A Garam menti hátságon – Mohitól Bartig - VIDEÓVAL
Amikor a Garam kiszabadul a miocén vulkánok szorításából, lelassítja lépteit és a Kisalföldön találja magát. És rögtön itt találja Lévát is, Felső-Magyarország kapujának őrzőjét, amelyre a magyar történelem során sokszor hárult fontos és hálátlan szerep. 2020 januárjában mi is ott találtuk magunkat a Garam övezte dombok között, hogy immár a hazajárás 10. évébe lépve, újabb felvidéki filmmel gazdagítsuk a repertoárt.
Amikor Fényes Elek 1851-ben Mohiról ezt írta: „(…) magyar falu, Bars vármegyében. Van bora, fája, szénája, vízimalma, református anyatemploma”, a település még egy volt a Garam menti református magyar falvak között. Aztán eljött a kommunizmus és a nagy csehszlovák „tudósok” éppen itt, Mohinál találtak megfelelő helyet egy atomerőműnek. Egy falu – ráadásul magyar – ide vagy oda, mit számított, lerombolták Mohit, kitelepítették az őslakosokat, kitörölték a Garam menti népi kultúra egyedi színfoltját. Elnémult a Kodály gyűjtötte dal: Hej a mohi hegy borának húsz forint az ára… Csak az ég és a föld, a templom és a temető maradt, no meg az emlékezet a csehszlovák falurombolás nyomában.
A lévai Szent Mihály-templom főhomlokzatán Szent László király rendületlenül őrzi a város megmaradt magyarságát, de talán néha egy könnycseppet is ejt, látva, hogy változott meg szinte a felismerhetetlenségig a város arculata. Hogy vették át a hatalmat a történelmi városnegyedek felett a gombamód szaporodó panelházak. Odabent a templomban is sűrűsödnek a szlovák nyelvű szentmisék, és a szemközti református templomban sincsenek már tömött padsorok. Csak a főtér, a hajdani Kossuth tér múltidéző tablói, a városháza, a Kálvin udvar és néhány megmaradt palota emlékeztet a magyar világra. Az Arany Sas Hotelen már angol felirat vetíti előre a még újabb időket. Ne szépítsük, 100 év sem kellett, hogy kiforduljon magából a világ: 1910-ben még Léva 90 százaléka volt magyar, mára arányuk 10 százalék alá csökkent.
Amikor még lovagias küzdelmek zajlottak a Garam mentén, a 12. században épült fel az egyik legősibb falu, Varsány Szent Annának szentelt temploma. Ahogy ballagott előre az idő, lassan szinte minden elpusztult körülötte, s az ódon épület – átvészelve a zord időket – egyszer csak úgy találta magát, mint a vidék legrégebbi épített öröksége.
Szinte csak az emlékeink maradtak Bors ispán ősi birtokán, Felsőszecsén is… Pedig, ahogy hatalmas, hatszáz férőhelyes temploma is mutatja, Alsószecsével együtt virágzó magyar református falu volt. De csak volt, mert 1945-ben egyik napról a másikra menniük kellett a magyarok többségének, hogy helyükre szlovákok érkezhessenek. Zsemlért sem kímélték a bajok, de összeszorított fogakkal, csak kitartanak még a magyarok. Szent László király tiszteletére szentelt katolikus templomuk 1805-ben épült. 1849-ben a tavaszi hadjárat idején a zsemléri Garam-hídon kelt át Görgey honvédhadteste. Nyomukban mi is átkeltünk a folyó túloldalára, a hátság dombjai közé.
S mialatt Pozba a búcsúsok új úticélja lett, az eredeti cél, a pálosok messze híres máriacsaládi kegyhelye magára maradt. A pálosok 1512-ben építettek az Alföld és a Felföld összeölelkezésénél a Boldogságos Szűz tiszteletére templomot és kolostort. A szerzetesrendek feloszlatása után menniük kellett, de pusztulását egy 1863-as villámcsapás okozta. Amikor a Felvidék déli része 1938-ban visszatért, még voltak lelkes kezdeményezések az újjáépítésére, de az újabb elcsatolás megpecsételte sorsát. Így lett a remeték szerzetesrendjének temploma és kolostora maga is árva remete. Ma a graffitisek, paintballosok, biofüvesek, építkezési sittől szabadulók és a bontott téglára vágyók Mekkája. Üdv a 21. században!
Ostorozta a sors a zúzmarába öltözött dombvidéket, de vannak helyek, amelyek csak még ellenállóbbá váltak a teher alatt. Ilyen hely Farnad is, amely már az erőszakosan délre tolt nyelvhatáron fekszik. Farnad régisége egyben ostorozottságát is meghatározza. Hűséges, dolgos népének tatár, török, labanc után is mindig volt ereje újrakezdeni. A második világháborúban is sok helybéli adta vérét a hazáért. Rájuk emlékeznek a fakeresztek a templom mögötti temetőben. A katolikus templom falán emléktábla is hirdeti a hősök halhatatlanságát.
A farnadiaknak láthatóan fontos a múlt örökségének ápolása. A falu központjában ma is áll a ’48-as emlékmű, amit még Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján, 1902-ben emeltek. A múltidézés után természetesen kezet fogtunk azokkal, akik ma is éltetik a magyar szellemet a Garam mentén.
Dérbe dermedt didergő erdőben battyogtunk tovább a szomszédos településre, mert bizony az esztergomi érsekség régi birtokán, Nagyölveden is van mit meglátogatni. Itt van példának okáért a Szent Őrangyalok tiszteletére szentelt katolikus temploma 1735-ből, de az újonnan megnyílt tájházat is megcsodáltuk. Bizony, lehet legyinteni a múltra, lehet a mának élni, de aki nem tanul az elődöktől, annak ne adja isten, hogy a gépek helyett egyszer újra a természetre legyen utalva...
Tudják még, miről szól az igazi élet a Garam menti hátság déli végén, Barton is. Ha ránézünk a falu arculatára, nem gondolnánk, hogy a második világháború idején a község szinte teljes egészében rommá lett. Pedig a „magos tornyú” nagybarti templomot, nem tévedés, 1960-ban szentelték fel, miután a második világháborúban elpusztult.
Isten házával szemben a mívesen faragott székelykapu a temetőbe vezet. A Garam menti harcokban, de Felvidék egész területén a hazáért elesett honvédeknek ad végtisztességet a magyar katonai emlékhely. A magyar daltól zengő kultúrházban aztán az is kiderült, hogy Barton sem áll rosszul a magyarság szénája. Az ének talán felhallatszik Léváig és azon túl, a mohi temetőig is. Megnyugtatja a múltat és utat mutat a jövőnek: amíg magyarul szól a dal és magyarul dobban a szív, addig él a remény a Garam mentén!
Megjelent a Magyar7 2025/12. számában.
