A megfejthetetlen humor
A „mezei” újságíró, riporter, mindenféle hírgereblyéző „szegénylegény” jó, ha tudja, mindig vannak aktuális és még aktuálisabb témák, amelyekről nem lehet „lekésni”. Aztán vannak persze „örökzöld”, visszatérők, amelyek mindennapi életünk tartozékai, az ünnepnapok, az évszakok adta állandó témák és még sorolhatnám.
Mindez azért jutott eszembe, mivel szilveszter táján szinte kötelező jókedvűnek, humorosnak lenni, akkor is, ha nincs hozzá éppenséggel kedvünk, vagy borunk. De honnan is ered a humor szó? Az Okoskönyvtárban ezt írják:
A humorról már Karinthy Frigyes is elmondta, hogy nagyon komoly dolog. Szállóigévé vált mondását mindenki ismeri:
Ismerjük továbbá humoreszkjeit, szatíráit, a diákéletet sajátosan bemutató, az olvasó rekeszizmait megdolgoztató Tanár úr kérem korokon átívelő darabjait, amelyekből felnőtt korunkban is tudunk mondatokat idézni. Tanultunk Karinthy és Kosztolányi, sokszor humorral, ugratásokkal megtűzdelt barátságáról is, amelyen elálmélkodunk, vagy éppen jót kacagunk, ha egy-egy epizódjáról olvasunk.
Mi is a humor? Van-e definíciója? S ha van is, helytálló-e, megragadja-e a lényeget? A művészet, de maga az élet is tele van humorral. Melyik elemét ragadjuk ki leginkább, hogy esszenciáját egy definícióba gyömöszöljük? Íme, néhány meghatározás a rengetegből:
A humor az irodalomban:
Egy szó mint száz, a humort nehéz definiálni, mint ahogy magát az életet és benne az embert is. Mint ahogy nincs két egyforma ember, két egyforma humorú sincs, bár (sajnos) vannak ún. humortalan emberek is, akiknek a „vevőkészülékük” nincsen ráállítva a humorra, vagy ahogyan mondani szokás, „valaki áll a vezetékükön”. Sokszor mondják, hogy a humortalan ember veszélyes.
- olvasom, s elgondolkozom rajta, hogy ha a nevetés az élet sója, akkor miért nem akartak „sózni” a korábban élt bölcselkedők. Vagy nincs ez egészen így? A humornak annyi fajtája, aspektusa, felhasználási, megjelenési területe, formája, válfaja stb. van, hogy lehetetlen kifürkészni.
Persze sokan próbálkoztak ezzel, s ahelyett, hogy használták volna a humort, elméleteket gyártottak róla, s kiderítették azt is, hogy van „énvédő humor; én-pozitív humor”, amely a jó kedélyállapot elkérését, a helyzetek pozitív, humoros oldalának megtalálását, a stresszes nehéz élethelyzetek humorral való kezelését szolgálja. Van „kapcsolatépítő humor; szociális környezet-pozitív humor”, amely építi a társasági életet, fokozza az összetartozás élményét, feloldja a csoporton belüli feszültségeket, persze csak akkor, ha az aktuális humorral mindenki egyet ért, s az senkit sem bánt.
Végül, de nem utolsósorban (hiszen a humor palettája igen széles és tarka), van agresszív és szociális környezet-negatív humor, amely „mások nevetségessé tétele, a másik személy bántása, manipulációja (például szexista vagy rasszista viccek)”, tudom meg egy tanulmányból, amely az emberi lélekkel foglalkozik. S ha az irodalmi humorról beszélünk, rengeteg jeles író neve bukkan fel emlékezetünkben, de olyanoké is, akik „csak” mondjuk kabarészerzőként váltak ismertté, s inkább a könnyed humort, a tréfát preferálták színművészek előadásában, vagy saját maguk tolmácsolásában. Ezt a fajta előadásmódot, vagy műfajt ma már inkább a stand-up-előadás váltotta fel.
Fentebb már szó volt arról, hogy a humor átszövi egész életünket, hogy a humorban nem ismerünk tréfát, meg a humor elválaszthatatlan a könnyektől, s a humorral átszőtt irodalmi műveknek se szeri, se száma (még Petőfi is jeleskedett e téren, gondoljunk csak A helység kalapácsára), ezért maradjunk a mi „térfelünkön”, hisz humorból itt sem volt hiány.
Itt van például Zs. Nagy Lajosunk, aki a nyolcvanas évek közepén egy interjúban azt nyilatkozta, hogy
Másik szerzőnk, Duba Gyula is jártas volt a humor, irónia, szatíra „berkeiben”, hiszen a Káderezés a (zseb)Parnasszuson című írásfüzére (talán az Így írtok ti nyomdokain haladva) is újra megcsillantotta az író humorérzékét. (Bár állítólag voltak olyanok a zsebParnasszuson, akik megkérdőjelezték Duba humorérzékét e paródia vonatkozásában, s hogy a parodizált írók többsége milyen lelkesedéssel fogadta a munkát, nem igazán tudni.) Mindenesetre Duba Gyula az egyik vele készült interjúban ekképpen nyilatkozott:
A humornak, a humoros írásnak rengeteg műfaji eleme, árnyalata van, felsorolni is nehéz. Van például nyelvi humor, intellektuális humor, játékos humor, szarkasztikus humor, abszurd humor, fekete humor, akasztófahumor, politikai humor, irónia, önirónia, száraz humor, pikírt, komikum, helyzetkomikum, vicc – szóvicc, szakállas vicc, fárasztó vicc, favicc, vagy „kínos” vicc, sőt, egyedi humort nemzetrészeknek, népcsoportoknak vagy földrajzi tájegységeknek is tulajdonítanak (lásd: székely humor, angol humor, cseh humor, magyar humor, pesti humor). Viccből is ismerünk skót viccet, zsidó viccet, cigány viccet etc., de ezek már egy nemzet, népcsoport vagy etnikum jellegzetességeit figurázzák ki, s pl. a rendőr- és a szőke nős viccek pedig már súrolják az agresszív és szociális környezet-negatív humor határát vagy el is érik azt.
Sokak szerint a humorral nem lehet tévedni, de azért bizonyos körülmények között nem árt önmérsékletre inteni magunkat.
Egy temetésen például valószínűleg nem igazán örülnének a fekete humornak, esetleg csak akkor, ha valamelyik Monty Python-tagot búcsúztatják (sor is került már ilyesmire). Mindenesetre sok író, köztük Kertész Imre vagy éppen Jaroslav Hašek is azon a véleményen volt, hogy a totális szenvedést vagy megalázottságot csak akkor lehet túlélni vagy elviselni, ha humorral közelítünk hozzá.
Duba Gyula az általános érvényű humort kedvelte:
Persze ő maga is a humornak sokféle válfaját alkalmazta, s ha változtatni nem tudott is vele, itt-ott biztosan széles mosolyt csalt az olvasó arcára, például ilyen mondatokkal:
A humor, a komikum, a szatíra és a többiek esztétikai minőséggel bír(hat)nak, amennyiben mind a szerző, mind a befogadó vagy hasonlóan megfelelő intellektuális színvonalon élvezi, vagy műfajtól, minőségtől és intellektuális „magaslatoktól” függetlenül a szerző, vagy rögtönző és a befogadó (a kacagó, röhögő ember) egyszerűen csak egy hullámhosszon vibrál percekig, amíg a hasizom ki nem simul.
A humornak minden árnyalatáról külön lehetne írni, például az öniróniáról, amely fentebb már szóba került és Zs. Nagy Lajosnál is sűrűn előfordul:
Így vázolja vasárnapi bejegyzését azt latolgatva, mit is lehetne aznap csinálni, de miután délután már másodszor ébred fel, rögtön rá is ébred arra, hogy:
Mindezt hasonlóképpen folytatja, néhány napot ugorva:
És ez így folytatódik a következő napokban is. Tehát az író ismeri önmagát, és a hozzá hasonlókat.
Mindegy is. Feltehetően az év utolsó napján az emberek többsége nem könyvet fog olvasni, hanem inkább lezseren, vidáman szeretne átsuhanni az új esztendőbe, amely, ki tudja, milyen lesz. Lehet, hogy még kevesebb vidámságot hoz majd, mind ez, a mindjárt véget érő. Bízom azonban abban, hogy nem így lesz, még akkor sem, ha Kossuth-díjas „humoralistánk”, Sándor György szerint „a gazdaság a szakadék szélén áll, de jövőre egy nagy lépést teszünk előre”.
