A “Nagy Háború” zivatara a Balkánon
A Balkán mind politikailag és társadalmilag egy robbanásra készülő puskaporos hordó állapotát jelenítette meg a kívülálló számára. A történelmi múlt terhe az oszmán rabsággal, az állandó felkelések, majd egymással való hadakozásokkal vegyítve, kódolta azt a körülményt, ez az egész nem csak szimplán eszkalálódik, hanem durván berobban. Bár azzal szerintem senki sem számolt, egy szerb diák pisztolylövése útnak indít olyasmit, amit még világ nem látott. Vén kontinensünk lángra lobbant és kezdetét vette a Nagy Háború, azaz az első világháború négyéves időszaka.
Minél távolabbra tekintünk, a történelem homályosodni kezd, végül a nagy ködben tapogatózzuk ki a letűnt korok nagyszerű és dicstelen időszakait. A huszadik század még eleven, szinte mindenki átélte és nehéz olyan történelmi szemlélettel előrukkolni, ami valamennyiünk számára kielégítő lenne. Minden nemzet a saját történelmi igazságát szajkózza, pedig tudnunk kéne, az igazság Pilátus kézmosása óta valahol odaát van. A világháborúk is ilyenek. Mindenki keresi benne az igazságát, végül az i betű lemarad és marad a gazság. Generációk vesztek oda a nagy világégésben és ebben a Balkán masszívan részese volt.
Komplett könyvet lehetne írni az első világháborús történésekről, ami a balkáni frontot érinti. Igyekezni fogom pár perces olvasmányi szintre leredukálni, legalább általános, de átfogó képet kapjunk a Balkán 1914-18 közötti vérzivataros időszakáról. Nos, még az elején írtam egy bizonyos szerb diák pisztolylövéséről.
A szerencsétlen ifjú sem gondolta volna, tettével útnak indítja a huszadik századot. De milyen előzmények kellettek ahhoz, hogy Gavrilo Princip meggyilkolja az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét Ferenc Ferdinándot és nejét, akiket Szarajevóban ért utol a végzet?
A Monarchia 1878 óta tartotta `ideiglenesen megszállva` Boszniát és Hercegovinát. A tartományok formailag a török szultán birodalmához tartoztak. Bécs készült arra, a megszállást véglegesíti, s egyben a belső igazgatást alkotmányos alapra helyezi. A végleges annektálás végül 1908-ban tetőzött be, miután Isztambulban lezajlott az ifjútörök mozgalom, s félő volt, az immár parlamentáris török állam visszaköveteli a két tartományt. A nagypolitika mint oly sokszor beleavatkozott s befejezésképpen odaítélte Boszniát a Monarchiának. Szerbia hevesen tiltakozott, hiszen maga is vágyott e területekre, sőt berobbani látszott a balkáni puskaporos hordó. Csapatokat kellett küldeni a déli határra. Németország természetesen a Monarchia oldalára állt, s így Oroszország beletörődött a változásba, a harcias Szerbiát is visszafogta. A háború ezúttal elmaradt, a feszültség azonban megmaradt, mígnem ezt megunva a szerb összeesküvők kitervelték Ferenc Ferdinánd meggyilkolását. Innen szokás mondani, a többi már történelem.
Természetesen a Monarchia a szerbeket teszi felelőssé és támadást intéz ellenük. Ezen reakcióként működésbe lépnek a katonai szövetségek. Az antant és központi hatalmak klasszikus leosztását mindenki ismeri. De mi a helyzet a többi balkáni országok elköteleződésével? Bulgária és Törökország a Monarchia és Németország mellé áll, Montenegró, később pedig Románia és Görögország az Antanthoz. Bár a nagy csaták a flandriai mezőkön zajlottak le, de a háború a Balkánon startolt el.
A szerbek óriási áldozatok árán 1915-ig diadalmasan védekeznek, ezután azonban a Monarchia katonasága, megtolva jókora német segítséggel, Görögországot leszámítva, szinte az egész Balkánt az ellenőrzésük alá vonják, azaz Szerbia, Montenegró és Románia kapitulált. Az Antant viszont 1916-ban Thesszalonikiben expedíciós sereggel száll partra. Két évig tart az ádáz küzdelem a macedóniai fronton, végül 1918-ban francia-angol-szerb csapatok egész Szerbiát felszabadítják.
A központi hatalmak katonai végkimerültségben összeomlanak. Hősök mindkét oldalon, de a háborúban csak egy győzhet és az a győztes diktálja a feltételeket. Mint eddig, minden háborút “békeszerződésekkel” intéznek el. Az első világháború befejezését hivatott békeszerződések hivatalosan a nemzetek önrendelkezési jogának elvét vallották, valójában tudta mindenki mire ment ki a játék: “jaj a legyőzötteknek!” Mi sült ki ebből a Balkánon?
Az Osztrák-Magyar Monarchia mindig nagy befolyással bírt a félszigeten. Hát neki reszeltek és az Európa beteg emberének titulált Oszmán birodalomnak is beverték az utolsó szöget. Bulgária a második balkáni háború után újra a vesztes térfélen találta magát. Ezen három ország szétesett területeiből nagybevásárlást rendeztek a Balkánon.
Görögország Bulgáriától Nyugat-Tráciát, Törökországtól - Isztambul kivételével - Kelet-Tráciát és az Égei-tenger nyugati partját veszi el. Románia, aki vesztesből győztes lesz, hála diplomáciai csalafintaságainak, megkapja Erdélyt, a Banátot és Bukovinát. A Montenegróval megnövelt Szerbia a Monarchia összes délszláv országával (Vajdaság, Bosznia, Horvátország, Szlovénia) gyarapszik. Ez a háború végén az e népek nevében tevékenykedő “Bizottsággal” kötött megállapodás eredménye; megkétszerezi tehát területét Szerbek, Horvátok és Szlovének Királysága (később 1929-től Jugoszláv királyság) néven.
Az Antanthoz tartozó Szerbia és Románia bár mértéktelenül megnagyobbodott, de területeit megtudta tartani. Ez nem mondható el a görögökről. Évszázados viszályuk a törökkel nem csillapodott, mivel a törökök beintettek a rájuk tukmált “béke”feltételeknek. Miután Mustafa Kemal új köztársasági és nacionalista török rezsimje megbuktatta 1919-ben a szultánt, függetlenségi harcot indítanak a görögök ellen. A törökök visszaszerzik a Kis-Ázsiában és Tráciában elvesztett területeit. A lausanne-i szerződés (1923) az európai oldalon helyreállítja a háború előtti határt, ugyanakkor tömeges lakosságcsere következik.
A vesztes felekkel aláírt békediktátumok nem hozták el az ígért világbékét. A Balkánon szintén érezték, ennek meglesz a böjtje. Röpke húsz évnyi alattomos béke után, eme geopolitikailag fontos régió sem maradhatott ki a nagy játsza második felvonásából, azaz a második világháborúból. De még mielőtt vele foglalkoznánk, előtte a következő részben a Balkán két világháború közötti időszakáról fogunk értekezni. Addig is, mint mindig, Csak a Balkán!
