is lankadatlanul dolgozik. Igaz, a torzó jelentőségén és a thaiok Buddhába vetett hitén ez mit sem változtatott. Mert ők még tudják, a romokat is lehet csodálni, sőt kell is, hiszen nagyobb ereje lehet egy ősi kultúra romjainak, mint a mai népbutító ideológiák tömegeket rossz irányba mozgató hatalmas építményeinek…
Kezdjük talán rögtön a nyugati bejáratnál lévő városi oszlop szentélyével, a Viharn Jaturamúkkal. Ez a kívülről szerénynek látszó kis épület belül egy gyönyörű kincsesláda csodálatosan díszített falakkal. Az oszlop valójában egy gótikusnak tűnő Buddha-szobor. Csupán az Inthakin, vagyis a városi oszlopfesztivál idején van nyitva, és csak férfiak léphetnek be a szentélybe. Az oszlop tiszteletére rendezik minden évben a 8 napig tartó Inthakin fesztivált, amelynek karneváli hangulata világraszólónak mondható.
A város oszlopát fantáziadús mítoszok és legendák keringik körül. Valójában azonban Mengrai király a város alapítása idején, pontosabban 1296. április 12-én reggel 4 órakor állíttatta fel az oszlopot.
A legenda szerint azonban Lanna királyság lua népének elege lett az állandó tragédiákból, felkerekedtek hát, hogy a dévák királyát Pra Int, vagy ahogyan mi ismerjük, Indra istent hívják segítségül. Indra meghallgatta őket, s három, egy ezüst, egy arany és egy gyémánt kutat ajándékozott a városnak. Használatukat feltételhez kötötte. Minden városlakónak tisztának és erkölcsösnek kellett maradnia. Hamarosan híre ment, hogy milyen jól élnek a luák, így a környező népek irigykedni kezdtek, s meg akarták támadni a várost. Félelmükben a luák a szent embert, Rishit küldték Indrához. Indra megparancsolta két óriásának, hogy hajítsák a városra az ég tartóoszlopát, majd kereskedőkké változtatta az ellenséget. Kinyilvánította, hogy maradhatnak, ha erkölcsös életet fognak élni és nem lesznek mohók. Az idegenek azonban nem tartották be ígéretüket. Indra elapasztotta hát a csodakutakat, az oszlopot pedig visszavitte az égbe.
Nyomor és szerencsétlenség pusztította ezután a várost. Mit tehettek mást, minthogy ismét egy szerzetest menesztettek az istenhez. Mi a teendőnk? Kérdezte az istent a pap. Készítsetek egy hatalmas edényt, melybe párban összegyűjtitek az összes állatot, majd ássátok el azt a földbe. A szerzetes hazament, a luák pedig megcselekedték, amit parancsolt az isten. A biztonság kedvéért azonban egy másolatot is készítettek az oszlopról, legyen, ami védelmezi a várost az elkövetkező időkben. Azóta nem fenyegeti veszély a várost. Az oszlop tiszteletére pedig hatalmas ünnepségeket rendeznek minden év hatodik holdhónapjának alkalmával. Ennyi lenne a város oszlopának rövid legendája.
Wat Luang csedijének torzójától nyugatra a fekvő Buddha szentélyét láthatjuk. A Buddhista Kéziratok Múzeuma a cseditől északkeletre lévő, érdekes elefánt csorfákkal ellátott épületben van. Szobrok, harangok és más értékes tárgyak is láthatók a múzeumban. Kéziratos pálmalevél gyűjteménye világraszólónak is mondható.
Wat Luang csedijétől keletre van az 1928-ban épült viharn (fő templomépület, gyülekezeti terem) a hatalmas Phra Csao Attarot nevű Buddha szobrával, ami a XIV. századból származik. Az ifjú szerzetesek oktatása is itt folyik. Ottjártamkor éppen a gyerekek csodálatos kántálásának voltam tanúja ebben a fantasztikus akusztikájú teremben.
Megjelent a Magyar7 hetilap 18. számában.
