A Kárpátegyesület 150 éves jubileuma a Magas-Tátrában - KÉPEKKEL, VIDEÓVAL
„Miután a touristika elfoglalta egész nyugoti Európát, vonzatva a nagy ívalakban elhúzódó Kárpátok, főleg pedig ‘Európa gránit viharoszlopa‘, a Magas Tátra által, kelet felé is elterjedett. A kelet pedig tárt karokkal fogadá a touristika eszméjét, s annak apostolait Szent István koronájának országában. A külföldi vándorok méltó fogadtatása, s a belföldi természetkedvelők szervezett egyesülése céljából megalakult a Magyarországi Kárpátegyesület.“ – írta Dénes Ferenc Emlékiratában 1883-ban.
Lám, nemcsak a Hazajáró végtelen útja indult a Magas-Tátrából, de a szervezett magyar turizmus is. 2023-ban éppen 150. születésnapját ünnepelte a Magyarországi Kárpát Egyesület, ami remek alkalmat nyújtott, hogy a Hazajáró visszatérjen a Kárpátok legmagasabb hegyormai közé, s együtt ünnepeljen a világ hetedik, hazánk első turista szervezetével.
Ám, mielőtt az ünnepségsorozatba bekapcsolódtunk volna, felfűztünk olyan helyszíneket, ahol eddigi három tátrai vizitünk alatt nem jártunk. Itt van például Východná, amely csöndesen üldögél az egykori Szepes vármegye nyugati peremén, a Poprád és a Vág vízválasztó dombvidékén. Nem sok életjelet ad magáról, pedig az évente megrendezett hagyományőrző fesztiváljain népdallal és tánccal telik meg a szabadtéri színpad és környéke.
A Fehér-Vág völgyében a szintén Árpád-kori Vázsec is igen hallgatag falucska. Lassan 800 éve múlatja az időt a Liptói-havasok keleti és a Magas-Tátra nyugati hegyóriásainak tövében. A falu határában éppen száz esztendeje, 1923-ban egy cseppkőbarlangot fedeztek fel. Az 530 méter hosszú üreg egy szakaszát 1954-ben már a nagyközönség részére is megnyitották. A barlang őslénytani leletekben is gazdag. Járatait egykor a barlangi medve lakta, ami még a ma élő barnamedvénél is jóval behemótabb volt.
Amíg a mélyben évezredek alatt szinte észrevétlen lassúsággal formálódnak a csodák, a felszínen időről időre végigsöpör a történelem. Így volt ez a második világháborúban is, amikor a szovjet betörés során több ezer német és szövetséges katona vesztette életét a szlovákiai hegyekben. A Vázsec mellett 1998-ban felszentelt katonai temető 7000 hősi halott katona nyughelye, köztük azoké a fiatal magyar honvédeké, akik életüket adták a hazáért.
Vázsec után már a hegyek felé vettük az irányt. A Csorba-tónál már jártunk, most azért tértünk vissza, hogy a kialakulását előidéző gleccser vájta Mlinica-völgyben túrázzunk. A mintegy 7 km hosszú Mlinica, azaz Malompataki-völgyben a sárga jelzésű turistaút vezet felfelé. Mint annyi máig népszerű tátrai ösvényt, ezt is a Kárpát Egyesület építette ki. Első szakszerű leírója az Egyesület kiemelkedő alakja, Róth Márton volt. A Szoliszko és a Bástya gerincei között összeszűkülő völgyben a Malom-patak vize egy hatalmas sziklalépcsőről zuhog alá. A vízesést a névadó Róth Márton is ugyanígy találta: „A meredek harántfalon, mely csak a völgylejtő felé lépcsőzetes, a tomboló bérci patak 25 méter magasságból zuhog alá; a fősugár olvasztott üvegnek tetszik, melytől egy kiugró szirtborda következtében egy másik kisebb sugár válik el, s az előbbit, mint egy fátyolba borítja, onnan a Fátyol-zuhatag nevezete.”
És, hogy honnan érkezik a víz? Ha a Kárpátegyesület hajdani kiváló hegymászóját, Déry Józsefet megidézve megmásszuk a sziklalépcsőt, odafent az is kiderül: „A felmenet a vízesés baloldalán történik. A tófal fölé érve előttünk van a Szkok-tó vize, mely miként e völgy valamennyi tava, glecsererózió vájta teknőszerű kis medencében fekszik.”
Közben a gerinceket simogató fellegek baljósan egyre lejjebb ereszkedtek, miközben mi egyre feljebb emelkedtünk. Óhatatlan, hogy előbb-utóbb elérjük a felhőhatárt. A 2000 méter fölé nyúló jégkorszaki gleccserkatlanban már alig láttunk valamit a Szentiványi-tó környezetéből. Ezt a tavat is Róth Márton nevezte el a Liptó vármegyei földbirtokosról, Szentiványi Józsefről, aki az MKE egyik alapítója, s a Csorba-tó felkarolója volt. Épp, amikor a legvadabb részére értünk túránknak, az idő még zordabbá vált. A felhők sűrűjébe gabalyodva közelítettük meg a völgykatlant nyugatról övező átjárót. Az Elülső-Lorenz-résen másztunk fel a Szoliszkó gerincén a Furkota-völgyébe átvezető Lorenz-hágóba. A felhők továbbra sem engedtek messze látni, de vigasztalt, hogy ez az igazi méltó emlékezés az elődökre, hisz az első leíróját, Róth Mártont is épp ilyen zord időjárás fogadta 1888-ban: „A Lorenz-horhosban a borult ég mellett szó sem lehetett terjedelmes körültekintésről, milyet bérci őrhelyünk kedvező körülmények között nyújtott volna Minden orom szürke felhőlepelbe volt burkolva.”
Mi sem láttunk se hegycsúcsokat, se Wahlenberg tavakat, amelyek nevüket a Tátrában is kutató neves 19. századi svéd botanikusról, Göran Wahlenbergről kapták. Csak annyit láttunk a völgyből, amit Déry József is leírt, miszerint: „a Furkota-völgy a Tátra egyik legvadabb völgye, hatalmas kőtuskók óriási tömege borítja. Vadul egymásra hányt gránittömbjei sokkal nagyobbak, mint a Mlinica-völgyéi.” Kilátás híján nem másztuk meg az Elülső-Szoliszkót sem, visszaereszkedtünk inkább a Furkota-patak mentén a Csorba-tóhoz, ahonnan Tarajkára utaztunk át.
A Magas-Tátra egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén, az Ótátrafüred és a Tarpataki-völgy közötti Tarajkán ugyanis nagy dolog volt készülőben. Amikor legutóbb itt jártunk, még csak hűlt helyét találtuk a Kárpátegyesület építette kilátó emléktáblájának, amelyet most a jubileumi ünnepségsorozat keretében újra avattak. Az emléktábla a tátrai turizmus nagy pártolójának, Szilágyi Dezső volt igazságügyi miniszternek állít emléket; az első domborművet halála után, 1904-ben avatták fel ünnepélyesen. Vajon gondolták az állíttatói, hogy fél évszázadot sem ér meg a dombormű, hogy 1945-ben a kommunisták eltüntetik?
Napjainkig kellett várni, hogy visszakerüljön a helyére a Kárpát Egyesület és az Orosz Örs vezette Sine Metu Egyesület összefogásával. Ahogy anno az avatásra, most az újraavatásra is a hazai turista mozgalom kiemelkedő alakjai jöttek el, és ahogyan akkor, úgy most is Ótátrafüreden folytatódott a jubileumi rendezvénysorozat.
A Kárpátegylet fontos célja volt a turizmus fejlesztése mellett a Kárpátok tudományos feltárása is. Az első gyűjtemények Késmárkon jöttek létre, majd a poprádi Husz Dávid birtokából felajánlott területen 1887-ben Poprádon felépült a Kárpáti Múzeum. A felbecsülhetetlen értékű, 25 ezer darabos növénytani, ásvány- és földtani, turisztikai és néprajzi gyűjteményt 1945-ben kifosztották, s nagy részét megsemmisítették. Az intézmény ma Tátraalji Múzeum néven működik. 2023-ban éppen itt nyílt meg a Magyarországi Kárpát Egyesület múltját bemutató időszaki kiállítás.
Mi itt Poprádon váltunk le a Kárpát Egyesület ünnepségéről, hogy a magyar királyok állandó szepességi szálláshelye, Kakaslomnic felé vegyük az irányt. A régi birtokos Berzeviczy család kiüresedett hagyatéka, a kastély mellett egy egészen kivételes kincset találtunk. Az Árpád-kori Alexandriai Szent Katalin-templomnak már a szentélye is 14. századi freskótöredékeket őriz. Sekrestyéjében a Kárpát-medence egyik legkorábbi ismert falképe díszlik. Az 1317 körül készült Szent László falkép-ciklus töredékesen is egy egész univerzumot nyit meg előttünk.
Másnap a Magas-Tátra keleti végének üdülőtelepéről, Matlárházáról indultunk fel a közel 8 km hosszú Fehér-víz-völgyében, a sárga jelzésen túránk végcélja, a Fehér-tavi-csúcs felé. A tajtékzó patakot látva hamar megértettük, miért is jellemzik fehérnek. A völgyzáró katlan aljában smaragdszínben ragyog a Zöld-tó. Nehéz volt szabadulni a káprázatos sziklaamfiteátrum látványától. A Zöld-tó déli oldalán álló Zöld-tavi menedékházat a Magyarországi Kárpátegyesület 1897-ben építette, s védnökük, Frigyes főherceg tiszteletére Frigyes-menedékháznak nevezték el.
A menedékháztól továbbra is a sárga jelzésű ösvényt követtük meredeken fel a Karbunkulus- és a Zerge-csúcs közötti szűk Vörös-tavi-völgyben. És ahogy annak idején a csúcsmászása során Wéber Samunak, úgy most nekünk is „eme vidék gazdag zergeállományának jó híre saját szemünk előtt beigazolódott. Alattunk a vöröses nyári bundában föltűnőbb zergét láttunk.”
Már láncokkal biztosított sziklafal vezet a Karó-tavi-átjáróba, a pengeéles hágó átvezet a gerinc túloldalára, miközben újabb távlatok nyíltak körülöttünk. A csúcsra vezető gerincet Townson-gerincnek is nevezik Robert Townson angol utazóról, aki 1793-ban egy zergevadász társaságában először mászta meg a Fehér-Tavi-csúcsot. Még egy utolsó sziklafal, és felértünk végre a Magas-Tátra főgerincének utolsó keleti ormára, a 2230 méter magas Fehér-Tavi-csúcsra. Itt szokás szerint zászlót bontottunk és Weber Samu gondolatait felidézve merültünk bele a körpanorámába: „Sok magasztos pillanatot éltem át, de ennél magasztosabbat alig, mint midőn itt a természetet s annak remekműveit csodálom. Ezeket csak az láthatja, ki nem sajnálja a fáradságot a Fehértavi-csúcsra felmenni. És miként előttem mutatkoztak a hegyek és völgyek, a tavak és bércek, őszintén és nyíltan, úgy nyilatkoztak mindég évezredek óta, ellentétben a világgal, mely gyakran másnak mutatkozik, mint amilyen a valóságban. Azon nagyszerű kilátásért, melyet a csúcs nyújt és a melynél szebbel Tátránk még legmagasabb csúcsai sem képesek fáradtságainkat jutalmazni, a Fehértavi-csúcsra való kirándulást minden arra termett turistának őszintén ajánlhatom.”
Megjelent a Magyar7 2026/26. számában.
