A nevetés társasjáték
Thomas Mann szerint a nevetés a lélek csillanása, Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus pedig úgy tartja, a kacagás zsigeri kocogás. Az utóbbi években, évtizedekben számos tanulmány, vizsgálat, kísérlet, értekezés foglalkozott a nevetés pszichológiájával, annak lélektani és biológiai hatásaival az emberi szervezetre. Létfontosságú, hogy nevessünk, hiszen bizonyítottan életmentő már akár húszpercnyi kacagás is.
Az első kérdésem talán banálisnak tűnhet, de hogyan látja, mennyire mernek az emberek manapság nevetni, vagy akár csak mosolyogni egymásra?
Kulturális sajátosság. Egy nemzetet eléggé jellemez, hogy mosolygós és a konvencionális normában benne van-e az, hogy udvariasan egymásra mosolygunk. Figyeljük meg, az amerikai kultúrában előírás, így egy kicsit már megtévesztő is, mert sokszor az a mosoly, amit egymásnak üzenünk, nem töltődik meg lelki tartalommal.
Ennek mekkora a jelentősége, mi a különbség egy magunkra erőltetett mosoly, vagy egy szívből jövő között?
Igen, ezt is vizsgálat alá vetették, hogy amikor fölteszem az arcomra a mosolyt, amikor nincs kedvem, nincs belső töltésem, mi történik a szervezetben? Hát, csodálatos az emberi szervezet, mert megy az örömközponthoz az agyban egy jelzés, hogy mosoly van, derű van, és akkor elindul egy parancs két irányba az immunrendszer felé, hogy jól vagyunk és az immunrendszer rögtön nagyon élénken elkezd pozitív irányba mozgolódni, a másik pedig, hogy olyan jótékony hormontevékenység áradata indul meg bennünk, ami rögtön javítja a közérzetet. Magyarán, egy önmagába visszacsatoló kör keletkezik, hogy én mosolygok, ez pedig úgy váltja ki a szervezet belső mosolyát, hogy mintegy az egész szervezet velem együtt mosolyog. Ezért van az, hogy a mosoly előszobája a nevetésnek.
Ezek szerint akkor időnként megéri kicsit magunkra erőltetni a mosolyt?
Nem beszélve a nevetésről, ugye, milyen hangokat adunk ki magunkból? Ezek a hahaha, hehehe, hihihi és a hohoho. A világon sehol a nevetésben nincs az u hang. Ez nagyon érdekes. Pap János elektroakusztikus, zenetudós – akivel a Ma még nem nevettem című könyvet írtuk – elemzi a magánhangzók sajátos természetét. Míg a sírásnál hüppögő, tehát fordított mechanizmus van jelen, addig a nevetésnél kilökjük magunkból a hangokat és a magánhangzóknak az így mássalhangzókba burkolt kidobása óriási szervezeti változásokat csinál.
Milyen konkrét jótékony hatása lehet a nevetésnek a szervezet működésében?
Kezdem a legbanálisabbal. Nincs olyan, hogy ha valaki nevetős kedvű, jókat nevet, az székszorulós. Egy New York-i kísérlet is igazolta ezt, ugyanis összegyűjtöttek ilyen problémákkal küzdőket, akiknél minden személyes machinációt leállítottak és kizárólag reggelente húsz percig nagy nevettetők filmjeit nézték.
Azt figyelték, mennyire indul be a bélperisztaltika és arra jutottak, hogy az ötödik napra a legellenállóbb is megadta magát. Ez azért van, mert a rekeszizom olyan, mint egy férfi kalap. Ha belélegzek, ráülök a kalapra, kilégzésnél odanyomom a tüdőt a bordakosárhoz. Ennek folyamatos ismétlésével masszírozom a beleimet. Tehát tulajdonképpen a kacagás zsigeri kocogás, és ez nagyon jó dolog. Egy következő kísérletben egészséges, depressziós, illetve akut stresszben lévő emberek csoportjait hasonlították össze. Azt már tudtuk korábbról, hogy ha depressziós az ember, az immunrendszer elájul, de ez így van akut stresszben is. Tehát krónikusan gyengélkedik, nem tudja a feladatát ellátni, ezért nagyobb a depressziósnál az esély arra, hogy megbetegszik.
Mi volt a helyzet az egészséges csoportban?
Az immunrendszer erősödő tendenciát mutatott. Na, gondoljunk akkor bele, hogy milyen a jelentősége, ha vicceket mesélünk, ha humorizálunk. Ez a kettő nem azonos. Ha jól figyelünk, ott lép be a humor, amikor valami egészen súlyos, tragikus emberi helyzettel találkozunk, amire az ember megdermed, tehetetlen lesz. Mit csinál erre az emberi elme? Átteszi valami olyan helyzetbe, hogy önkéntelenül elnevetjük magunkat. Azért szeretem Chaplin Aranyláz című filmjét említeni, mert az aranyásók éheznek, és mind tudjuk, ők már holnap nem élnek, de mindezt úgy sikerült megrendezni, hogy dőlünk a nevetéstől, annak ellenére, hogy ez valójában tragédia. Tehát a tragédiának a komédiába való átfordítása igen magas művészet.
Tudjuk, hogy a nevetés ragályos, de mi ennek a háttere?
Csodálatos, mert ha egy nevető társaságba belépünk, nem is tudjuk, hogy min nevetnek, de csatlakozunk. Előbb csatlakozunk, utána kérdezzük meg, hogy min is nevetünk? Ez a jókedvnek az átragadása, egy áldásos pozitív vonása a közösségi életünknek. Ha társaságban vagyunk, általában nevetgélünk, vicceket mesélünk, adomákat, olyanokat, amivel tudjuk, hogy a másik figyelmét felkeltjük. Különösen a férfiak, főként akkor, ha vegyes a társaság. Szeretném kijelenteni, hogy a nő attól kezdve nő, ha férfiak veszik körül és fordítva, egy férfi is kihúzza magát, ha a közelben van egy csinos nő. Tehát ez természetes, hogy a nemiségre jellemző viselkedési mintákat előhívjuk egymásban.
A férfiaknál meg természetes, hogy szeretik szórakoztatni a hölgyeket, legalábbis azok, akik adnak arra, hogy ők igazi férfiak, merthogy a férfiak dolga is, hogy velünk törődjenek, hogy egy kicsit megnevettessenek, hogy jó kedvre hangoljanak, hogy a szavaikkal is simogassanak minket.
Egy vizsgálat bizonyította is, hogy mekkora a jelentősége a humornak, a derűnek, a viccmesélésnek az emberi közösségekben. Amennyiben nők és férfiak együtt vannak, ez a férfi feladata.
Van is mélyen a kultúrában ilyen elvárás, hogy legyél talpraesett fiú, nevettessél, szórakoztassál minket! Amikor pedig megcsinálták azt a vizsgálatot, hogy a lelki feszültség feloldásának természetes eszközei közül melyik az, amely mérhetően a legfantasztikusabb pozitív változást hozza, az élre a humor került. El kellene tudnunk érni tehát, hogy a végzetesen kilátástalan helyzetekben valahogy átfordítjuk és kicsiklandozzuk a szervezetből, hogy biológiailag állítsa már helyre az életre irányuló erőket.
Van-e különbség nevetés és nevetés között?
Egy bécsi nevetéskutató pontosan ezt vizsgálta. A nevetés hangjait elemezte, amikor kiderítette, hogy huszonhét fajta hangminta, tehát nevetés van. Például mi történik akkor, ha egy férfi-nő társaságban a férfiak, hogy úgy mondjam, egy picikét pajzán viccet mesélnek. Na, hát, akkor mi nők, úgynevezett gerlekacajjal reagálunk, így nevezte ezt el. Szóval ezek olyan alapvetően transzgenerációsan átadott minták.
A mosoly és nevetés eredetkutatása arra mutatott rá, hogy annak idején az ősi törzsi társadalmakban a saját szabályrendszerükbe beletartozott az, hogy aki a normákat nem tartja be, kiűzik, kivetik magukból. Az ember alapvetően társas lény, nem bírja el a kirekesztettséget és a magányt.
Milyen érdekes, hogy később ez domesztikálódott, megszelídült ez a hang és másfajta funkciót öltött, de biológiailag nagyon érdekes, mert csodálatos dolgokat művel velünk a nevetés.
Mi történik valójában a szervezetben nevetés közben?
A szervezetet belehozzuk a csapdahelyzetbe, jön valami, ami megnevettet, beindul az örömközpont azonnal, leparancsol az immunrendszernek, hogy tessék feltápászkodni és a neuro- és örömhormonok rögtön aktivizálódnak. Az örömhormonokban például van olyan, ami a morfiumnál ötvenszer erősebb, olyan kedélyjavító és fájdalomcsillapító, hogy párja nincsen. A legjobb, ha a szervezet saját maga termeli. Ilyen állapotokban, amikor a humorral jön ez a belső parancs és elindítja az önvédelmi funkciót, olyan magas szinten jön létre a neurohormon-változás, hogy ez is hozzájárul a közérzet javulásához.
Hallottuk már, hogy biológiailag mi történik a nevetés során a szervezetünkben, de a lelkünkre miként hat?
Én azt mondom, hogy a nevetésnek lelki szellőztető hatása van, hiszen ahogy egy fülledt szobában kinyitjuk az ablakot, úgy a lelkünk zárt világában is nagyon jó, ha szellőző csatornák vannak. A nevetés az út, amivel kinyitjuk az ablakot és a friss szellő átjárja a lelkünket, a feszültségek elillannak, és egy nagy sóhajjal visszatalálunk a jó kedély állapotába.
Ezért isten áldotta csodálatos dolog, hogy mosolyogni, nevetni tudunk és egymást tudjuk segíteni a talpon maradásban, az együttélés kínjaiban.
Mindenkit csak arra kérek, nyissa ki az ablakot, szellőztesse a lelkét és az ártalmatlan utaknak – ahol jól jársz te is, jól járok én is – pozitív a következménye és nem „gyilkoljuk” egymást. Mert azért azt is szeretném hangsúlyozni, hogy mi, akik kölcsönös egymásra utaltságban élünk, ha mi nem vesszük tudomásul, egyetemes törvény, hogy én senki vagyok nélküled, te pedig nélkülem, hogy mi egymást tükrözzük vissza, egymást segítjük az életben, hogy te attól vagy boldog, hogy én a szeretetem kifejezem és viszont. Ez a kölcsönös egymásra utaltság arra késztet, hogy keressük egymást és a jókedvet ebben a nagyon rossz, elidegenült világban, amely felé tartunk. Mindent elsietünk és robogunk a cél felé. De tényleg, hova rohanunk? Jobb, ha megállunk és egymásnak segítünk, mert különben egymást betegítjük meg.
CV:
Bagdy Emőke (1941) klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi professzor. Az ELTE BTK pszichológia szakán 1968-ban szerzett diplomát, 1972-ben doktorált. Debrecenben és a Károli Gáspár Református Egyetemen megalapította a pszichológia szakot, eközben tanított, kutatott, könyveket és tanulmányokat írt, illetve előadásokat tartott. Gyakran hívják a televízióba és a rádióba, elkötelezetten terjeszti a pszichológiai ismereteket, mert mint mondta, mindig szeretett tanítani és a lelkeket gyógyítani.
Megjelent a Magyar Szövetség 2024/17. számában.
