A golyóstoll „legendája”
Két éve sok magyart töltött el büszkeséggel a hír, hogy két magyar tudóst (Karikó Katalint és Krausz Ferencet) is Nobel-díjjal tüntettek ki. Persze ilyenkor a lapokban és a weboldalakon elindul egyfajta „fejszámolás”, hogy a magyarság számarányát tekintve milyen sok kiváló magyar tudós kapta meg ezt a rangos kitüntetést, de rendszerint az is felvetődik, hogy más területeken is milyen fontos szerepet játszottak a magyarok, legyen szó a híradástechnikáról, a repülésről, a gépjárművek fejlesztéséről, a számítástechnikáról, az atomenergia hasznosításáról, de akár a filmművészetről is.
Bíró László József vezetékneve eredetileg Schweiger volt, de fogtechnikus édesapja 1905-ben Bíróra magyarosította a nevét, így ő már Bíróként végezte iskolai tanulmányait. 1917-ben besorozták katonának, a harctér helyett azonban inkább a budapesti bujkálást választotta. A háború után jelentkezett az egyetem orvosi karára, aztán meggondolta magát és önálló kereseti lehetőség után nézett.
Sok mindent kipróbált. Volt biztosítási ügynök, grafológus, autóversenyző, emellett jól festett és szobrászkodott, ennek köszönhetően aztán 1932–1934 között a háromnyelvű, a magyar képzőművészetet népszerűsítő Hongrie–Magyarország–Hungary című folyóirat szerkesztője volt.
A teljes igazság kedvéért persze el kell mondani, hogy ennek az írószernek – nevezzük néven: a golyóstollnak – már voltak előzményei. Az első szabadalmat még 1888-ban az amerikai John J. Loud nyújtotta be, de találmánya nem működött igazán, ahogy az 1910-ben a német Baum által vagy az 1916-ban a Van Vechten Riesburg által feltalált toll sem. Glo Lien Lorenz 1924-ben Mungo néven piacra dobott golyóstollát már sorozatban is gyártották, de ez is hol írt, hol nem, sőt maszatolt is.
Sajnos a tinta még nem volt a legtökéletesebb, idővel a toll végén beszáradt és megakadályozta a kis golyó forgását. Egy rugós szerkezet nyomta ki a tollból, ami korántsem volt ideális megoldás. Később a tintapépet egy gyorsan száradó tintából és egy nem száradó, nedvszívó folyadékból állították össze, ebben Bíró László vegyész végzettségű testvére, Bíró György és annak barátja, Gellért Imre, egy utazási iroda tulajdonosa jeleskedett és ennek a szabadalmát 1938. november 23-án nyújtották be, kizárólag Bíró László nevére. Emiatt lettek nehézségei egy másik személynek, akivel már hónapokkal ezt megelőzően találkoztak. Ő volt Goy Andor, aki írógépeket és egyéb irodagépeket forgalmazott és neki is volt kellemetlen tapasztalata a Mungo márkájú golyóstollal.
Egy ehhez hasonló tollal bíbelődött a két Bíró is, amikor 1938 márciusában egy budapesti kávéházban összejöttek. Ettől fogva őt is izgatni kezdte a kérdés, hogyan lehetne egy kényelmesen használható tollat szerkeszteni.
A műszaki részleteket mellőzve elmondható, hogy Goy Andor volt az, akinek a hajszálcsövesség (kapillaritás) elvét hasznosítva, három vékony csatornácska kialakításával – a gravitációt kiiktatva – sikerült megoldania a pépes tinta folyamatos adagolását a golyócskához.
A zsidó származású, bár evangélikus hitre tért Bíró és felesége érezve a nácizmus egyre fenyegetőbb veszélyét nem sokkal később (testvérével együtt) elhagyta Magyarországot és előbb Franciaországba, majd végül Dél-Amerikába, jelesül Argentínába ment, ahol aztán 1985. október 24-én bekövetkezett haláláig élt.
Argentínára azért esett a választása, mert 1937-ben egy tengerparti nyaralás alkalmával találkozott egy Augustin Pedro Justo nevű argentin úriemberrel, akinek mesélt a találmányáról és ő arra bíztatta, hogy talán Dél-Amerikában sikeresebb lehetne. Csak később tudta, meg, hogy Justo tulajdonképpen Argentína államfője volt akkoriban, és bár 1938 végén megvált ettől a tisztségétől kapcsolatainak köszönhetően sokat segített Bírónak, miután Párizsból is menekülni kényszerült.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a feltaláló mennyi pénzt keresett a találmányával. Állítólag 1944-ben két millió dollárért eladta az USA-ban a szabadalmi jogokat, de ez a pénz később egy másik találmányának (a golyós dezodornak) a balul indult gyártása során nagyrészt elúszott. A golyóstoll 1945 őszén az USA-ban, New Yorkban kezdte meg világhódító útját, amikor 12 és fél dolláros áron egy nap alatt tízezer darabot adtak el belőle.
A golyóstoll nem az egyetlen találmánya volt Bírónak. Készült egy jegyzék is arról, mi mindent ötlött ki és szabadalmaztatott az évtizedek során. Ezek többségét már Argentínában jelentette be. Valamennyit nem sorolnám fel, de például ilyenek vannak közöttük, mint a klinikai termográf, a palackcímke nyomtató, az ampullanyitó, a már említett golyós dezodor, a nyomdai tükör, egy berendezés energia nyerésére a tenger hullámaiból, az együtemű belső égésű motor, a függönytartó stb. Utolsó éveiben az urándúsítás egy új módszerét szerette volna kidolgozni, de ennek már nem jutott a végére.
Az addig elkészült szerkentyűt beépítette egy oldalkocsis motorkerékpárba és ezzel elhajtott Berlinbe, hogy bemutassa a találmányt. A cég amerikai tulajdonosával, a General Motors (GM) vezetőségével gyorsan meg is állapodtak a jogok eladásában. Ez alapján Bíró öt éven át havi 200 dollárt kapott, ezen kívül minden eladott darabért bizonyos százalékot is átutaltak volna számára. Az akkor elég szép összegnek számító 200 dollár folyamatosan meg is érkezett, de az automata sebességváltó eladásából egy centet sem kapott, egyszerűen azért, mert abból egy darabot sem értékesítettek.
Bíró találmánya csak azért kellett, hogy mások ne tegyék rá a kezüket, ők pedig gyártották a saját berendezésüket, amelyet Bíró ötlete nyomán tökéletesítettek ugyan, de az már a cég saját fejlesztése volt és így nem is gondolták, hogy ezért még külön is fizetniük kellene.
Bíró László Józsefet Argentínában nagy tisztelet övezte. Születésnapján (szeptember 29-én) ünneplik az argentin feltalálók napját. Egyetlen lánygyermeke ma is ott él.
Bíró László József neve az egész világon ismertté vált, de a golyóstoll megalkotásában legalább olyan fontos szerepet játszó Goy Andorról még hazájában is hosszú ideig alig esett szó. Ebben elsősorban a történelem kiszámíthatatlan fordulatai játszottak szerepet.
Csak a második világháborút követően, 1947 táján nyílt lehetősége arra, hogy Magyarországon belefogjon az általa Gopen márkanév alatt forgalmazni kívánt golyóstoll sorozatgyártásába. Akkoriban a magyar fővárosban megjelentek az első amerikai, jobbára nem túl jó minőségű golyóstollak, amelyek kupakján a Birocco vagy a Biromeye név „díszelgett” és ebből azonnal világos lett számára, hogy Bíró Lászlónak sikerült támogatókat találnia, de róla valahogy „megfeledkezett”. Ez akkor nem zavarta különösebben, hiszen korábbi megállapodásuk értelmében lehetővé vált számára, hogy ha sikerül beindítania a golyóstollak sorozatgyártását, azokat Európában a cége forgalmazhatja. Ezek még a háború utáni koalíciós idők voltak Magyarországon és érdekes módon több kommunista politikus is igyekezett segíteni Goy Andornak. A terv azonban a kommunista hatalomátvételt követően, 1949-ben dugába dőlt, mivel a Goy-Kovalszky céget, valamint azt az írószergyárat, amely sorozatban gyártotta volna a Gopen golyóstollakat államosították és a golyóstollak magyarországi gyártása elakadt.
Goy Andor 1960-ban német bíztatásra pert indított a svájci Biro Patente A.G. ellen, hogy érvényt szerezzen a golyóstollának. Összegyűjtötte az összes dokumentumot és akkori munkadójának, a Licencia cégnek az ügyvédjével el is utaztak Németországba, de végül a pert elvesztették, állítólag azért, mert a felperes a magyar állam volt. Maga Goy Andor hiába próbálta a magyar hatóságokat meggyőzni, hogy ő lenne jogosult felperesként beszállni a perbe, sőt a német jogászok szerint egyedül ez lett volna a siker garanciája.
Goy Andort egyébként is sok mindennel hitegették. A szedőírógép találmányáért Kossuth-díjat helyeztek kilátásba számára, végül valaki „elkaszálta” a dolgot.
A golyóstollait gyártó cég képviselője is elismerte később, hogy Goy joggal beperelhette volna őket és akár sok millió forintot is kénytelenek lettek volna fizetni neki.
A golyóstoll történetét Bíró László Csendes forradalom című, először 1969-ben Argentínában megjelent önéletrajzában írta meg. Ez 1975-ben Magyarországon is megjelent. 2001-ben az ismert magyarországi regényíró, Moldova György egy írószergyár felkérésére könyvet írt Végtelen vonal címmel és ebben mindkét feltalálónak emléket állított.
