A KOMMUNIKÁCIÓ, mint a társadalmi érintkezés eszköze (I.)
Az ember élete során mindig ad és fogad jelzéseket, vagyis kommunikál. A kommunikáció a társadalmi élet egyik alapjelensége, mely nélkül nem képzelhető el a társadalmi élet.
A szó jelentése közöl, megad, részesít, megoszt, megbeszél, tanácskozik.
Egy másik megfogalmazás szerint a kommunikáció olyan információátviteli folyamat, amely a tudatban ered és a tudatban végződik. Van olyan meglátás is, amely szerint a kommunikáció egyik oldalról tájékoztat, informál, a másik oldalról tanácsol, a társadalmi együttélésre vonatkozóan előír bizonyos szabályokat, viselkedésformákat.
Az egyik a tartalmi szempont, a másik a kommunikáló személyek közötti viszony, további szempont a közlés célja és eszköze. A tartalmi szempont azt fejezi ki, mi a mondanivaló jelentése, értelme. A beszédpartnerhez fűződő viszony a kijelentés értelmét színezi. A közlés célja és eszköze pedig a kommunikáció formáját taglalja.
Az emberi kommunikáció több szálon fut. A nyelvi, idegen szóval verbális kommunikáció mellett igen jelentős a nem-verbális közlési forma is. Az embert nemcsak a szóban megfogalmazott információk tájékoztatják, hanem az érzékszerveinkkel felfogható minden jelenség is.
A közvetlen emberi kommunikáció fontosabb válfajai: a beszéd, a gesztus, a mimika, a tekintet, a testmozdulatok, a testtartás, a hang, a távolságtartás az interakcióban és a megjelenés. A nyelvi (verbális) kommunikációnak meghatározó szerepe van. A nem-verbális kommunikáció szinte csak rejtett kommunikációs csatornaként működik, azonban ugyanolyan jelcsere megy ezek használata során is végbe, mint a beszéd esetén. A csoporton belüli kommunikációk, interakciók (beszéd, gesztusok, jelzések) során a csoport belső szabályai, értékrendje, szokásai alakulnak ki. Minél erőteljesebb a csoportélmény, annál intenzívebb a csoporton belüli kommunikáció, annál közvetlenebb az információcsere.
Logopédiai szempontból megkülönböztetünk szóbeli és írásbeli kommunikációt.
Történetileg elsődleges az élőszó, az emberi hangon megjelenő beszéd. A beszéd rögzítése a fejlődésnek egy későbbi fokán jelenik meg. A hétköznapi életben sokkal gyakrabban beszélünk, mint írunk. A szóbeli kommunikáció technikai eszközök segítségével rögzített formában is terjed (televízió, videó, rádió, stb.). Mindez nem csökkenti az írás jelentőségét. Magán- és hivatalos levelezésünkön kívül az írott sajtó, a könyvkiadás is eláraszt bennünket írott szövegekkel.
Többet beszélünk, mint írunk. A hallgató azonnal reagálhat, sokféle lehetőség van. A szöveg alkotása gyors gondolkodást igényel. A szöveg kifejezőeszközeinek köre gazdag.
Az írásos forma maradandó voltánál fogva alkalmas a nyelvi hagyomány őrzésére. Időben, térben kevésbé korlátozott, századokat átél. Időt enged a gondolkodásra. Mindezt tovább árnyalja az új internetes kommunikációs formák megjelenése (e-mail, sms, fórum, chat, blog). Ezek, formájukat tekintve, az írásbeli szövegek körébe tartoznak, mindamellett a szóbeli szövegalkotás sok jellemzőjét is magukon hordozzák.
A nyelvi – verbális – kommunikáció külalaki hibáit beszédhibaként emlegetjük (kiejtési hiányosságok, beszédfolyamati nehézségek). Az előzőekben sokat foglalkoztunk ezzel a területtel. Az írásbeli kommunikáció problémái, hibái az iskoláskorban jelentkeznek először, bár előjelei már sokkal korábban megmutatkoznak.
A diszlexia a nyelvvel, a beszéddel és az olvasástanulással kapcsolatos részképességzavar. Jellemző tünete az olvasási képesség elmaradottsága az érintett életkora, iskolázottsága és intelligenciája alapján elvárható szinttől. Problémát okozhat a betűk, a szavak és a számok felismerése. A leírt betűket felcserélhetik, vagy ellenkező irányban olvashatják. Az olvasott szöveget nehezen és hibásan idézik vissza, lényegét nem tudják visszaadni.
Előfordul bizonyos fokú érdektelenség a mesék, a versek iránt. Egyre jobban megfigyelhető a ritmuszavar a mozgásban és a beszédben, valamint az ügyetlenség a kis- és nagyobb mozgásokban. Nem ritka a testséma zavartsága és a rossz tájékozódás a térben és az időben. Intő jel lehet a zavart, vagy lassan kialakuló lateralitás, valamint a rövid távú emlékezet zavara is.
A diszlexiások a hagyományos tanítási módszerekkel nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak megtanulni olvasni, de alkalmas módszerekkel ez a nehézség kezelhető, vagy megelőzhető, ám például a nyelvtanulás továbbra is nehéz marad. A speciális fejlesztést és kezelést minden esetben gyógypedagógus-logopédus végzi.
A diszlexia nem betegség, hanem inkább a gondolkodás, az észlelés és a tanulás, tehát általában az információfeldolgozás egy más formája. Köszönhetően az eltérő gondolkodásmódnak a diszlexiások egy része az átlagnál intelligensebb, illetve egyes területeken sokkal tehetségesebb. Ezek az eltérések a diszlexia kezelése után is megmaradnak.
Mind az óvodában, mind az iskolában a pedagógus nyelvi kifejezésével kapcsolatban alapvető követelmény, hogy tisztán, világosan, érthetően, a gyermekek fejlettségének megfelelően, az anyanyelv szabályainak szem előtt tartásával beszéljen.
Törekednie kell a színes, erőteljes, tömör, szuggesztív előadásmódra. Mondandóját mindig megfelelően intonálja, artikuláljon helyesen.
Ugyanezek az elvárások érvényesek a szűkebb és tágabb család tagjaira is.
