A sarkvidékek legsikeresebb kutatója – 150 éve született Roald Amundsen
A földrajzi felfedezések hőskora kétségtelenül a 15. és a 16. századra esett, elvégre ekkor hajózták először körül Afrikát, fedezték fel Amerikát és hajózták körül először a Földet is. A 18. század végéig gyakorlatilag az összes földrészt megvizsgálták, kivéve az északi és a déli sarkvidéket, ahová csak elvétve jutottak el a törékeny vitorlások. Módszeres feltérképezésük lényegében a 19. század elején indult el, de még a 20. század első évtizedeiben is akadt bőven felfedezni és főleg meghódítani való.
Az északi sarkvidékre indított tudományos expedíciók célja egyrészt magának az Északi-sarknak az elérése, valamint az Északnyugati-átjáró feltárása és átszelése volt. Az Északi-sarkot végül valószínűleg 1909-ben Robert Peary (1856–1920) érte el először, noha azóta is vitatják, hogy ez valóban megtörtént. Egyéb felfedezései révén az északi sarkvidék jeles kutatói között tartják számon.
Sokkal jelentősebb sarkutazó volt a norvég Fridtjof Nansen (1861–1930), aki elsőként szelte át síléceken Grönland szigetét. Az ő gondolata volt az, hogy hajójával a sodródó sarki jégmező hátán közelíti meg az Északi-sarkot. Fram (Előre) nevű hajóját úgy tervezték, hogy kibírja az összetorlódó jég nyomását is. Bár az elképzelés reális volt, végül az Északi-sarkot csak megközelíteni tudta. Ennek ellenére hazájában nemzeti hősként ünnepelték és ez a körülmény is hatással volt honfitársára, az akkor 23 éves Roald Amundsenre (1872. július 16. –1928. június 18.) is, aki ekkor döntötte el végleg, hogy felhagy orvosi tanulmányaival és a sarkvidék kutatójaként teszi ismertté a nevét.
Különböző hajókon szolgálva elsajátította a hajózással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és tapasztalatokat is szerzett a sarkkörön túli területek jégvilágában hajózva. Az eszkimóktól megtanulta, hogyan kell iglut építeni és a legzordabb téli időszakokban életben maradni.
Az akkor már komoly tapasztalatokkal rendelkező Amundsen is jelentkezett nála és a hajó első tisztjeként vett részt a több mint másfél évig tartó (1897 augusztus és 1899 március közötti) expedícióban. Neki volt köszönhető, hogy a jégbe fagyott Belgicát sikerült kiszabadítani a jégmező fogságából és visszatérni Európába. Ez az expedíció több szempontból is úttörőnek számított a sarkvidék kutatásában. A személyzet először telelt át hajón, korábban a jégmezőn kialakított táborban várták az idő jobbra fordulását. Amundsen és az expedíció orvosa, Frederick Cook (1865–1940) mentette meg a skorbutban megbetegedett hajósokat, miután rákényszerítették őket a friss fókahús fogyasztására, és ennek köszönhetően pótolták C-vitamin szükségletüket.
Visszatérve Norvégiába eltervezte, hogy feltárja az Északnyugati-átjáró útvonalát, amire már az 1800-as évek kezdetétől különböző expedíciók hasztalan próbálkoztak, sőt John Franklin (1786–1847) tragikusan végződött vállalkozása után évtizedekig nem akadt jelentkező a feladatra. 1900-ban megvásárolta a 42 tonnás (más források szerint 50 tonnás) egyárbócos, gőzgéppel is felszerelt Gjöát. Vállalkozásában Nansen anyagilag és szakmailag is támogatta, és ő javasolta neki, hogy szánhúzó kutyákat is vigyen magával. A kis hajóra nemcsak azért esett Amundsen választása, mert ennek az árát még elő tudta teremteni, hanem abból a megfontolásból is, hogy a szűk átjárókon, a sekély, zátonyokkal tarkított vizeken könnyebben tudnak majd manőverezni.
Amundsen szerette volna kijelölni az északi mágneses pólus helyét, amelyet először 1831-ben John Ross (1777–1856) határozott meg, de azt is felismerte, hogy ez a pólus vándorol. Amundsen végül a korábbi ponttól 50 km-re nyugatra találta meg. A Gjöa sok viszontagság után (egy ízben még tűz is kiütött a fedélzeten) 1906 szeptemberében érkezett meg Norvégiába.
Amundsen nem sok időt töltött pihenéssel, mert az Északi-sark meghódítása továbbra is a tervei között szerepelt. Miután Nansent, a Fram tulajdonosát nagykövetnek nevezték ki Londonba, a jeles utazó átengedte hajóját Amundsennek, aki Nansenhez hasonlóan a jég hátán sodródva szerette volna megközelíteni a célt.
Időközben azonban kiderült, hogy Robert Peary, sőt ismerőse, Frederick Cook doktor is ezen fáradozik, ezért megváltoztatva eredeti szándékát az Antarktisz felé vette az irányt. A Fram 1911 januárjában érte el a selfjeget, ahol az utazók felépítették bázisukat, amely a Framheim (Fram otthona) nevet kapta.
Amundsen és csapata 1911. december 14-én érte el a Déli-sarkot. Kitűzték a norvég zászlót és egy dobozban elhelyezték a legfontosabb adatokat tartalmazó feljegyzéseket. Scotték egy hónappal később, 1912. január 17-én értek célba és megdöbbenten vették tudomásul, hogy Amundsen megelőzte őket. Míg a norvég és társai szerencsésen visszatértek Framheimbe, az angolok életüket vesztették. Az utolsó bejegyzés, amit Scott naplójába írt ez volt:
Az első világháború kitörése átmenetileg véget vetett a sarkvidéki expedícióknak. Amundsen a tengeri kereskedelembe fektette be a pénzét és a nyereségből egy új hajót szerelt fel az eléggé megviselt Fram helyett. A Maud fedélzetén 1918. június 17-én az északi sarkvidéken keleti irányban indult el. Az Északkeleti-átjárót két áttelelés után 1920 júliusában tudta maga mögött és ezzel ő lett az első a világon, aki az északi sarkkörön túl hajózva járta körbe a Földet. A jégviszonyok miatt ezúttal sem sikerült eljutnia az Északi-sarkra, noha ezt többre becsülte volna, mint a Déli-sark meghódítását.
1926-ban Amundsen csatlakozott az olasz Umberto Nobile (1885–1978) léghajós expedíciójához, amelyet Ellsworth 125 ezer dollárral támogatott. A léghajó a Norge nevet kapta és 1926 májusában elérte az Északi-sarkot. Nobile és Amundsen viszonya azonban elmérgesedett, ezért a norvég utazó inkább visszavonult.
Az eltűnt léghajó felkutatására többen is elindultak. Amundsen, amikor értesült az Italia eltűnéséről repülőre ült és feledve korábbi viszályukat ő is csatlakozott Nobile keresőihez. Gépe azonban valahol az északi sarkvidéken lezuhant és maradványait csak később találták meg. Amundsen holtteste nem került elő.
Az egyik legnagyobb sarkutazóról számos földrajzi helyet és egy Hold beli krátert is elneveztek.
