A feltételes reflexelmélet atyja, Ivan Pavlov 90 éve halt meg

A közép-oroszországi Rjazanyban született 1849. szeptember 26-án, egy tízgyermekes papi családban, s természetesnek tűnt, hogy ő is ezt a hivatást választja. A szemináriumban azonban kezébe akadt Darwin műve, A fajok eredete, s ez megváltoztatta életét. A szentpétervári egyetem kémia és élettan szakára iratkozott be, majd orvosi diplomájának megszerzése után, 1879-től Németországban a szív- és érspecialista Carl Ludwignál, majd Breslauban (Wroclaw) a gyomor- és bélrendszert kutató Rudolf Heidenhainnál képezte magát.

Hazatérve a keringési rendszer és a szív élettanát, a vérnyomás szabályozását tanulmányozta állatokon. Egy kutya combi verőerébe katétert vezetve vizsgálta a gyógyszerek és ingerek okozta vérnyomás-változásokat, s mivel rájött, hogy az érzéstelenítéssel végzett kísérletek torz eredményeket adnak, a továbbiakban kutyáin narkózis nélkül végezte a beavatkozásokat.

1890-ben a Birodalmi Orvosi Akadémia Kísérleti Orvostudományi Intézetének élettanprofesszora lett, a következő tíz évben az emésztés élettanát kutatta.

Ma már barbárnak ható kísérlete során egy kutya nyelőcsövét kivezette az állat nyakán, így az állat lenyelhette a falatot, de az a földre esett, nem ért el a gyomorba. A gyomorban mégis megkezdődött az emésztőnedvek elválasztása, amiből Pavlov azt a következtetést szűrte le, hogy a szájban ingerelt idegek "üzentek" az agyba, amely további idegek révén megindította a gyomorműködést. Amikor ellenpróbaként átvágta a megfelelő idegeket, a kutya ugyanolyan mohón evett (volna), de most már nem történt semmi az emésztőrendszerben.

Emésztésélettani kutatásaiért 1904-ben megkapta a fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díjat - különös módon akkor, amikor az angol William Bayliss már bebizonyította, hogy az ingerlés nem az idegek révén, hanem jobbára kémiai módon megy végbe.

A kedveszegett Pavlov más témát keresett, amely sokkal fontosabb felfedezésre vezette.

Azt már tudta, hogy az étel által kiváltott inger a szájban, majd a gyomorban feltétlen, azaz tapasztalattól független, az állattal vele született, ő viszont azt akarta kideríteni, létre tud-e hozni egy új viselkedésformát. Klasszikus kísérletében egy éhes kutyának ételt mutatott, és természetesen megindult a nyálelválasztás.

Ha ezután az étel látványához csengőszót is társított, a nyálképződés egy idő után a csengő hangjára is megindult, akkor is, ha az állat nem látott eledelt.

A kutya tehát a csengő hangját az étel látványával társította, és ugyanúgy reagált rá - ez a feltételes reflex. Pavlov a feltételes reflexet tartotta a szellemi tevékenység alapjának, a kondicionálás szerepét kiemelő elméletet dolgozott ki, amely a tanulás folyamatát az ember esetében is elemi inger-válasz viszonynak tekintette. Az elmezavart külső, szélsőséges izgalmi állapotot okozó hatások elleni védekezéssel magyarázta, ezen alapult a betegek kezelése csendes, ingerszegény környezetben. Elmélete élesen szemben állt Freud teóriájával, aki az elmét ennél többnek tartotta. Pavlov a bolsevik hatalomátvétel után is hazájában maradt, de nem titkolta antikommunista nézeteit. 1923-ban, hazatérve első amerikai útjáról, kijelentette:

kinevezése ellen a Szovjet Tudományos Akadémián, Sztálinnak pedig azt írta:

Megtorlásban nem volt része: külön laboratórium épült számára, kitüntetésekben részesült, mert a szovjet tudomány díszének és a szovjet tolerancia példájának számított 1936. február 27-én bekövetkezett haláláig. Tanait főleg az 1950-es években erőszakoltan általánosították és vulgarizálták, azokat a pszichológia, gyógyászat és pedagógia feltétlen alapjának tekintve.

Munkássága ugyanakkor igen nagy jelentőségű a tanulás, az emlékezet és a viselkedés kutatása terén, ő teremtette meg a viselkedéselemzés, a behaviorizmus alapjait.