A két világháború közötti Balkán
A “Nagy Háború” tarolt. Elsöpörte a régi rendet és valami új, ingatag került a helyére. A Balkán-félsziget országainak határai tolódtak és tágultak, természetesen egymás rovására. Nincsen már többé Osztrák-Magyar Monarchia és az oszmán Fényes Porta lángja is kihűlt. Utólag tisztában vagyunk azzal, a világbéke nem telepedett le a Balkánon, sőt, elindult egy olyan erjedési folyamat, ami végül elhozta ismét a pusztító kataklizmát.
A tinta ki sem hűlt a békeszerződésekben, de már mindenki nekilátott saját érdekeit bebiztosítani és megszerzett területeit legitimizálni. A szóban forgó országok a békeszerződések kedvezményezett győzteseire: Románia, Jugoszlávia, Görögország és a bosszút forraló veszteseire: Bulgária és Magyarország oszlanak. A francia diplomácia az előbbi csoportba tartozó kis államok koalíciójára támaszkodik. Bátorítja 1920-21-ben Jugoszláviából, Romániából, Csehszlovákiából a magyar igények elhárítására a Kisantant, 1934-ben a bolgár igényekkel szemben szövetkező Jugoszlávia, Románia, Görögország, Törökország Balkáni Antant létrehozását.
Kezdjük a sort a vesztes bolgároknál. A földreformot kidolgozó Alekszandar Sztambolijszki “parasztkormányát” katonai államcsíny buktatja meg 1923-ban és terrort vezetnek be a parasztpárt híveivel és a kommunistákkal szemben. Nem valami szép kilátások az országban, így a második világháború előestéjén.
Albánia, mint önálló ország újoncként szemlélte a félsziget eseményeit. Miután a nagyhatalmak sikeresen meghekkelték a nagyszerb elképzeléseket, létrehozták Albániát a balkáni háborúk szüleményét, kiváltva ezzel a szerbek haragját. Ez az iszony máig kitart, ráadásul bármikor robbanásra készen. Fan Noli ortodox püspök demokratikus rendszerét 1924-ben buktatja meg a Jugoszlávia által támogatott Ahmed Zogu államcsínye. Ő 1928-ban királynak kiáltja ki magát. Az ország fokozatos nyomás alatt próbál lavírozni, végül a fasiszta Olaszország célkeresztjébe kerül.
Szeretnénk azt hinni, ott ahol a demokrácia született, az tartósan meg is veti lábát. Hiú ábránd, mivel a mostani görögök fasorba sincsenek ókori őseikkel. Természetesen itt is próbálkoztak köztársasági formával, de az 1935-ben levezényelt katonai puccs visszaállította a monarchiát és megkezdődött Metaxasz tábornok diktatúrája. Nem összekeverendő a jóféle Metaxa nevezetű itallal, a diktátornak ehhez semmi köze.
Mindeközben délszláv álomnak nevezett Jugoszláviában szintén zajlik az élet. Kretén idealistának kellett ahhoz lenni, hogy elhiggye valaki, ez a politikai kreálmány sokáig húzza, főleg demokratikus alapelvekre lerakva. A horvátok mondhatni csöbörből vödörbe estek. Nyilván az Osztrák-Magyar Monarchia sem volt egy patika intézmény, de így legalább büntetésként a derék katolikus horvátok élvezhették a vad hegyi szerbek és muszlim bosnyákokkal egy országon belüli együttműködést. A demokratikus színjátékot 1928-ig húzzák, amikor is Stjepan Radičot két másik horvát képviselővel lelövik, ráadásul nem egy eldugott sikátorban, hanem a belgrádi parlament ülésén. Nem kellett sok idő, mivel a következő évben I. Sándor király felfüggeszti az alkotmányt és diktatúrát vezet be.
Azt már megtapasztaltuk, a délszláv temperamentum képes a legvégsőkig elmenni. Ha egy Habsburg trónörökössel elbántak, akkor egy király láb alól eltétele sem okozhat problémát. Ez esetben az áldozat maga I. Sándor király, akit 1934-ben Marseille-ben száműzetésben élő horvát ultranacionalista usztasák gyilkolnak meg. Bár Pál régensherceg alatt úgy ahogy Jugoszlávia még egyben, de az újabb háború közeledett és nem kecsegtetett semmi jóval.
Bezárólag szenteljünk pár sort Romániának is, ha már lecsapolta tőlünk Erdélyt és a fél Bánátot. Az új területek integrálása nem ment könnyen. Gazdaságilag, kulturálisan, nyelvileg nagyon nagy különbségek voltak az új állam népei között. Az óromán területek (a Kárpátokon túl) jóval elmaradottabbak voltak, mint az erdélyiek, de a politikai elit természetesen mégis erről a területről került ki. Ennek a rétegnek a legfőbb gondja az új állam egységének a megteremtése volt. Célkitűzéseiket az erős központosítással és a nemzeti kisebbségek elnyomásával vélték elérni. A területileg felhízlalt ország sem tudta tovább palástolni, neki sem a demokrácia a menő. II. Károly 1938-ban lép rá a személyi hatalom útjára.
A balkáni körkép végére érve summázhatjuk, minden ország politikai berendezkedése vasmarok irányítás alá került. Miután a németek elstartolták a második világháborút, csak a naivak hitték, hogy a Balkán ebből kimarad. A második világégés embertelen pusztítást végzett, de az erről szóló sorok már egy következő írásom részét fogják képezni. Addig is, mint mindig, Csak a Balkán!
