A könyvek határtalan szeretete
A karácsonyt megelőző időszak a nagy vásárlások ideje. A tömegben az embernek bizony vigyáznia kell személyes tárgyaira, nehogy véletlenül más „gazdához” pártoljanak. Figyelmezteti is minden évben a vásárlókat a rendőrség, hogy vigyázzanak táskájukra, pénztárcájukra. Sok boltban (még a kisebbekben is) őrök vigyáznak arra, hogy a polcokról ne tűnjön el semmi.
De mit szeretnének eltulajdonítani a leggyakrabban az egy-egy boltba, marketbe betévedők (és nem csak karácsony előtt)? Szinte mindent; ami tovább értékesíthető, az a menő.
írják az egyik portálon.
A minap a szlovák rendőrség tett közzé egy hírt egy tolvajról. Ez magában nem lenne különleges, hiszen történt már ilyen, azonban december 16-án könyvtolvajt fogtak! Nahát! Nincs vége a világnak, vannak még kultúraszerető emberek, gondolom nem kis malíciával. Az eset egy, a pozsonyi buszpályaudvarhoz közeli üzletközpontban történt. A 36 éves ember, betévedve az egyik könyvesboltba, 12 db könyvet helyezett el a táskájába (nagyjából 300 euró értékben), s mintha mi sem történt volna, távozni akart. Az eladó útját állta, de a tolvaj könnygáz spray-vel lefújta. Szerencsére két férfi az eladó segítségére sietett, így ártalmatlanítani tudták a tolvajt, amíg megérkezett a rendőrség. Eddig a történet, amely nem lenne szokatlan, ám mivel a lopás tárgya a Gutenberg-galaxis pár „fénylő csillaga” lett volna, az eset mégiscsak abszurdba hajlik.
Utánanéztem, vajon a könyvlopás, a tárgyak „eltulajdonításának” ez a fajtája mennyire volt gyakori a múltban. Mondjuk a középkorban, amikor egy könyv birtoklása nagy dolog volt, hiszen egy-egy könyvet sokszor éveken át kézzel írtak és kézírással sokszorosították őket. A tulajdonosok gyakran bizony megátkozták azt a személyt, aki ellopta, vagy el akarta lopni e könyveket, kéziratokat.
Manapság persze már gyorsan pótolható egy-egy elveszett mű, a középkorban bizony résen kellett lenni, hogy ne lopják el őket. Persze így is megtörtént. A múlt-kor történelmi magazinban olvasom a neten: „Marc Drogin 1983-ban megjelent (…) Átok reá! Középkori írnokok és a könyvátkok története című munkájában kifejti, hogy a középkori kéziratokban gyakran szerepelt egy néhány soros átok, amellyel a munkát eltulajdonítani vagy szándékosan megrongálni igyekvő gazembert figyelmeztették, hogy tettük könnyen isteni büntetést vonhat maga után. Ha a tolvajt elkapták, a kiátkozástól a kivégzésig számos büntetésre számíthatott.” Több száz ilyen „átok” maradt meg az utókor számára. Íme néhány közülük a 12–16. századból; a legtöbbször hivatalnokok, írnokok „megjegyzéseiről”, „üzeneteiről” van szó.
Egy következő:
De nehogy kritikával illesd,
Ki a kódexet elcsenni meri,
Krisztus kegyét veszítheti
Ki ellopni merészeli,
Átkozott halálát leli,
Ki elorozni nem restelli,
Szemét könnyen elvesztheti!”
A következő „átok” latin–német keveréknyelven íródott:
Ha nem hiszed, lapozd fel: ott a nevem,
Ha mégis megpróbálod ellopni,
Torkodnál fogva fognak fellógatni,
Hollók gyűlnek majd tetemed felett,
Hogy tövestül tépjék ki átkozott szemed,
És mikor fájdalmad üvöltésbe fojtod,
Emlékezz: megérdemled sorsod.”
Sok hasonló, Európa különböző szegletében írt „átok” olvasható még, de közülük a végére egy „könnyedebbet” hagytam:
Az internet egy másik „zugában” olvastam, hogy könyvtolvajok ma is léteznek, és minden időszaknak megvan a „slágerkönyve”. Nagy-Britanniában állítólag a Harry Pottereket kedvelik, Kanadában Murakamit tulajdonítanak el a legszívesebben. Murakami Haruki japán író, bestseller szerző, magyarul is olvasható. Az 1987-ben megjelent Norvég erdő Japánban több mint három és fél millió példányban kelt el, de vagy negyven nyelvre lefordították. Tehát sok van belőle, mégis lopják. Ez a siker titka?
Gondolom régebben is jó „ízlésük” volt a tolvajoknak, mert, mint olvasom, Jack Kerouac és Allen Ginsberg volt igen népszerű a tolvajok körében, akik persze elsősorban nem elolvasni szerették volna a könyveket, hanem eladni. Ettől függetlenül azért némileg „képben” kellett lenniük a „trendi” irodalomról, mert különben nem jött volna össze az üzlet. A tolvajok nem a saját ízlésükre hagyatkoznak, amikor betérnek lopni egy boltba, inkább azt nézik, mely szerző műveit lehet könnyen értékesíteni.
Az élet.kult.ember portálon olvasom Kurucz Adrienn írását arról, hogy bizony a könyvtárakat is „fosztogatt(j)ák” egyesek.
Egy amerikai nő „a kölcsönzés lejártához képest negyvenhét évvel később vitt vissza egy könyvet”. Persze vannak, akik a feketepiacon való értékesítésért csenik el a könyvet, de vannak olyanok is, akik rajonganak egy-egy könyvért, vagy íróért, és „csak” ezért „lopnak”.
Végül hadd álljon itt a cikkben felsorolt „tolvajlások” közül egy igazán különleges, a „könyvmoly milliomos” esete; 2009-ben történt a dolog, egy gazdag férfit két év börtönbüntetésre ítéltek Angliában. Elsősorban azért látogatta gyakran a könyvtárat, „hogy értékes antik, XVI–XVII. századi könyvekből ollózzon össze egy saját kollekciót. Száztizenkét kedvenc könyvét csonkította meg szikével. A hiányzó oldalak nagy részét megtalálták a lakásában. A férfi azt vallotta, hogy még a nászéjszakáján is felkelt, hogy gyűjteményét rendezgesse, akkora becsben tartotta a kincseket, de ez nem hatotta meg a bíróságot, lecsukták.”
Persze, a cikk elején emlegetett pozsonyi könyvtolvaj is megkapja majd méltó büntetését, de gondolom, spray-es „akciója” csak ronthat a helyzetén.
