A huszadik esztendő nyitánya
Lapunk április 18-i számában közöltük Popély Gyula cikkét, amelyben beszámolt a tízéves Csehszlovák Köztársaság évfordulós ünnepségeinek a hangulatáról az államhatalom birtokosainak, illetve a magyar nemzeti közösség oldalán. Jelen írásában Popély professzor felvillant néhány jellegzetes epizódot az állam huszadik esztendejéből.
Az 1938. esztendővel a Csehszlovák Köztársaság belépett fennállásának huszadik évébe. E jubileumi év arra ösztönözte az államhatalmi tényezőket és a köztársaság egyes nemzeti közösségeinek reprezentánsait, hogy a múltat jól átgondolva, a jelen helyzetüket pedig megfontoltan mérlegre téve, felkészüljenek a várható új hatalmi-politikai fejleményekre a fokozatosan átalakuló közép-európai geopolitikai térben.
A lap szerkesztőségi vezércikke önelégülten állapította meg, hogy az elmúlt esztendőben sikerült még szorosabbra fűzni a köztársaság kapcsolatait Angliával és Franciaországgal, akikhez az USA politikája is egyre közeledni látszik. A nagy Szovjetunió is erősödőben van, ami azt jelenti, hogy egy ilyen szövetségi rendszer tagjaként Csehszlovákia teljes biztonságérzettel tekinthet a jövőbe. A köztársaság hadereje pedig mindenre felkészült, és biztos támasza az államnak.
Az Egyesült Magyar Párt Pozsonyban megjelenő napilapja, az Új Hírek január 1-jei vezércikke bizakodva fordult olvasóihoz, bár azt sem hallgatta el, hogy „nem a legkedvezőbb előjelek, nem a legbíztatóbb csillagkép jegyében fordulunk be az új esztendőbe”. A vezércikk szerzője szerint a felvidéki magyarságnak nem szabad vérmes reményeket táplálnia, de azért arról sem szabad megfeledkeznie, hogy törvényszerűen közeleg az idő, amely jobbra fordítja a nemzetrész sorsát.
– vázolta fel a jövő alternatíváit a pozsonyi Új Hírek újévi vezércikke.
Az Egyesült Magyar Párt központi napilapjában, a Prágai Magyar Hírlapban Szilassy Béla szenátor írta az újévi vezércikket, és készített számvetést a múltról, a jelenről, valamint a jövő kilátásairól. „A Csehszlovák Köztársaságban élő magyar nemzet a most nyíló évben megülheti kisebbségi életsorsának húszéves jubileumát” – állapította meg tényszerűen Szilassy szenátor.
A szenátor tárgyilagosan beismerte: a felvidéki magyarságnak az elmúlt húsz év rendkívül súlyos veszteségeket hozott mind anyagi téren, mind lélekszámának alakulásában. „Kisebbségi életünk számadásánál a nemzeti szolidaritás kifejlődését tekintjük egyetlen jelentős nyereségtételünknek, amelynek a jubiláris évben tiszta szívből örvendezhetünk.” Szilassy szenátor ebben az eszmefuttatásában a nemzeti felelősségérzet tudatosítását, valamint a szervezettség minél hatékonyabbá tételét jelölte meg a felvidéki magyar élet legfontosabb velejárójának az induló 1938. esztendőben.
– folytatta a kilátások vázolását Szilassy szenátor. „Lesz-e ezen tárgyalásoknak ránk nézve érdemleges eredménye vagy sem, ma még nem látható előre. Minden esetre sok függ attól, hogy mi a nemzeti munkaszervezettségnek milyen fokát tudjuk felmutatni. Minden itt élő magyarnak – bármily világnézethez, társadalmi réteghez tartozik vagy akármelyik felekezet hívének vallja magát – éreznie kell egyéni felelősségének súlyát, mert nemzetének sorsa alól senki ki nem vonhatja magát, tehát mindenkinek felelnie kell érte.”
A Csehszlovákia iránt anyagi és erkölcsi téren elkötelezett „magyar” népbolondítók most is tele szájjal zengték dicshimnuszaikat a köztársaság felé. A valójában szlovák, de magyar közegben magát következetesen magyarnak mutató Stunda István – alias Štefan Štunda – agrárpárti parlamenti képviselő a Pozsonyban megjelenő Magyarság című kisgazda párti hetilapban például a következő tirádákkal ünnepelte a jubileumi esztendőt:
– udvarolta körül az önelégült államhatalmat az egykori pataki diák és református lelkész. „Ennek az évfordulónak a megünneplésében egyek leszünk mindnyájan. Nem lesz köztünk sem nemzeti, sem vallási különbség. Mert ebben az országban minden jószándékú és becsületes törekvésű polgár olyan hazát kapott, amelyben az igazság és megértés szelleme honol. Testvérekké lettek ebben a köztársaságban a népek és megértés sugározza át a társadalmi ellentéteket és az osztálykülönbségeket.
Már a fentebb idézett sorok is émelyítő ömlengések a javából, Stunda képviselő úr azonban még ennek fokozására is képes volt. „A magyar nemzeti kisebbség szempontjából a csehszlovák köztársaság megalapítása két szempontból jelent történelmi jelentőségű fordulót” – próbálta okosítani a felvidéki magyar parasztságot a dörzsölt Hodža-huszár. „Az első az, hogy a magyar nép ebben a köztársaságban lett nemzetté és a magyar nemzeti élet és nemzeti sors mintegy Istentől rendelt hordozójává.
A második az, hogy a magyar nép a maga teljességében ebben az országban jutott az összes politikai és emberi jogokhoz. Tehát igazán teljesjogú polgárságot ebben az országban szerzett. Ilyen módon lépett be a magyar nép a csehszlovák köztársaságon keresztül az európai népek, illetve nemzetek demokratikus és kulturális közösségébe”.
„Jubilál egy elintézetlen kérdés” – utalt az Egyesült Magyar Párt központi napilapja egyik vezércikkében a köztársaság immár húsz éve megoldatlan nemzetiségi mizériájára. A Prágai Magyar Hírlap szerkesztőségi eszmefuttatása szerint a csehszlovák államhatalomnak legalább most be kellene már végre látnia, mekkora meggondolatlanság volt a részükről, hogy
A magyar ellenzéki sajtó hangvétele azonban bizakodóbb volt, mint bármikor azelőtt az elmúlt húsz év alatt. „Mi két évtizede várunk az igazságos nemzetiségi modus vivendi eljövetelére. Nemzeti öntudatunkban töretlenül, a jobb jövőben bizakodva várunk, mert hiszünk a történelmi fejlődés törvényeinek igazságosztó erejében.”
A jövő útjait senki nem láthatta kristálytisztán, azt azonban mindenki hittel vallotta: a huszadik esztendő minden bizonnyal nagy meglepetéseket tartogat az elnyomó államhatalom és az alávetett kisebbségek számára egyaránt. Testben és lélekben fel kell tehát készülni az eljövendő „csillagfordulásra”.
Megjelent a MAGYAR7 20. számában.
