A legnagyobb magyar hídépítő mérnök
Azokban az országokban, amelyeket széles folyók szelnek át, stratégiai és gazdasági szempontból is létfontosságú, hogy nagy teherbírású, a személyi és a teherforgalmat egyaránt szolgáló hidak épüljenek. Ezt Magyarországon Széchenyi István az elsők között szorgalmazta, és 1849 novemberére el is készült a budapesti Lánchíd, amely napjainkban az ő nevét viseli.
A hídépítések ideje azonban csak az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően jött el, és addigra már nemcsak külföldi tervezők, hanem magyar hídépítő mérnökök is a nemzet szolgálatába állhattak. A legelsők és a legnagyobbak egyike földink volt: Feketeházy János, aki 1842. május 16-án Vágsellyén született.
Édesapja Csehországból keveredett ide, és Černohaus nevét magyarosította Feketeházyra, még fia születése előtt. Sokgyerekes tanító volt, aki csak a legidősebbeket tudta taníttatni, így került János előbb a nagyszombati gimnáziumba, majd az utolsó évfolyamban Esztergomba, ahol érettségizett. Egyetemi tanulmányait Bécsben kezdte, majd a már akkor is jó hírű zürichi műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1866-ban.
Első munkáinak egyike egy Bécs melletti Duna-híd tervezésében való közreműködés volt, és ettől fogva elsősorban a hidak tervezése lett a feladata. 1867-ben hazatért Magyarországra, és a vasútnál kapott beosztást. A kiegyezést követő gazdasági fellendülés elképzelhetetlen lett volna a vasúthálózat bővítése nélkül, ehhez azonban a Duna, a Tisza és más folyók fölött vasúti és közúti hidakat kellett építeni. Ezek előkészítése, felügyelete és számos esetben a megtervezése is Feketeházyra várt. Ő elsősorban a vasszerkezetek tervezésében volt nagyon kreatív, nem véletlen, hogy ezekről mind a hazai, mind a külföldi sajtóban nagy elismeréssel írtak. Az más kérdés, hogy ezért kevés elismerésben, kitüntetésben volt része, sőt úgy tűnik fel, hogy akadtak befolyásos emberek, akik szándékosan a háttérbe tolták. A róla szóló megemlékezésekben gyakran visszahúzódó, túlzottan is szerény, már-már gyámoltalan emberként jellemzik, noha inkább arról van szó, hogy ő a munkája megszállottja volt, és még azokat az alkalmakat is kihagyta, amikor az általa tervezett műtárgyat ünnepélyesen felavatták: egyszerűen nem jelent meg.
Az életéről szóló írásokat böngészve feltűnt, hogy bizonyos eseményeket ki-ki miként láttat. Konkrétan a szegedi közúti Tisza-híd kapcsán elterjedt az a tévhit, hogy Gustave Eiffel (1832–1923) tervezte, és Móra Ferenc egyik cikke nyomán nyomozták ki, hogy valójában Feketeházy volt a tervezője. Az igazság viszont az, hogy már a híd 1883-as felavatását követően több korabeli lapban is megemlítették Feketeházy nevét, akinek a pályázat kiírása szellemében olyan céggel kellett szövetkeznie, amely meg is tudja valósítani a tervet. Magyarországon senki nem vállalta, viszont a párizsi Eiffel cég igen, és a benyújtott pályázatot a zsűri a legjobbnak találta, így a francia kivitelező valósította meg.
Feketeházy János nevéhez olyan hidak kötődnek, mint a budapesti Szabadság híd, a komáromi Erzsébet híd, a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd, a fiumei forgóhíd, amelyen vasúti szerelvények és közúti járművek is közlekedhettek. Nemcsak hidakat tervezett, hanem középületeket és vastetőszerkezeteket (pl. a Budapesti Operaház, a Keleti pályaudvar vágánycsarnoka stb.) is. Nyugdíjba vonulását követően visszatért szülővárosába, és ott maradt az 1919-es impériumváltást követően is. 1927. október 31-én hunyt el. Róla nevezték el a vágsellyei Magyar Házat, amelynek falán egy márványtábla őrzi az emlékét.
