A nők halált okozó fegyverei – időutazás a mérgek történetében
Portálunk is hírt adott arról a megdöbbentő esetről, hogy egy ipolysági nő méreggel szerette volna eltenni láb alól a hitelezőit, akik csak az orvosoknak köszönhetik megmenekülésüket.
A vádirat szerint a méreg egy gyógyszerként és különböző kozmetikumokban is használt vegyület, az atropin volt. Erről az anyagról tudni kell, hogy számos növényben megtalálható, ezek gyakran a környezetünkben is előfordulnak. Az egyik ilyen évelő lágyszárú növény a nadragulya, amelynek tudományos nevéből (Atropa bella-donna) két kifejezés is ered. Az egyik az atropin nevű alkaloid, amely az említett bűnügyben is szerepel, de a bella-donna kifejezésnek is van jelentése, ugyanis szépasszonynak fordítható és egykor a nők, hogy még inkább vonzók legyenek a növény forrázatából néhány cseppet a szemükbe juttattak, mire a pupillájuk kitágult és ez akár néhány napig is eltartott. Nagyobb adagban persze sokkal súlyosabb következményei is lehettek a „szépasszony füvéből” készült főzetnek, a magyar nyelvben ismert a boszorkányfű elnevezés is, ami rossz dolgokat sejtet. Az atropin más növényekben is képződik, például a beléndekben és a csattanó maszlagban, amelyek ugyancsak ismert gyomok, sőt a feltűnő virágukat olykor még le is tépik, nem is sejtve talán, hogy milyen veszélynek teszik ki magukat. Az említett növényekben az atropin mellett más méreganyagok is találhatók.
A méregkeverők és a mérgekkel történt gyilkosságok elkövetői között feltűnően sok nőt találunk. Ennek oka kézenfekvő: a méreg beadása nem követel komolyabb fizikai erőt, tehát, ha valaki gyilkolni akar, nem kell azonnal kés, fejsze vagy egy súlyos tárgy után nyúlnia, elég ha mérget szór a kiszemelt áldozat ételébe vagy italába és az eredmény szinte garantált. Ráadásul a főzés minden korban elsősorban a nők feladata volt, ezért akár méreggel is „fűszerezhettek”. Az ókortól kezdve a mérgek végig kísérik az emberiség történelmét és a számlájukra írt gyilkosságok igen gyakran politikai fordulathoz is vezettek. A mérgek hatása sok esetben nem azonnal jelentkezett, hanem napok vagy olykor hetek, hónapok múlva, attól függően is persze, milyen formában vagy mennyiségben adagolták a szerencsétlen áldozatjelöltnek.
Az egyik leggyakrabban használt méreg az arzén volt, amelyet a mérgek királyának és a királyok mérgének is neveztek, mivel hatása általában végzetes volt és gyakran a királyok udvarában vagy előkelő arisztokraták, befolyásos főpapok rezidenciáin „vetették be” a politikai vagy éppen a szerelmi vetélytársak eltüntetésére. Néró, a véreskezű római császár, sőt már az anyja, Agrippina is arzénnal intézte el a kellemetlenkedőket vagy az útjukban állókat, de a későbbi korokban is „kedvelt” gyilkoló eszköz volt. A hírhedt Borgia család elsősorban a politikai gyilkosságok révén került be a történelemkönyvek lapjaira és az ellenfeleiket általában bérgyilkosokkal vagy éppen arzénnal tetették el láb alól. Sajnálatos módon a család egyetlen ismert nőalakja, Lucrezia Borgia (1480–1519) is előkelő helyet kapott a méregkeverő asszonyok listáján, jóllehet semmivel nem bizonyítható, hogy akár egyetlen gyilkosságot is elkövetett volna, sőt Ferrara népe őszintén megsiratta, amikor nyolcadik gyermekének megszületését követően vérmérgezésben meghalt.
A külföldi pitavalokból ezúttal csak egyetlen esetet említek, mielőtt néhány magyarországi méregkeverési ügyet közelebbről is szemügyre vennék. Az itáliai Palermóban született Giulia Tofana (1620 k. – 1659), aki később Rómában élt állítólag több mint 600 embert mérgezett meg a saját maga keverte mérgével, amelyet Tofana-víznek, Aqua Tofanának neveztek el. A pontos összetétele nem ismert, feltehetően arzént, ólmot és nadragulya főzetét tartalmazta és Tofana kis üvegcsékben mint kozmetikumot árulta a férjükkel elégedetlen feleségeknek. Mivel víztiszta, szagtalan folyadék volt, könnyen elegyíthették a levessel vagy valamilyen itallal. Tofana tudományát valószínűleg anyjától tanulta, aki maga is méregkeverő volt, és férje meggyilkolásának vádjával kivégezték. A kis üvegcséken egyébként Szent Miklóst ábrázoló kép volt látható, ami eléggé megtéveszthette nemcsak a leendő áldozatokat, hanem a rejtélyes haláleseteket vizsgáló hatóságokat is. Tofanát végül az egyik „ügyfele” árulta el. Miután a férje kanalazni kezdte a megmérgezett levest, bevallotta neki, hogy mit tett, ezt követően nyomozás indult és Tofana a kínvallatás során „beismerte” a gyilkosságokat. Elképzelhető persze, hogy a meggyilkolt áldozatok valós száma jóval kevesebb volt, de a nőnek bűntársai is voltak: a lánya és három szolgája, akik elismerték, hogy közreműködtek a gyilkosságok megszervezésében. Mindnyájukat ugyanott végezték ki, mint 40 évvel korábban Giordano Brunót, a jeles filozófust és látnokot: a Campo de’ Fiorin, a Virágok terén.
Mi magyarok sok területen előkelő helyet foglalunk el a nemzetek rangsorában. Nyilván elsősorban a sportolóinkra, tudósainkra és művészeinkre vagyunk büszkék, de sajnos vannak olyan dolgok is, amelyek szintén szerepelnek a statisztikákban, jóllehet ezek ránk nézve már korántsem hízelgőek. Nos, a méregkeverő és a bérgyilkos nők tekintetében is elmondható ez. Pipás Pistaként vált ismertté az a legendákkal övezett személy, akiről állítólag csak a börtönben derült ki, hogy valójában nem férfi, hanem nő. Fődi Viktóriaként Szegeden látta meg a napvilágot 1882-ben és a Tisza parti város körüli tanyavilágban töltötte élete nagy részét. Nagy erejű és nagy munkabírású volt, ezért a gazdák szívesen alkalmazták napszámosként. A kocsmában is együtt ivott és pipázott a férfiakkal és ha valakinek verekedni támadt kedve, az hamar rádöbbenhetett, hogy Pipás Pistával nem jó kikezdeni. Mondják, hogy férjnél is volt, gyermekeket is szült, de végül elvált. Egy gyilkosságot egy Pampuska nevű gazdaasszony megbízásából követett el, aki a húgán szerette volna segíteni, mert elégedetlen volt a férjével és szeretett volna meg szabadulni tőle. Ezt öngyilkosságnak álcázták és csak több mint tíz évvel később derült ki a halál valódi oka. Pipás Pista már ezt megelőzően is gyilkolt, amit végül ugyancsak rábizonyítottak, a további neki tulajdonított bűncselekményeket azonban nem sikerült bizonyítani. Így is halálra ítélték, de végül Horthy Miklóstól kegyelmet kapott és a szegedi Csillag börtönben halt meg 1940-ben. Pipás Pista alakja a családjukat és a feleségüket sanyargató férjen bosszút álló „igazságtevőként” lépett át a legendák világába. A házassági veszekedések során még az is elhangzott, hogy „eljön érted a Pipás”. Fődi Viktóriáról később egy szobor is készült, Ember Judit pedig 1983-ban dokumentumfilmet forgatott róla, és ebben néhány idős ember is megszólalt, akik még találkozhattak vele. 2013-ban a Szegedi Nemzeti Színházban Pipás Pista címmel egy színdarabot is bemutattak, ennek Pozsgai Zsolt volt a szerzője.
Míg Pipás Pista a fizikai erejét vette igénybe, a tiszazugi méregkeverő asszonyok a jól bevált arzénnal gyilkoltak és ha igazat mondanak a statisztikák, több mint 300 személy (zömében férfi) halála szárad a lelkükön. Ezeket a bűncselekményeket 1911 és 1929 között követték el és nyilván nemcsak a feleségek elégedetlenségének, hanem a sanyarú életkörülményeknek is szerepük volt abban, hogy ilyen módon szabaduljanak meg a kényelmetlenné vált személyektől. A „főkolomposnak” Fazekas Gyuláné (1861–1929) nagyrévi bábaasszonyt kiáltották ki, talán azért is, mert mielőtt a csendőrök elfogták volna öngyilkos lett és így a többi vádlott is igyekezett mindent rákenni. (Róla korábban azt terjesztették, hogy illegális magzatelhajtásokat végzett, de minden alkalommal felmentették.) Az az igazság ugyanis, hogy Fazekasné nem egyedül ügyködött, hanem több nő is közreműködött a gyilkosságok elkövetésében vagy a méreg terjesztésében, sőt olyan gyilkosságokra is fény derült, amelyek nem köthetők a bába személyéhez. A mérget a légyfogó papírjára kent arzén kiáztatásával szerezték be. Az eset természetesen nagy port vert fel, a kor egyik lenagyobb írója, Móricz Zsigmond is cikkezett róla, bár nem mindig tárgyilagosan. Az 1929 és 1931 között zajlott tárgyalások során 28 személyt állítottak bíróság elé, és végül hat halálos ítéletet hoztak, de csak három személyt végeztek ki, egy személyt a fellebbezést követően felmentettek, két nő ítéletét pedig életfogytiglani börtönre változtatták. Ahogy Pipás Pista esetében, a tiszazugi méregkeverő asszonyokról is irodalmi művek, filmek készültek.
A 19. század és a 20. század fordulóján is akadtak rejtélyes halálesetek, mégpedig az ország déli térségében, az egykori Temes megyében. Ezekről kevesebbet tudni, talán azért is, mert csak a tíz évvel később elvégzett exhumálások során derült ki, hogy a sírban talált tetemek nem természetes halállal távoztak az élők sorából, hanem megmérgezték őket. Az esetek kivizsgálását az is nehezítette, hogy a bűnös asszonyok először szándékosan más sírt jelöltek meg, és csak később derült ki a turpisság. A maradványok kémiai elemzése mutatta ki az arzén nagy mennyiségét. Az esetről egy másik nagy írónk, Mikszáth Kálmán is tudósított. Többek között ezt írta:
