A Magyar menyasszony
A Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításának ötlete dr. Simonovics Ildikó főkurátor, divattörténész fejéből pattant ki tizenegy évvel ezelőtt. Amikor az ötlet zöld utat kapott, a kivitelezést komoly tervezés, gyűjtés előzte meg. Összesen mintegy 500 olyan tárgyat mutat be a tárlat, amelyet vagy múzeumok, vagy egyes személyek ajánlottak fel bemutatásra. A közönség bevonásával készült tárlatot az érdeklődők augusztus 25-éig tekinthetik meg.
Az emberi élet sorsfordító eseményei közül kiemelkedik a két felnőtt közös életének, egy új háztartás kialakításának, illetve egy új család alapításának kezdetét jelentő házasságkötés.
A 19. századig általában két család, uralkodók esetében dinasztiák és birodalmak szövetségét is jelentette. Az érzelmek a házasságkötésben csupán a 18. század közepétől figyelhetőek meg. Magyarországon valaha a nők 20, a férfiak 25 év körül kötöttek házasságot, évszázadokkal korábban ennél is jóval fiatalabb korban, így a felnőtt lakosság házasságban élte le az életét.
1895-ig a frigyek megköttetése fölött az egyháznak kizárólagos „fennhatósága” volt. A polgári esküvő bevezetése azonban a válás és az újraházasodás, sőt, a különböző felekezetekhez tartozó emberek egybekelésének a lehetőségét is megteremtette. Ennek ellenére a megromlott házasságok felbontása csak a 2. világháború után kezdett tömegessé válni.
Ez összefüggött a nők egyre magasabb iskolázottságával, az önálló egzisztencia megteremtésével, a gyermekhalandóság visszaszorításával és az átlagéletkor emelkedésével.
A 20. század végére pedig „divattá” vált a házasság elutasítása, vagyis az a jelenség, hogy az emberek nem a társadalmi szokásoknak és elvárásoknak megfelelően cselekednek.
A Magyar menyasszony elnevezésű kiállítás az elmúlt ötszáz év házasságtörténetén keresztül rávilágít arra, hogyan változott a nők társadalmi szerepe, hogyan harcolták ki a jogot sorsuk alakítására.
A panelek ötven konkrét házasság, köztük főrangú párok, közismert emberek, hétköznapi szerelmesek, sőt a mai online társkeresők segítségével született házasságok rövid történetét tárják elénk.
A legrégibb esküvői történet szereplője Habsburg Mária és II. Lajos. Az övék azon ritka elrendezett középkori házasság egyike volt, amelyet a szerelem is megpecsételt. A házastársak a király korai haláláig (1526) rajongva szerették egymást.
Lakatos Erzsébet és Gulyás Gyula kapcsolatában a lány muzsikus roma családból jött, a fiú állami gondozott volt. Gyula számára ez a lány teremtette meg azt a hátteret, amelyre mindig is vágyott.
Putti Amália és Szepessy Zoltán házasságában Amália öntörvényű nőnek számított, akit korán férjhez adtak. Bár két kislányuk is született, Amália mégis megszökött férjétől, hogy beteljesítse álmát: Pesten színésznő lehessen. Büntetésül a férj eltiltotta tőle lányait. Amália viszont nem állt meg Budapesten, eljutott egészen Hollywoodig, ahol a némafilmek világsztárjává vált. Elhagyott férje öngyilkos lett.
Kőhalmi Róza és dr. Almássy György házasságából egyetlen leánygyermek született, Zsuzsa, aki műkorcsolyában magyar bajnok és olimpikon volt. Róza színésznő volt, férje pedig mérnök. Esetükben nagyon érdekes, hogyan hasznosítottak újra és újra egy csipkeanyagot. Előbb egy díszmagyart ékesített, amely azért készült el, hogy ebben ünnepeljék meg 1940-ben Erdély visszacsatolását Magyarországhoz. A csipke ezután Róza menyasszonyi ruháján is megjelent, végül Zsuzsa kűrruháját díszítette.
Kalocsai Erzsébet és Jóba Zoltán életében is szerepet játszott a háború. Erzsébet egy felvidéki parasztlány volt, akinek a párja szintén megjárta a poklot. Amíg Zoltán hadifogolyként élte életét, Erzsébetet családjával együtt Csehországba deportálták. Egy évvel később, 1948-ban hazatért Zoltán, és megkereste a szerelmét. Gyerekeik ma is őrzik azt a levelezőlapot, amelyben Zoltán megkérte Erzsit. Egy prágai magyar pap előtt kötötték össze életüket. Az esküvő után a fiatal pár titokban vonatra ült, és a férj szülőfalujában kezdett új életet.
Hugonnai Vilma 18 évesen ment férjhez, két fiuk született. Vilmának azonban minden vágya az volt, hogy egyetemre járhasson. Végül nagy lépésre szánta el magát: levágatta a haját és Zürichbe utazott, ahol az orvosegyetem hallgatója lett. Férje anyagilag nem támogatta. Diplomája megszerzése után hazatért, ám annak honosítását megtagadták. Miután férjétől elvált, új házasságot kötött Wartha Vince kémikussal, akit 41 évesen egy közös leánygyermekkel ajándékozott meg. Vilma keményen harcolt a nők egyenjogúságáért, s végül ötvenévesen kezdhetett el orvosként dolgozni.
Kis Ágnes és Róth Dezső 1944-ben, a holokauszt árnyékában kötött házasságot. Ágnes apja fotográfus volt, lánya is elsajátította a szakmát. Dezsőt behívták munkaszolgálatra, családját kiirtották. Végül a nyilasok őt is a Dunába lőtték. Ágnes szüleit is koncentrációs táborba hurcolták, csak Ágnes és húga maradt életben. Ágnes azonban nem élt sokáig, mert az agyhártyagyulladás fiatalon elvitte.
Séllei Lilla és Ungváry Sándor Róbert a jelenkor gyermekei. Lilla elvált nőként egyedül nevelte gyerekét. Regisztrált egy online társkeresőn, és még aznap találkozott is az első jelentkezővel, Róberttel. Azóta is együtt vannak. Bár vannak anyagi problémáik, együtt mindent megoldanak.
Amint az ízelítő is mutatja, a kiállítás nyolcszáz négyzetméteren ötszáz évet felölelve mutat be olyan csodálatos nőket, akik egykor – szerelemből, kötelességből vagy egy szebb élet reményében – maguk is menyasszonyok voltak. A női sorsok és a hozzájuk kapcsolódó tárgyi emlékek, mint például az esküvői ajándékok, a kiegészítők, szerelmeslevelek után egy egész teremnyi, különböző korokból származó esküvői, majd a következő részben menyecskeruha várja a látogatókat, de láthatók az esküvői népviseletek is.
A gyűjtemény legöregebb ruhája 500 éves, és ez máig a második legrégebbi esküvői öltözet. A fehér esküvői ruha csak a 19. század közepén terjedt el.
A menyecskeruha éjfél után kerül a fiatalasszonyra, a legrégibb darab 1947-ből származik. Ma a menyecskeruha elsősorban piros színű, és ezzel a szexualitásra, illetve az életerőre utal.
A menyasszony fejdísze a szüzességének a jelképe. A koszorúkat kezdetben élő virággal díszítették, azután művirágokra cseréltek, majd fátyollal egészítették ki. A 19. század közepétől száz éven át divat volt a menyasszony fejdíszét és a vőlegény bokrétáját faliszekrényben őrizni, vagy egy asztalos remekműben elhelyezni. Ehhez hozzákerülhetett egy-egy szentkép, esküvői fénykép, a pár monogramja, vagy az esküvő időpontja.
A kiállítás szervezői nem feledkeztek meg a menyasszonyi kellékek bemutatásáról sem, ilyenek a lábbelik, az ékszerek, a kesztyűk, a harisnyák, de nem hiányoztak az esküvői fényképek sem. A kiállítás egy virtuális esküvői asztallal zárul.
Megjelent a Magyar7 hetilap 22. számában.
